Ifjabb Kubínyi Ferencz: Árpádkori oklevelek 1095–1301. Pest, 1867.
egyszersmind közzétételük által a meglévő történelmi kútfői készletet meggazdagítani, s azokat mások számára is hozzáférhetőkké tenni kívánja — egy szóval, ha kútfő-kiadással foglalkozik — birjon elég önmegtagadással, az eredeti szöveget ne oly anyagnak tekinteni, melyet kénye kedve szerint gyúrhat és idomíthat — de olyannak, a melyet, mint magának a történetnek őseredeti szövegét — híven, minden mez nélkül visszaadni mellőzhetlenűl szükséges, a nélkül t. i, hogy annak bármely részét önhatalmúlag megváltoztatni szabadnak vélné — s a munkafelosztás elvénél fogva, hagyja fel netaláni idomító tehetségének kifejtését későbbi feldolgozó történetírási alkotásaira, melyeknél annak alkalmazása inkább leend helyén. S mivel a történelmi kútfőknek általában, s különösen a XV. század előtti korból való okleveleknek kiadásánál a legszigorúbb pontosságot első követelménynek tartom — lehetetlen azon nézeteket osztanom, melyek újabb időben e tekintetben érvényre emelkedni látszanak, s szabatos kifejezést leginkább az „Árpádkori új okmánytár" I. kötetének élőbeszédében nyertek, — s melyek ellenében itt saját nézeteimet elősorolni annyival kevésbbé találom helyenkiviliinek, mivel ez által az olvasó egy úttal azon vezér-elvekről is szerezhet magának tudomást, melyeket ezen gyűjtemény összeállítása és kiadása körül követni czélszerűnek láttam. Az mondatik ugyanis az idézett helyen (Árpádkori új okmánytár I. köt. XV. 1.) azon követelésre vonatkozólag, hogy az oklevelek az eredetiekről és híven másolva adassanak, különben elvétik czéljokat—hogy:
