Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

hogy gyümölcsöző volna. A másik rendszer követelése szerint a kiadónak rendbe kell szedni előbb az eredetinek kuszált külsejét, egyforma mezbe öltöztetni a szöveget. Ezen általánosan elfogadott elvnek hódolva, és követve a Monumenta Germaniae kiadóinak eljárását, az alábbi szöveg is ilyen egyöntetű külsőben lát napvilágot. 1. A tulajdonnevek közlésében a legszorosabban ragaszkodik a kézíratok vagy oklevelek helyesírásához. 2. A többi szövegre nézve, mellőzve a régi kézíratok ingadozó helyesírását, a renaissance korának orthographiáját követtük. 3. Fölmerülhet azon kérdés, szabad-e az eredeti kéziratot emendálni, javítani? vagy pedig a kiadó köteles az eredeti írójának minden tollhibáját, vigyázatlanságból ejtett lapsus calami-ját híven visszaadni? —• Minden esetre javíthat a kiadó a szövegen, de kellő határok között; s különbség teendő, váljon eredetiből, másolatból vagy codexből közöl-e darabokat. Míg az eredeti oklevélnek minden tollhibáját is köteles visszaadni, a másolatban fenntartottaknál kijavíthatja azt, a miről kétségtelen, hogy pusztán tollhiba. A kiadónak oly hibátlan szöveget kell nyújtania, minőt az író adott volna, ha tollhibákat nem ejt. A kiadó tapintatától függ megítélni, mi tollhiba s mi a kor szelleme által okozott eltérés a helyesírásban, mondatszerkezetben. Ezzel összefügg az is, hogy a kiadónak az egyes mondatokat ki kell egészítenie az író tollában maradt szavakkal; ilyes kihagyások a kéziratokban igen gyakoriak s legtöbbször a mondat értelme vezet reá, mivel kelljen a hiányt kiegészíteni. Az ily kimaradt szó azután, megkülönböztetésül a többitől, [ ] jel közé teendő. De inkább maradjon a mondat értelme csonka, mintsem a kiadó oly szóval egészítse ki a hiányt, a miben nem teljesen bizonyos. Ugyanez áll a kéziratokban igen gyakran előjövő tulajdonnevek sigláira vagy kipontozására nézve; ezek is jegyzetben mindenkor megoldandók, de csak akkor, ha a kiadó a helyes névvel tudja a hézagot kitölteni. 4. A pontozás a középkori kéziratokban igen hiányos és semmi szabályhoz nem kötött. Úgy szólván egyedül a pápai oklevelek és királyi ünnepélyesebb kiadványok azok, melyek az oklevélnek önálló részeit egymástól különböző jegyekkel elválasztják. A többi kézíratok nagy részénél a pontozás az író szeszélyétől függ. Pontot találunk ott, hol veszszőt vagy épen semmi elválasztó jegyet nem követel az értelem; s viszont másutt hosszú mondatok olvadnak össze minden elválasztás nélkül.