Iványi Béla: A márkusfalvi Máriássy család levéltára 1243-1803. I. (Lőcse, 1917. Különlenyomat a Közlemények Szepes vármegye multjából)

ISI3. augusztus 27-én a drezdai csatában András súlyosan megsebesült, ugy. bogy el kellett egy időre hagynia a csatamező­ket, de már az októberi lipcsei csatában részt vett. 1813. szep­tember 2-án a 37. számú, addig Weidenfeldnek nevezett gyalog­ezred tulajdonosa, 1813. október 18-án pedig altábornagy lett. A napoleoni háborúk lezajlása után Máriássy András Kassára került, a hol mint altábornagy hadosztályparancsnokként műkö­dött. 1819. márczius 12-én I. Sándor orosz czártól. az 181 l-ben szerzett érdemek jutalmául az orosz Szent-Anna rend I. osztá­lyát kapta. 1832. május 13-án tiszteletbeli táborszernagyi, vagy mint akkor mondták: haditármesteri jelleggel ós 3000 frt.-nyi évi nyug­díjjal nyugalmazták, a mely alkalomból Ferdinánd főherczeg (1832. május 20-án Budán kelt) meleghangú levélben búcsúzik tőle, megköszönve eddigi őt támogató együttműködését. Ugyan­ezen év szeptember 16-án Andrást valóságos belső titkos taná­csossá nevezi ki a Felség. 1) 1846. junius 17-én éjjel 11 órakor Kassán halt meg „agg­kórságában és junius 23-án temették el a batizfalvi családi sír­boltba. 2) Máriássy András mint báró és főrend, tagja volt a magyar országgyűlésnek is, a melynek ülésszakaira regalissal mindig meg­hívták és a melyen ugy látszik rendszerint részt is vett. 1843-ban magas, hajlott koránál fogva már nem tudott lmenni a diaetára, hanem május 7-én Kassán meghatalmazta Máriássy Albert gömör­vármegyei táblabírót, hogy személyében az országgyűlésen meg­jelenvén. „annak egész lefolyta alatt a köztanácskozásokban és törvények alkotására leendő befolyásában magát az országunk sarkalatos törvényeihez szorossan alkalmaztatva, helyettem és személyemben foglalatoskodhasson, szeretve tisztelt Királyunk s András személyi adatait a: „Freiherr Andreas Máriássy der Márkus-et Batiszfalva. k. k. ung. lnfanterie-Regiment No. 37. in der Adjustierung des Jahres 18-íl. bildlieh dargestellt durch Hauptman Johann Freiherrn von Schönau k. k. Kárnmerer, zusammengestelt durcli den Urgroszneffen des Inhabers Franz Máriássy de Márkus-et Batiszfalva, 1887." czimii remek aquarellekkel illusztrált kéziratban John Képpel Knight of Jordanstone „k. k. oberstlieutenant a. D." állította össze, de az eredeti decretumok nagyrészt meg vannak András levél­tárában: Fasc. 9. jelzet alatt. J) Halotti jelentése meg van Márkusfalván.

Next

/
Thumbnails
Contents