Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

V. LÁSZLÓ vajda, a mi a hatalmaskodást, a királyi s egyházi javak törvénytelen elfoglalását, a zsarnoki hajlamokat illeti, nem igen állott mögötte leghirhedtebb kortársainak, a Német-Ujváriaknak, Csákiaknak, Abáknak. Elfoglalva tartotta a radnai ezüstbányákat, a beszterczei, szebeni és székely grófságokat (comitatus), Deés, Kolos és Szék városokat az azokban levő kamarai hivatalokkal: mind királyi javakat, a melyek (okunk van ezt föltenni) csak kisebb részét tették ki az általa elfoglaltaknak. Bele ült az erdélyi püspöki javakba, fosztogatta a káptalan jószágait és bizonyára másokéit is.

1 Alattomosságát és furfangosságát, mit az erőszakoskodás elé helyezett, kitünteti a mód, melylyel Bajor OTTÓ-t elfogta, a vele hordott koronától megfosztotta, a megcsúfoltat menekülni hagyta; az út, melyen fiát püspökké választatta, nemkülönben a kétszinü levél, melylyel a szász papok kérelmére válaszolt, miről utóbb bővebben szólunk. Ha vájjon a koronát a maga számára kerítette-e meg? miután leányát a szerb király fiának feleségül adá, megvillant-e a hatalmas oligarcha agyában, hogy a szent István koronáját a maga fejére is föltehetné ? vagy hogy talán csak jó vásárt akart űzni vele? erre adataink nincsenek. Ellenben tapasztalunk benne bizonyos hajlékonyságot, megalkuvást a viszonyokkal, a világ fiainak evangeliomi eszességét, mely latba veti a körülményeket, nem koczkáztat mindent, nem megy a végletekig, hanem meghajol a törés előtt, kiadja az igaztalan ragadmány egy részét, hogy megtarthassa a többit. Szóval, LÁSZLÓ jelleme oly vonásait tüntette föl, melyek az emberismerő GENTILIS-SCI megérteték, hogy garázda és hatalmas úrral van ugyan dolga, de alkudni lehet vele, s ez úton biztosabban czélhoz érhetni. A czél pedig, melyet el akart érni, tudvalevő; a szent korona viszszaszerzése volt. MIKLÓS aradi prépost, káptalanja olvasó-kanonokjával, azonnal a pesti országgyűlés után, melyen KÁROLY-t törvényesen királynak kikiáltották, az 1308. év vége felé megjelent Déván, GENTILIS bibornok és TAMÁS 1 Dózsa, Károly király hive és komája még 1315-ben is panaszkodik, hogy László néhai erdélyi vajda Panadot, az ő aradmegyei örökös birtokát «potentialiter» elfoglalta volt. Anjoukori Okmánytár I, 380. 1.