Barabás Samu: A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. Codex diplomaticus domus senioris comitum Zichy de Zich et Vasonkeo. VII./1. (Az I–VI. kötetek időrendi mutatója) (Budapest, 1903.)
leányai Csala, Klára, Anyth és Bagou ellen indított perét, a királyné parancsából elhalasztja. — II. 601. MART. 29. A budai káptalan tanuvallató levele szerint jelenti I. Lajos királynak, hogy az Agow és Zseliz, illetőleg Damas és Vezekény nevű birtokok (Bars vm.) közt levő vitás földterületeket megbecsülvén, — azokat a tanuk egy része a Yesszős mester Agow és Zseliz nevű birtokaihoz tartozóknak, más része az esztergomi apáczákénak mondotta. — II. 601. APR. 7. BUDA. Drugeth Miklós országbíró tanuküldő parancsa szerint meghagyja az egri káptalannak, hogy egyfelől a Várdai László fia János s ennek fia Miklós, másfelől a Losonczi Dénes fia Tamás és ennek fiai Tamás és István között Gőstuzsér illetőleg Pálcza nevű birtokok (Szabolcs vm.) iránt létrejött csereszerződés végrehajtására tanúbizonyságait küldje ki. — Átirat. — II. 608. Í\.PR. 7. BUDA. Drugeth Miklós országbíró tanuvallató parancsa szerint meghagyja az egri káptalannak, hogy a Várdai László fia János Szatmár vármegyében fekvő Pete nevű birtokának Peleskei László fia István által való bitoi'lása iránt tartson vizsgálatot. — Átirat. •— II. 609. APR. 12. Az egri káptalan átíró levele, melyben a váradi káptalannak, a leleszi conventnek és saját magának a Bereg vármegyei Sid, Kirva és Darócz birtokokról szóló okleveleit *) Várdai László fia János részére átírja. — II. 603. APR. 14. BUDA. Drugeth Miklós országbíró ítélő levele szerint Várdai László fia Jánossal szemben a Tatárházi István fiait, Simont és Miklóst, továbbá Pilpösi Péter fia Lőrinczet és Semjéni Iván fia Demetert (Szabolcs vm.). meg nem jelenésük miatt bírságon marasztja. — II. 611. APR. 23. BARS. Bars vármegye alispánja és szolgabíráinak egyezségvalló levele, mely szerint a Péli János fia Istvánnal szemben bírságon marasztott Péli Dezső fia Miklós és testvére János a Farkas fia Györgyről reájuk szállott másik Pél nevű birtokuknak egy harmadrészét, melyet (Becsei) Vesszőstől Vezekény nevű birtokukkal cseréltek volt, nevezett János fia Istvánnak általadni ígérik. — Átirat. — II. 612. APR. 30. Az egri káptalan bizonyságlevele szerint jelenti 1. Lajos királynak, hogy a Várdai László fia János és ennek fia Miklós. ]) 1307. aug. 15., 1307. nov, 25., 1307. dec. 9., 1308. május 5., 1308. jun. 12.', 1341. oct. 6., 1349. sept. 22.