Acta legationis cardinalis Gentilis. II. Gentilis bibornok magyarországi követségének okiratai. 1307–1311. (Budapest, 1885. Mon. Vat. Hun. I/2.)

Ez irat

1 nemcsak mint történeti okmány telisteli történeti adatokkal, hanem mint irásmü is fölöttébb érdekes. Szenvedélyes hangja elárulja GENTILIS kedélye állapotát. A jó indulattal nem birta tovább. Mint a túlfeszített ív, megszakadt hosszú tűrése; elkeseredése és haragja teljes erővel forrott fel. A közvéleményt ülteti az ítélő székbe MÁTYUS ellen, kit arról vádol, hogy az ország szabadságát tiporja el, a nemességet a szolgaság nyomorába dönti. Hatalmas hangon buzdítja a népet: vesse le nyakáról a terhes igát, kövezze meg a szófogadatlan fiút, hadd pusztuljon el a gonoszság, tetemein pedig a vadak osztozkodjanak. Az írat végén egy perezre még föllobban benne a jóakaró mérséklet, mintha maga is sokallaná hevességét; de ez utóbbit eléggé indokoltnak találja, és nem változtat a nemében jeles szerkezeten. Ha végig tekintünk GENTILIS működésén hazánkban, azon tanúságot kell felőle tennünk, hogy jelleme a szigorú, erélyes, sőt kemény, de másrészt a körülményekhez alkalmazkodó, eszélyes, türelmes, elnéző, sőt kegyes férfiúé volt. E jellemvonásait föltüntette minden alkalommal, kivált a pesti országgyűlésen, eljárásában a pécsi éneklő-kanonok, illetőleg ennek ura, HENRIK bán irányában, azonképen LÁszLÓ-val, az erdélyi vajdával szemben. Teljes valóját azonban sehol úgy ki nem mutatta, mint az elbánással, melyben TRENCSÉNYI CSÁKI MÁTYUS-Í részesítette. GENTILIS éles szeme belátta, hogy e hatalmas urat, ha csak lehet, meg kell nyernie; őszinte támogatása egymaga megszilárdíthatta a trónt. Tanulmányozta tehát jellemét, és kiismerte uralomvágyát, aczélmarkát és hiúságát, mely kaczér simaságban és fitogtatott előzékenységben nyilvánult. A bibornok akként számított, hogy ha az ország első méltóságára emeli, megfékezi zsarnok hatalmaskodását; ha kedvez hírvágyának, s átengedi az általa törvénytelenül elragadozott királyi javak legnagyobb részét, annál hajlandóbbá teszi őt a mások által elrablott jószágok visszafoglalására; ha barátságára méltatja, ha mintegy a király családjába fölvéteti: szoros kapcsokkal szilárdul a trónhoz csatolhatja. GENTILIS eljárása — minden lélektan arra oktat — őszinte volt; kellett annak lennie, mert ily királyi hatalmat, — «potentiának» nevezi maga Károly király, — mely az elégületlen és nagyravágyó nemességből meríté főerejét, nem lehet elhasználni, s aztán félrevetni akarni. Ellenkezőleg lépésről-lépésre bizalmát és befolyását fokoznia kell. Hogyan magyarázzuk tehát meg MÁTYUS eljárását ? E kérdésre a legegyszerűbb válasz, hogy a dölyf, rakonczátlanság és álnokság annyira