Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

megcsökkenvén a királyi tekintély a belzavarok által, megtiltá a budai zsinat, hogy a király vagy királyné javait bárki elfoglalni vagy elfoglalva tartani merje. Ha ki három hónap lefolyása alatt kéretlenül is, — ha pedig fölszólíttatnék, tíz nap alatt — vissza nem adja a lefoglalva tartott koronajavakat, kiközösíttetik. Jellemző, hogy GENTILIS ép úgy, mint a királynak, föntartotta magának is a jogot korona-javakat osztogatni, vagy a jelen viszonyok közt az elfoglalt javakat valakinek birtokában hagyni. Ezen négy fejezethez adhatjuk még, világi tárgyánál fogva, az országban lábra kapott rablások és fosztogatások ellen hozott XIII. végzést mely a püspökök kötelességévé teszi a gonosztevők megintését, és ha magokba nem térnének, egyházi fenyítését. A többi fejezet, számra tíz, nagyobbára egyházi ügyekre vonatkozik. Az ötödik fejezet azok ellen intézkedik, kik püspököket, érsekeket, sőt pápai követeket bántalmazni, börtönben sanyargatni, vagy épen megölni nem irtóznak. A hatodik azon egyháziak ellen szól, kik, noha első sorban volna kötelességök az egyházat, melynek tagjai, védelmezni, mégis tanácsot, segélyt adnak világiaknak az egyház megtámadására. Nem kevés föltűnést okozhat, hogy Magyarországon, hol a király legfőbb kegyúri jogát SZENT IsTVÁN-tól származtatjuk, a budai zsinat azt rendeli VII. fejezetében: ne merészeljen senki érsekséget, püspökséget, vagy ennél alábbvaló egyházi méltóságot, lelkészi hivatalt, bármely egyházi javadalmat világiak kezéből elfogadni. — A VIII. fejezet megújítja XI. BENEDEK pápának, még mint magyarországi szentszéki követnek rendeletét azok ellen, kik az egyház javait és bármi néven nevezendő jövedelmeit elsajátítják; sőt szigorúbbá teszi azt azon határozatával, hogy ha ilyen bitorló végső penitencziátlanságban múlnék ki, az egyházi temetés tőle megtagadandó, mert nem érdemli az egyház kegyét halálában sem az olyan, ki, míg élt, mindig az egyház ellen agyarkodott. Míveltségtörténeti tekintetben nagy figyelmet érdemel a következő, kilenczedik zsinati határozat, mely így hangzik: «A lelkek veszedelmét, azonképen az egyházak különnemű sérelmeit és panaszait, melyek — úgy tapasztaljuk — többnyire a kánon-jog ismeretének hiányából keletkeznek, elkerülendők, rendeljük, hogy hatóságunk alá tartozó minden érseki templom mellett az egyházi jogban tudós egyént, a többi székesegyházakban pedig oly férfiút alkalmazzanak, ki a grammatikában és logikában jártas. Ezek a papokat és szegény iskolásokat díjtalanúl, másokat tehetségökhez aránylagos díjért oktassák, hogy az olvasásban és tudományban előhaladván, Isten egyházának hasznos gyümölcsöket teremjenek. A tanító