W. Kovács András - Valentiny Antal: A Wass család cegei levéltára. Kolozsvár 2006.
bizonyosan egyik kegyeltje volt - számos újabb adományban részesítette. 1587-ben meg187 188 kapta Nagydevecser egy részét, 1590-ben Felsőgyékényest (Doboka vm), 1592-ben Bóst 18 9 (Kolozs vm), 1593-ban a magvaszakadt abafáji Gyulai Pál záhi részbirtokát 190 (Torda vm) és vélhetően a Portán tett követjárása jutalmaként Balázsházát 19 1 (Doboka 192 193 vm). 1594-ben inskribálta Kötkét (Doboka vm), amely elidegeníthetetlen fiskális (kincstári) birtok volt. Ugyanebben az évben adományul kapott még egy házat Gyulafehérváron (a Klastrom utcában), 19 4 illetve a Cegéhez közeli Szentmártonban. 19 5 Vásárolt is birtokokat: 1579-ben 1000 magyar Ft-ért részeket a Kolozs vármegyei Méhes és Velkér, illetve a Torda vármegyei Sályi és Gerebenes jószágokban, 19 6 majd 1587-ben a marosszéki 197 198 Bándon, 1594-ben pedig négyholdnyi szőlőt Szentivánon (Doboka vm). 1572-ben megosztozott rokonaival, szentgotthárdi id. „Nagywass" Jánossal és ifj. „Kiswass" Jánossal, 19 9 akik azonban nem sokkal azután fiúörökös nélkül haltak el. 20 0 György pedig családja egyetlen élő férfi tagjaként több pert indított nőrokonai, girolti Torma Jánosné Wass An201 202 203 na, küsmödi Márton Györgyné Wass Erzsébet, Héjjasfalvi Pálné Wass Orsolya, 18 7 Kádár-Tagányi III. 303. - Wass György e birtokrészt 1593-ban elajándékozta (uo.). 18 8 Huszti: Registrum 78 r. (Wass cs lt, XXXI/1). - 1599-ben Mihály vajda elvette a Wassoktól, és Perusith Máténak adományozta (Huszti: Registrum 78, az irat eredetije, amelyet XXXI/2. sz. jelzet alatt őriztek, elveszett). 18 9 Wass cs lt, 1592: XLVI/26. 19 0 Wass cs lt, 1593: XXV/41. 19 1 Wass cs lt, 1593: XXVII/1. A Doboka vármegyei Balázsháza az Almás völgyében feküdt, Kendermező közelében. Ugyanitt malom is volt (Wass cs lt, XXVIII/48). 19 2 Wass cs lt, 1630. III. 17.: XXVII/10. 19 3 Wass cs lt, 1594: LXVII/15 (1646-os átiratban); Kádár-Tagányi IV. 501. - A fejedelemség kori fiskális birtokok inskribálásának gyakorlatára lásd A gyalui vártartomány urbáriumai. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátva közzéteszi Jakó Zsigmond. Kvár 1944. XXIX-XXXI. 19 4 MOL, Az erdélyi káptalan hiteleshelyi levéltára, Cista comitatuum, cista V. fasc. 1. 32. sz. (1594. II. 10.) 19 5 Kádár-Tagányi VI. 427. - 1609-ben Wass Ferenc özvegye, Bogáti Druzsianna fia, György képviseletében Szentmárton birtokban is megosztozott elhunyt férjének testvérével, Wass Jánossal (Wass cs lt, 1609: XLIV/21), de mivel fiskális birtok volt, a kincstár később azt valószínűleg visszaváltotta, mert a Wassok birtoklásáról ezután nincs adat. 19 6 Wass cs lt, 1579: XXV/11. A Wass György által megvásárolt méhesi birtokhoz tó is tartozott (Wass cs lt, 1589: XXV/39). - Wass Györgynek a méhesi részjószágáért Zeleméri Péter ellen folyó perére vonatkozó több irat a Haller család balázstelki levéltárában (ENMLt, a KvNLt őrizetében) maradt fenn (29. cs. f. 1-4., 69. cs., f. 11 r, 22 r, 23 r, 26 rv, 33 r, 34 r). Az innen való adatokra Szabó András (Bp.) hívta fel a figyelmemet; szívességét ezúton köszönöm meg. 19 7 Wass cs, lt, 1587: XXXII/61, p. 6; Huszti: Registrum 80, XXXII/35. - A kolozsmonostori konvent hiteleshelyi levéltárából származó 1584-es irat 18. szd.-i kivonata szerint Drakulya János a Mezőbánd, Bazéd és Borrév (Marosszék) birtokokban levő részét végrendeletileg is Wass Györgynek hagyta, de a jelek szerint csak Bánd került át Wass György birtokába (Wass cs lt, 1584: 3084. sz.). Lásd még ENMLt, Bánffy cs nemzetségi lt, 1604/6/23. 19 8 Wass cs lt, 1594: XXII/11. 19 9 Wass cs lt, 1572: XI V/5. 20 0 Kiswass János (Pál fia) pere Györggyel: Wass cs lt, 1568: XXXIII/16. A perelt birtokok: Cege, Szentgothárd, Szentegyed, Szilvás, Mohaly, Pulyon. 20 1 Wass cs lt, 1587: X/28 (Szentgothárd); 1589: XIV/7 (Szentgothárd, Gyeke); 1587: XIV/8 (Gyeke); 1589: XIV/9 (Gyeke). 20 2 Wass cs lt, 1590: X/30; 1590: XXXIV/29 (Szentgothárd, Pulyon). - 1742-es tanúvallatás sze-