Óváry Lipót: A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságának oklevélmásolatai 3. füz., A XVII. századból származó oklevelek kivonatai. (Budapest, 1901.)
1661 ÁPR. 9. —1661 ÁPR. 16. 169 következtetik, hogy egyezkedni akar a törökkel. Kemény futár által tudatta követeivel, hogy a hozzá érkezett török csausz kiséretében követet küldött a portához, hogy világosan megtudja a szultán követeléseit; mit azonban csak időnyerés végett tett, hogy addig az erdélyi rendeket a császárral való egyezségre bírhassa. Itt azonban úgy vélekednek, hogy Keménynek főczélja állását megszilárdítani akár a császárral, akár a törökkel egyesülve. Feltűnik különösen, hogy a török több kedvező ajánlatot tett Keménynek, az adót illetőleg is, a mi azt mutatja, hogy a török biztos akar lenni Erdély felől, ha Magyarországot megtámadja. — A császár hajlandónak mutatkozik Erdély segélyezésére, ha megengedik megszállani a fontosabb várakat. A követek egyike haza utazott, hogy Keménynek a tárgyalásokról jelentést tegyen. A császári hadsereg három részre fog osztatni: az egyik hadtest Komárom környékén fog táborozni, a második Szatmár és Kálló, a harmadik Várad körül. Fővezérül a magyarok ellenére Souset van kiszemelve. Nápoly II. 1081. 1661 ápril 9. Bécs. Chiaromanni jelentése. Zrinyi Miklós horvát bánnak a törökök felett kivívott győzelméről ír. Kevésbe mult, hogy a budai basát is fogságba ejtette, a ki erősen fenyegetőzik, hogy meg fogja magát bőszülni a császáron, ki a béke ilyetén megszegését megengedi. Nápoly II 1082. 1661 ápril 12. Rohoncz. Gróf Batthyány Kristóf Lobkovitzhoz. Csodálkozik, hogy a kanizsai főparancsnoki állásra való installatiójával még mindig késnek. Jónak látná, ha az installatiót Zrinyi Miklós által végeztetnék. Raudnitzi Lobi ovit?-levélt ár. 1083. 1661 ápril 16. Bécs. Chiaromanni jelentése. A kassai kormányzó levélben értesíti a császárt, hogy a szatmári helyőrség a tisztek rossz bánásmódja miatt föllázadt s azzal fenyegetőztek, hogy átadják a várat a töröknek. A rend azonban négy főczinkos kivégeztetése után helyreállott. Várad körül sok török egyesül, honnét úgy Erdélybe, mint Magyarország belsejébe törhetnek. Kemény János még nem küldött teljhatalmat követeinek, s mindinkább hiszik, hogy egyezkedik a törökkel. Nápoly II.