Óváry Lipót: A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságának oklevélmásolatai 2. füz., A mohácsi vész utáni korszakból származó s a XVI. század végéig terjedő oklevelek kivonatai. (Budapest, 1894.)
1598.—1599 FEBR. 11 249 ereje daczára megfutamodott előle, holott a császári és erdélyi egyesült seregek csak 9000 gyalog és 10,000 lovas katonából állottak. 24 ágyúval. Várad védelmének leírását a pármai berezeg részére meg fogja szerezni. Ugy hallja, hogy a császáriak felhagytak Buda ostromával, a mit ő kezdettől merész és oktalan vállalatnak tartott. Nápolyi Farnese-levéltár. 1218. 1598. A császári főhadvezér csatarendje (ordre de bataille) Győr várának ostromlására és a várba való benyomulásra. Sirnancasi levéltár. 1219. 1599 január 21. üuodo Pietro a II. Rudolf császár udvaráról visszatért velenczei követ terjedelmes jelentése a magyarországi török háborúról. Előrebocsátja a magyar nemzet történetét, ismerteti Magyarország földrajzi, politikai és közigazgatási viszonyait. A magyar hadseregről szólván. nem igen kedvezően nyilatkozik a hajdúkról, kiknek egy része zsoldot nem kapván, csak rablásból él. a fizetéses hajdúk pedig havonkint csak 3 forint zsoldot húznak. Fegyverük a kard, buzogány és puska (scimitarra, mazzaferrata e archibugio). Erdély népességét ismertetve, külön szól a székelyekről, magyarokról, szászokról és oláhokról. A székelyeket a hátramaradt hunnok utódjainak mondja. A magyarok. úgymond, zászlós urak s nemesek, kastélyaikban laknak s hadi szolgálatot tesznek. Sokat tartanak nemességökről, magukat a hét vezértől származtatván le, kiknek várai után a németek Erdélyt Siebenbürgennek nevezik. Az oláhokról szórói-szóra ezeket mondja: »Az oláhok a népek söpredéke (la feccia dele genti), pásztorok és igen szegényesen öltözködnek. Oláhországból menekültek ide vajdáik kegyetlenségei elől.« Vallásra nézve az erdélyiek ariánusok és trinitáriusok s az a kevés katholikus elem, mi még megmaradt, a székelyeknél található. Turini levéltár. 1220. 1599 február 11. Mohámét szultán levele Zsigmond lengyel királyhoz, olasz fordításban. A szultán tekintetbe véve Báthory Zsigmondnak iránta való hűtlenségét s árulását. s megemlékezvén a lengyel királynak nemrég tett azon nyilatkozatáról, hogy Erdélynek olyan fejedelemre van szüksége, a ki Lengyelországnak és Törökországnak egyfor-