W. Kovács András - Valentiny Antal: A Wass család cegei levéltára. Kolozsvár 2006.

WASS OTTILIA SZEMÉLYI LEVÉLTÁRA Wass Ottilia (1829-1917) személyi levéltára halála után, 1917-ben, az ingóságokkal együtt jutott az Erdélyi Múzeum-Egyesület birtokába, és csak a háborút követő időben került át az adminisztrációtól az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárába. A hagyaték elsősorban Wass Ottiliára és testvérére, Zsuzsannára (Minkára) vonatkozó iratanyagot őrzött meg. Őket apjuk, Wass György korai halála után anyjuk, Gyulay Franciska öccse, a naplóíró Gyulay Lajos (1700-1769) támogatta, akinek vagyona egy részét is megörökölték. Így kerültek a személyi hagyatékba a Gyulay-birtokok igazgatásával kapcsolatos, illetve az úrbéri kárpótlásra vonatkozó iratok. A hagyaték - jellegét tekintve - elüt a Wass család cegei levéltárától: nem elsősorban birtokjoggal kapcsolatos iratokat őrzött meg, hanem a 19. század végi, 20. század eleji, lényegében városi, polgári életforma lenyomata. Anyaga azért érdemel figyelmet, mert olyan forráscsoportot tartalmaz, amelyet általában nem tartottak megőrzésre érdemesnek. Köztörténeti vonatkozású iratok szinte teljesen hiányoznak e levéltárból, ám magánéleti vonatkozásokban annál gazdagabb, és lehetővé teszi a mindennapok miliőjének rekonstruálását is. Bőségesen találunk adatokat benne a 19. század végi és 20. század eleji anyagi kultúrára (öltözködés, étkezés, lakberendezés), Wass Ottilia jövedelmi viszonyaira és általában az életvitelére. Gyűjteményei (herbáriumok, képeslapok, pecsétek, bélyegek) is azt tanúsítják, hogy noha birtokos nemesi családból származott, társadalmi viselkedésformái már a jómódú polgársághoz kötötték. Ezt bizonyítják Európa számos országába tett utazásai is, melyekről gazdag képeslapgyűjtemény maradt meg. Testvérének férje, Jósika Kálmán újságíróként ugyancsak polgári foglalkozást űzött. Wass Ottilia igen művelt volt, tudott németül, franciául, angolul és olaszul, számos költeményt írt, érdeklődött a művészetek iránt, jelentős műtárgy- és könyvgyűjteménnyel rendelkezett. A magyar tudomány elkötelezett támogatója volt, Kolozsvár főterén levő házát az Erdélyi Múzeum-Egyesületre hagyta. Ezzel lehetővé tette, hogy az 1920-as hatalomváltás után a létében veszélyeztetett, gyűjteményei használatában korlátozott és jövedelmi forrásaitól megfosztott Egyesület tovább működhessen. Ennek a személyi levéltárnak a segítségével képet alkothatunk a hagyaték létrehozójának társadalmi és családi kapcsolatairól, karitatív tevékenységéről (adományokat tett árvaházaknak, segélyező egyesületeknek, a református egyháznak), irodalom- és művészetpártolásáról. Figyelmet érdemel a főleg a főúri családok nagyrészt kolozsvári tagjait ábrázoló, több albumba rendezett gazdag fényképgyűjtemény, amely egy homogén társadalmi réteg páratlanul értékes és legritkább esetekben fennmaradt emlékanyaga. Az azonosítható fényképekről darabszintű jegyzék (névsor) tájékoztat, az azonosítatlan, de albumba beragasztott képek némelyikének hátlapjára vélhetőleg reá van írva a fényképen ábrázolt sze-