Blazovich László-Géczi Lajos: Anjou–kori Oklevéltár. X. 1326. (Budapest–Szeged, 2000.)
érvénytelennek nyilvánította, a király pedig az ítéletet érvényesnek ismerve el, azt privilegiális oklevelében megerősítette. Deseu mindezekre azt mondta, hogy [IV.] Bélának a birtokra vonatkozó eredeti privilégiuma a házában megvan, és az ítéletet jogtalannak állította. Az országbíró ezért az oklevelek bemutatására a legközelebb következő augusztus 1-ét (oct. B. Jacobi ap. prox. nunc venturas) tűzte ki a felek számára. A kitűzött időpont előtt Deseu fivérével, Mihállyal belátván, hogy [IV.] Béla király nyílt oklevele részint azért, mert az őseiknek, István fiainak tett adományt [IV.] Béla király privilegiális oklevele érvénytelenítette, részint pedig azért, mert a nyílt oklevél pecsétjére és köriratára nézve nyilvánvalóan gyanús, és a kápt. oklevelének erejét felülmúlni nem tudja, és megfontolván, hogy egy világosan lezárt ügy újra felélesztése miatt patvarkodás bűntettében, a gyanús nyílt oklevél bemutatása miatt pedig mint hamis oklevél bemutatói marasztaltathatnak el, a büntetésük elengedését kérik, és elismervén, hogy az említett birtokhoz nincs joguk, átadják azt a szepesi egyháznak. Mindezek alapján az országbíró a birtokot a szepesi egyháznak adja, István fiait pedig örök hallgatásra ítéli, és valamennyi, a birtokra vonatkozó oklevelüket érvényteleníti. Deseu-t pedig patvarkodás és hamis oklevél bemutatása miatt részint saját vallomása, részint pedig az oklevelek erejénél fogva, jóllehet a prépost és a kápt. ügyvédje megbocsátott, elmarasztalásra ítélte, végül azonban a prépost és a kápt. Deseu-t és Mihályt is feloldja. Ezért Deseu és Mihály vállalták, hogy birtokuk felosztásában velük együtt résztvevő rokonukat, Herbordus fia Beke-t az országbíró elé viszik, hogy az ítélet betartására ő is kötelezze magát. Ha Lyzka birtok és a határok miatt, különösen Deseu és rokonai felől fekvő Mezespotoka határ miatt, minthogy az oklevelek tartalma szerint az egyházhoz tartozónak látszik, István fiainak rokonai a prépostot és a kápt-t támadnák, akkor Deseu és rokonai más birtokaikból kártalanítják őket. Az ügyről az országbíró függőpecsétjével ellátott privilegiális oklevelet ad ki. D. Alto Lapide, in vig. fe. B. Jacobi ap. E.: SA. Levoca. Szepesi prépostság 41. (Df. 264 155.) Hátoldalán későbbi tartalmi kivonatok; a fényképen függőpecsét zsinórja látható. Á.: 1. I. Károly király 1326. szeptember 15. (Uo. 42., Df. 264 156.) > Esztergomi kápt. 1340. november 26. (Dl. 40 847., Múzeumi Törzsanyag 1924. 53.) 2. Drugeth Vilmos nádor 1335. január 20. (Uo. 50., Df. 264 163.)