Almási Tibor: Anjou–kori Oklevéltár. XI. 1327. (Budapest–Szeged, 1997.)

478., számok) a Magyar (dict.) Pál mr. Gymus-i várnagy beiktatásának ellentmondó Barnabás fia András fiával: Miklóssal és Pardanus fia Pál fiával: Istvánnal szemben Pál mr. javára döntött és ismételt iktatásra utasította az esztergomi kápt.-t (1. 479. szám), a kápt. által a második iktatás után tett ellentmondásért nov. 19-re (ad V. f. prox. p. quind. f. 00. SS.) színe elé idézett (1. 480. szám) Vetih-től (Wetih- Vecih) és Benethe-től (Benete), ill. az ugyancsak megjelent Magyar (dict.) Pál mr.-től megtudja, hogy időközben fogott bírák közreműködésével kiegyeztek egymással. Eszerint Pál mr. a Kunkul birtokból a birtok egykori tulajdonosának, Barnabásnak a felesége után kiadandó hitbér és jegy ajándék címén 50 M.-t fizet az országbíró előtt Vetih-nek és Benethe-nek, azok pedig visszavonják ellentmondásukat s 100 M. terhe alatt szavatolják Pál mr. háborítatlan birtoklását. Az országbíró ítéletében újólag megerősíti Pál mr.-t az általa mind vétellel (1. 352. szám), mind királyi adományként (1. 375. szám) is megszerzett Kunkul birtokban, egyben örök hallgatást szab András fiára: Miklósra és Pál fiára: Istvánra. Erről fuggőpecsétjével megerősített privilégiumot ad ki Magyar (dict.) Pál számára. D. in Alto Castro, in oct. B. Andree ap., a. d. 1327. Á.: 1. I. Károly király, 1328. márc. 27. Nagy I. szerint: Konkoly-Thege cs. lt. (A regeszta készítésekor kiadását használtam.) 2. I. Károly király, 1328. márc. 27. > I. Mátyás király, 1471. márc. 25. Konkoly-Thege cs. lt. Oslo. 3. 12. (Df. 287 737.) (Eltérő névalakjai zárójelekben szerepelnek.) K.: Nagy I., Győn Füz. II. 19—23. (3. szám) (Á. 1-ről). Megj.: I. Mátyás király átíró oklevelét 1. Nagy I., Győri Füz. II. 240—247. (12. szám). 573.1327. dec. 9. [I.] Károly király (H, Da, C, Ra, Se, G, L, Cu, Bu, pnnc. Sal., mont. S. Angeli dom.) a Szt. László király által létesített Nyitra m.-i Clus-i Szt. Szűz-monostort — alapítójának nyomdokát követve — megkülönböztetett gondoskodásában részesíti, s örök érvényűén úgy rendelkezik, hogy a monostor összes, királyi adományokból v. más törvényes úton elnyert birtokai és földjei — valamint azok is, amelyek ezután jutnak birtokába — a rajtuk élő lakosokkal együtt kizárólag a monostor, ill. a mindenkori apát joghatósága alá tartozzanak. A szóban forgó birtokok népeit valamennyi jogesetben, bűntettben és kihágásban egyedül az apát v. officialis-a bírói széke előtt lehet perbe vonni. Az összes világi joghatóság alól kivett apát fölött csak a király jogszolgáltató hatalma marad meg. Az igazságtevés megtagadásakor v. elhanyagolásakor nem a perbe vont személyt, hanem az apátot kell a király elé idézni, hogy ott mulasztásáról számot adjon. Hogy a királyi monostor életébe — amelyet a vizsgálatot tartó nyitrai kápt. levele szerint kétségkívül a szent király alapított és emelt — kegyúri jogokra hivatkozva senki ne avatkozhasson be, s ne követelhesse magának sem a kegyúri jogot, se a monostor jogait és birtokait (predia), a kegyúri jogot a király a magáénak és az elkövetkező királyokénak nyilvánítja. Egyidejűleg felszólítja az összes, hivatalban levő, ill. mindenkori bárót, ítélőbírót, megyésispánt és jogszolgáltatót, hogy rendelkezését tartsák tiszteletben; minden ezzel ellentétes rendelkezést eleve érvénytelennek nyilvánít. Erről új és autentikus kettős pecsétjével