Tasnádi Nagy Gyula: Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. VII. (1358. jan. 1.–1359. márcz. 31.) (Budapest, 1920.)

megkímélt bennünket — legalább 1526-ig átvizsgáltuk s így tőlünk telhetőleg igyekeztünk kiadványunkat a felölelt korszakra nézve mennél teljesebbé tenni. A mennyiben egyes oklevelek közlését mellőzhetőnek vagy mellőzendőnek találtuk, az ilyeneket a köziöttek szövegéhez fűzött jegyzetekben értékesítettük. Az okleveleket csonki tatlanúl, teljes szövegükben teszsziik l<özzé. Ezzel eltértünk a tört. bizottság ama czélszerűtlen, sőt a tudomány szempontjából egyenesen károsnak bizonyult korábbi utasításától, melynél fogva az Anjoukori Okmánytár 11 —VI. köteteiben közzétett oklevelek közönségesen ismert formulái, a czímek, solemniák s az olyan mondatok, melyek a tárgyukra nézve egymáshoz hasonló oklevelekben legtöbbnyire ugyanazon szavakkal jönnek elő, kihagyattak. Ezt az utasítást a bizottság egy újabb határozatával, melylyel a középkori latin oklevélszövegek kiadásánál követendő szabályzatot megállapítá, immár vissza is vonta. Az új szabályzat egyébként oly alapelveket tartalmaz, melyeket a gyakorlat az utóbbi évtizedek alatt nagyrészt már életbe léptetett s mi is minden irányban követni törekedtünk. Ezek után csak egy szavunk van még: a hálás köszönet szava mindazoknak s különösen a M. N. Muzeum, az Országos Levéltár, a M. Tud. Akadémia ós az egyetemi könyvtár barátságos tisztviselőinek, a kik munkánk folyamán szíves segítségükkel támogattak. Budapest, 1920. április-havában. T. N. Gy.