W. Kovács András - Valentiny Antal: A Wass család cegei levéltára. Kolozsvár 2006.
A bőséges gyermekáldás mellett azonban riasztóan magas volt a gyermekhalandóság. Az említett három testvér (Miklós, György és Ádám) mindegyike készített saját magáról tömör életrajzi feljegyzést, és azokban már-már fásult egyhangúsággal sorolják fel csecsemőkorban elhalt gyermekeiket. Azok születési idejét általában fel sem jegyzik, csak a neveket említik meg. A világra jöttek legnagyobb része már az első napokban vagy az első két évben, sokan pedig ötéves kor előtt haltak meg. A naplóíró György feleségének első gyermeke halva született, Erzsébet nevű leánya megszületése után pedig „igen rosszul volt [... ] mindegyre vért okádott". 43 3 Igen fiatalon halt meg Miklós öt és Ádám hét gyermeke (a nyolcból, illetőleg a tízből). Sokkal kedvezőbb a helyzet György családjában, mert öt gyermeke közül négy megérte a felnőttkort. A másik végletet a naplóíró Wass László tíz gyermeke jelenti, akik kivétel nélkül korán, gyermekkorukban meghaltak. A naplóíró Rettegi György Wass Miklósné Bánffy Krisztináról például azt jegyezte fel, hogy „minden esztendőben lett egy-egy gyermeke, de mind megholtak; hanem a két utolsó gyermeke, úgymint Eszter nevű leánya és Farkas nevű fia maradott". 43 4 Himlőben halt meg Wass János (11680) Belső-Szolnok vármegyei főispán Erzsébet nevű leánykája alig másfél éves korában, a naplóíró Györgynek három gyermeke pedig egymástól kapta el ezt a betegséget. A magas gyermekhalandóság persze nem írható a szülők hanyagságának rovására, mert bizonyára féltő gonddal ügyeltek a csemetékre. A naplóíró Wass György aggódva figyelte kisgyermekeinek sorsát születésük után. Egyik leánykájának, Juditnak születésekor ezt írta naplójába: „Uram! az kis csemetécskére is viselj gondot, óh uram, mivel csak az te gondviselésed alá ajánlom; őrizzed, oltalmazzad, neveljed, tápláljad, oktassad, tanítsad, az mint te szereted, óh Uram." 43 5 Megrendítő sorokat írt haláluk alkalmával is, érzelmi közönyről tehát szó sem volt. 43 6 Wass György 1705 szeptemberében két másik gyermekét, Józsefet és Zsuzsannát, mivel „már jó darab időtől fogva" a hurut (= köhögés) gyötörte őket, feleségével Cegéről Kolozsvárra küldte be, hogy a „doctoroc valamiben segíthetnének és könnyebbíthetnék őket". A kezelés eredménytelen volt, „nem használván semmit a gyermekeknek a kolozsvári doctorok", apjuk pedig József súlyosra forduló betegsége miatt halasztotta el korábban tervbe vett utazását. 43 7 Erdély „hagyományos világában" - amiként Dankanits Ádám (1932-1977) jellemezte - a gyermekkor számított tehát a legkritikusabb időszaknak. 43 8 A szegényebb sorú családoknál a gyermekhalandóság még nagyobb méreteket öltött, hiszen ismert, hogy a nemeseknél az életviszonyok nyilván sokkal jobbak voltak, mint a szerény körülmények között élő jobbágyok esetében. A családfára tekintve megállapítható, hogy a 18. század végétől a következő generáció színre lépésével már nem számolhatunk sok gyermekkel. Közülük csak négy fiú 43 3 Napló 83. 43 4 Rettegi 221. 43 5 Napló 54. 43 6 Nem tekinthető tehát általánosnak az a - látszólagos - közöny, amit egyes esetekben észlelni vél az utókor. Lásd erre a véleményre Dankanits Ádám: A hagyományos világ alkonya Erdélyben. Bp. 1983. 15. 43 7 Napló 464-465. 43 8 Dankanits: i. m. 12.
