Kőfalvi Tamás: A pécsváradi konvent hiteleshelyi oklevéltára 1254-1526. (Szeged, 2006.)
a folyamatot minden bizonnyal a reformált egyházak magyarországi megjelenése és elterjedése is gyorsította. 2 3 Mindezen tényezők együttes eredményeként a hiteleshelyek pusztán oklevélőrző, illetve az őrizetükben lévő anyagról másolatokat kiállító szervekké váltak. Önálló történetüket az 1874. évi 35. törvénnyel tekinthetjük lezártnak, 24 amelynek 214. §-a kimondta, hogy a hiteleshelyek az általuk őrzött oklevelekről hiteles másolatot készíthettek ugyan, új oklevelet azonban már nem adhattak ki. A hiteleshelyek tevékenysége államiságunk ezer éves történetének majd' hét évszázadát öleli fel, iratanyaguk a magyar történelem tanulmányozásának egyik igen gazdag forrásbázisát jelenti. 1.3. A hiteleshelyi kiadványok száma a középkorban A középkori Magyarország területéről közel 80 egyházi testületről mutatható ki, hogy hosszabb-rövidebb ideig részt vett a közhitelű oklevéladásban. A középkor századaiból (1000-1526) fennmaradt okleveles anyag mintegy 30%-át teszik ki a káptalanok és a konventek által kiadott oklevelek, amelyek döntő többsége hiteleshelyi eljárás során készült. Az oklevelek fennmaradását számos tényező befolyásolta. A drágább kiállítású, jogbiztosítékul szolgáló privilégiumokra tulajdonosaik jobban vigyáztak, a nagyobb biztonság érdekében gyakran másolatot is készíttettek róluk. A hivatali ügyintézéshez szükséges kiadványok (nyílt és zárt oklevelek) ezzel szemben jóval nagyobb számban keletkeztek, de sokkal kevésbé voltak értékesek, egy-egy ügy lezárultával általában érdektelenné váltak. Ezen iratok tömeges jellege a fennmaradt oklevelek arányaiban is megmutatkozik, tükrözve a tényleges oklevelezési gyakorlat arányait, amely szerint tehát a középkori Magyarország oklevéltermésének jelentős részét a hiteleshelyi ügyintézés során keletkezett oklevelek adták. A hiteleshelyi kiadványok kiadó szerinti megoszlását, illetve a teljes fennmaradt oklevélállományon belüli arányait mutatja be századonkénti bontásban az alábbi táblázat. 2 3 Ez a hatás valószínűleg nem közvetlenül nyilvánult meg, hiszen ha nem volt más lehetőség, akkor a nem katolikusok és a városi polgárok számára is kézenfekvő volt, hogy ügyeikben a hiteleshelyekhez forduljanak. A protestantizmusnak a hiteleshelyekre gyakorolt szerepét elemzi: PAPP, 1936. 11-14. 2 4 A hiteleshelyek működésének elsorvadása már korábban megindult, az 1874/35-ös törvény tulajdonképpen csak a már kialakult helyzetet szentesítette. PAPP LÁSZLÓ ennek bizonyítékául, a megfelelő protokollum-kötetek alapján a következő adatokat említi: „az esztergomi káptalan 1850-54-ig tehát öt év alatt mindössze tíz hiteleshelyi oklevelet adott M, ennek jó részét saját kanonokjai számára. [...] 1854-63-ig nem működött a hiteleshely, 1863-72-ig tehát tíz év alatt tizenkét oklevelet állított ki, három kivételével szintén saját kanonokjainak. Nem különb a helyzet másutt sem. A zalavári konvent 1861 (újrakezdés) óta 1867-ig (vég), hét év alatt huszonkét oklevelet adott ki, ami aránylag szép forgalom." PAPP, 1936. 50. Összehasonlításul: a Magyar Országos Levéltár Mohács előtti okleveleinek elektronikus adatbázisa alapján az esztergomi káptalan fennmaradt okleveleinek száma a 14. század hasonló évköreiből: 1350-54: 59, 1363-72 között pedig 65 db.
