Liber Confraternitatis Sancti Spiritus De Urbe. A római Szentlélek Társulat anyakönyve. 1446–1523. (Budapest, 1889. Mon. Vat. Hun. I/5.)

egésznek világosabb áttekintése, de könnyebb irodalmi használhatósága végett is azon úgy változtattunk, hogy az összes beírásokat időrendbe állítottuk össze, a legrégibbtől a legutolsóig, s az ugyanegy napi keletüeket egymásmellé csoportosítva. De egy kedves kötelességet is kell teljesítenem. Hálásan kell megemlékeznem dr. Győry Árpád úrról, a bécsi császári házi levéltár tisztjéről, ki történeti tanulmányok végett ekkor szintén az örök városban időzött, s másolatomat az eredeti szöveggel velem összeolvasni szíveskedett. A több napi munkának becsét csak fokozta az ő kedves előzékenysége, de az a körülmény is, hogy a narancsok szép honában 1888 január, de még február havában is oly tél volt, hogy a hó és jég többször a kocsi-közlekedést is megakasztotta; nekünk, fűtött szobákhoz szokott magyaroknak pedig római lakásunkat még emlékezetesebbé tette. Mert emlékezetes az el feledhetetlenül. Jubileumi év volt ismét. XIII. Leo aranymiséjének (1888 január 1.) megünnepléséhez készült a keresztény világ. S mikor a Szentlélek-társuiat anyakönyvéből épen azok neveit írtam, azon magyarokét, kik négyszáz év előtt jártak Róma téréin s imádkoztak Szent-Péter sírjánál, mintha egyszerre megelevenedtek volna a régi, régi alakok: magyar szó hangzott körülöttem, magyarokat láttam utczákon, templomokban. ... De nem a régiek támadtak fel; hanem a régi magyarok vallásossága és hűsége Szent-Péterhez, mely Magyarországon soha ki nem halt, — hozta el ismét Szent-István király nemzetének fiait. Vigye oda egy ujabb ezredév múlva is!