Thallóczy Lajos–Áldásy Antal: Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára 1198-1526. (Budapest, 1907. Magyarország melléktartományainak oklevéltára. Codex diplomaticus partium regno Hungariae adnexarum 2.)

mellett legyőzte a magyar-rácz sereget s újból helyreállította a bizanczi felsőséget Szerbia fölött. A szerbség ezután ugyan a bizantin-magyar harczokban régi szövetségesei, a magyarok ellen harczol, de csupán kénytelenségből s Uros mihelyt teheti, melléjök áll. Mikor Mánuel Belost megkínálja a nagyzsupánsággal, annak az nem kell, Dessa pedig, „az ajk esküszik, de a léleknek nincs része benne"-féle elv vallója, esküje daczára nem harczol a magyarok ellen, a miért Mánuel császár elzárja a tesiczai várba. Ezután kerül uralomra Nemanja, a szerb állam egyesítője. Előtte a magyar király vitte be a szerbséget a nyugati szövetségbe, s a kelet túlsúlya ellen a magyar-latin hatás volt Bizancz fékezője. Nemanja, mikor a bizanczi felsőségtől való elszakadást akképen valósította meg, hogy a sok apró törzs területét a maga hatalma alá hozza, megalapítja a szerbség nemzeti létét. Eltért azonban a latin iránytól, mert országában az orthodoxia lett uralkodóvá. Érdekes, de a két ország helyzetéből magyarázható tünet, hogy a bizanczi udvarban növekedett magyar királyfi, a későbbi III. Béla, kit trónralépte alkalmával az orthodoxiához való hajlandósággal gyanúsítottak, tántoríthatatlan védőjévé szegődött a latin hitnek, míg Nemanja, ki ifjú korában katholikusnak nevelkedett, mint uralkodó az orthodoxiát terjeszti, lelkes pártolója a keleti rítusnak s maga is mint barát hal meg. A magyar-szerb viszonyok alakulásában a XII. század végéig kizárólag az országos, politikai szempontok döntöttek, a szövetkezésnek a rítusban való különbség nem volt akadálya. A szerb politikát — ismételve hangsúlyozzuk — az a döntő körülmény irányította, hogy Bizancz ethikai és némi részben, legalább a szerbeket illetőleg, tényleges felsőbbségét megtörjék. Még Nemanjanak is csak III. Béla király segedelmével sikerül Nist, Prizrendet s Bulgáriának délnyugati részeit elfoglalni (1183), hiszen egyesült magyarszerb sereg pusztítá el Nist, „hol kő kövön nem maradt" és Szófiát. A XII. század végén azonban nagyot változott a helyzet. III. Béla fiai: Imre s II. Endre a délvidéki magyar bal-