Iványi Béla: A márkusfalvi Máriássy család levéltára 1243-1803. I. (Lőcse, 1917. Különlenyomat a Közlemények Szepes vármegye multjából)

folyamodványt intézett a „tekintetes nemes Országh"-hoz (tehát nem a királyhoz), előadva, hogy férje kint lévő bujdosási közben elhalálozott, ennélfogva ő és gyermekei szeretnének hazatérni, kéri tehát a hazatérésre az engedélyt és az „én árva gyermekim jószágainak megh adássát". 1) Hogy a folyamodvány sorsa mi lett, azt nem tudjuk, az azonban ismeretes előttünk, hogy Máriássy Erzsébet nem a Keezer család birtokain, hanem Kassán halt meg és a XVIII. század elején már nem él, 2) a miből folyamodványa elintézési módjára is lehet következtetni. Az eddigiek mellett meg kell emlékeznünk a Thököly moz­galmakban részt vett Máriássy István szomorú sorsáról is. 1687-ben, szeptember végén a szepesi kamarához az a hir érkezett, hogy a hűtlen Máriássy István meghalt, ennélfogva meg­hagyja a kamara Vitális Jánosnak, hogy az elhunyt István anyjá­nál lévő szepesmegyei javakat foglalja le. 3) E rövidleges parancs­ból azonban nem tűnik ki, hogy Máriássy István milyen körül­mények között halt meg. Ennek hiteles történetét csak jóval később, 1741-ben lefolytatott ügy irataiból tudjuk megállapítani, a midőn az akkor élő Máriássy István (III. Zsigmond fia), a Thököly mozgalmakban megölt István (I. Zsigmond fia György fia) javainak visszaszerzése ügyében kérvényezett. Hogy pedig a két István közti családi kapcsolatot megértsük, közölnünk kell a családfa idevágó részét: Tudjuk, hogy Máriássy Istvánnak, a sárosi várnagynak és alispánnak, majd pedig szepesi várnagynak fia Ferencz fia I. Pál után öt fiu maradt, u. m.: György. Ferencz, I. András, I. Zsig­mond és II,- Pál. A két első fiu magtalanul halt el. mig I. Zsig­mond után három fiu maradt, u. m.: László, György és II. Zsig­mond, a folyamodó nagyatyja. György fia volt az az I. István, a kit a Thököly mozgalmakban megöltek. II. Zsigmondnak, György fivérének tiai valának Ádám és III. Zsigmond. Ádám ifjú korában meghalt, mig III. Zsigmondnak három fia volt, t, i. IV. Zsigmond, János és a folyamodó 11. István, I. Zsigmond fia I. László fia II. Lászlónak négy fia közül, nevezeteden: Gábor, Pál, András és Ádám közül a három utóbbi notórius, hűtlen volt, különösen Ádám 1) Orsz. Levéltár: Történelmi Emlékek. B. 1680. körül. ") „ „ X. It. A. 44'55—56. *) 1687. szeptember 30. „Ad nostram devenit iKjtiliam Stephanurn con­dam Mariassi in nota infidelitatis ex hac vita decessisse". Orsz. Levéltár: Szepesi kamara iratai: Minutae neoreg.: 1687:5183.

Next

/
Thumbnails
Contents