Thallóczy Lajos–Barabás Samu: A Blagay-család oklevéltára. Codex diplomaticus comitum de Blagay. (Budapest, 1897. Mon. Hung. Hist. Dipl. 28.)

szokoli (Bihács mellett Solyomkő) várához tartozó Omersel és Brezovica falut adományozta nekik Sebes melletti táborában. Krupa várát már előbb elvette tőlük országos védelem czíme alatt. A két testvér kelletlenül ugyan, de belenyugodott a várak átadásába. Bizonyos, hogy Zsigmond nem vette komolyan azt az igéretét, hogy majd békésebb időkben ismét visszaadja a várat. Egyéb szándéka volt ez ügyben. A bosnyák dúlók egyik vezére Vukcsics Vuk, Hervoja testvére Dabisa István bos­nyák királynak a bánja a királylyal alkudozni kezdett s ti­tokban mellé állott. Neki szánta szegődött bér fejében ezt a várat. Blagay István erről már 1396-ban értesült s a kápta­lanban testvére Miklós s annak fiai László, (39) I. Antal (40) és IV. János (41) nevében erélyesen ellene mondott az ő országos czélból lefoglalt krupai és ostrozsáczi váraik ilye­tén elidegenítésének. 1) A tiltakozás nem sokat használt, mert Ostrozsácz várát negyven esztendeig, Krupát pedig soha sem kapták vissza. A Blagayak mindazonáltal hívségesen kitartottak Zsig­mond mellett. István kanonok és Miklós többé nem szerepel­nek, helyökbe a Miklós fiai léptek : László, Zsigmond király­nak a kedvencze s az előbb említett (I.) Antal és (IV.) János. III. Immár a harmadik nemzedékben királyhű. vitéz Blagayak növelik a család tekintélyét: két Miklós, s a IV. Miklós fia, a legjelesebb közöttük: László, a legkülönb Blagay. Benne testesül meg a magyar lovagiságnak az a nagyralátó, Zsig­mond király egész monarchiájára, német-cseh olasz földre kiter­jedő tettereje, mely követi a királyt mindenüvé. Vitézségeért remél ugyan jutalmat, de örömmel harczol, mert kedve telik benne. Ad s vesz sebeket, a haláltól nem fél, mindenütt szembe száll vele. Nem a sziavon provinczia, nem a szomszédok, nem a maga jószágai szempontjából nézi többé a világot, hanem királya oldala mellől. Rá mindig számíthat a király, ') Oki. CVII.

Next

/
Thumbnails
Contents