Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. (Budapest, 1909.)

ott tömörült körben az emelvény körül, míg a legutolsókörökben állók már lóháton voltak, hogy az apróbb rendetlenkedéseket rendbe hozzák. Nehéz feltennünk, hogy ennek a nagy tömegnek mindegyik tagja meghallotta volna azt, a mit a király körül szónokoltak s valószínűleg úgy kiáltottak igent, vagy nemet, a mint a közhangulatból kivették. A mikor a fogadás következtében mozgásba jött elemek valamennyire lecsillapodtak, előállott egyik a köznemesség köréből, megköszönte Lajosnak, hogy közébük jött. Rámutatott a körülállókra, a kik alig alkotják negyedét az egész nemességnek, és kijelentette, hogy mindez a királyé lenne, pénzbe se kerülne a sereg, csak szánná rá magát Lajos az uralkodásra. Az üdvözlés után mindjárt rátértek a gyűlés tulajdonképeni tárgyára és folytatták ott, a hol Rákoson a mult tanácskozáson elhagyták. Werbőczy emelkedett szóra, hogy kifejezze mindazt, a mit a pártja kívánt. Nagyszabású beszédet mondott ékes magyar nyelven, azzal az eloquentiával, a mely őt kora leghíresebb szónokainak díszes sorába méltán emelte. Sajnos, szónoklata nem maradt ránk, csupán a legfőbb pontok, melyek körül beszéde forgott. Kezdte a szánalmas helyzet leírásán s a fenyegető veszedelmet említette föl, melybe a boldogtalan ország jutott. Majd áttért arra, hogy a köznemesség iparkodott ugyan kifürkészni az emésztő bajok eredetét, de a gyógyító orvosság, melylyel a beteget új egészségre hozni akarták, keveset, nagyon keveset használt. Megismerték most, hogy a nyomorúságok nem erednek a királytól, mert az ő természete a legjobb, hanem alávaló tanácsosaitól, a kik mindig a maguk önző hasznát nézik, nem pedig tönkrejutott hazájuk jólétének megteremtésén fáradnak. Kéri a fölséges uralkodót, hajtson jóakaró szavukra, bocsássa el gonosz tanácsadóit, alkalmazzon helyettük újakat a királyi tanácsban. Ha ez a kérésük teljesül, megmutatják, hogy még nem halt ki a magyar virtus, a melyet az ellenség annyiszor tapasztalt. Végül a nemességhez fordult megkérdezni, az ő igazi kívánságaiknak adott-e hű kifejezést.