Szabó Dezső: A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. (Budapest, 1909.)

A legfőbb hatalom egy 28 tagból álló testület kezébe kerül, de kevés a változás a régihez viszonyítva. Elvi különbség nincs, csak személyi változás. Új kanczellárt tesznek, a pécsi püspököt, Szathmáry Györgyöt s új kincstartót, a váczi püspököt. De ezekben a változtatásokban tisztán csak személyhez kötött bizalomról van szó; ezt mutatja az, hogy minden jövedelmet a kincstárnok kezébe kell szolgáltatni. Nagyon ügyes az a rendelkezés, hogy ezután nem bízzák a megyékre a hadak fizetését, hanem a kincstartóra. így legalább nem veszhetett el a kezelők kezén a pénz, mert egységes felügyelet alá került s rendben lett volna a sereg, mivel gondoskodtak fizetéséről. Nagyobb adóra, meg rendes katonaság tartására a törökök nyugtalankodása miatt volt szükség. A Jajczát fenyegető veszedelem rendkívüli áldozatra is hajlandóvá teszi az országgyűlést: két frt adót szavaznak meg, a mely két -részletben fizetendő, egyik fele aug. l-ig, a másik 1517 jan. 6-ig. Ebből pedig látható, hogy a katonai expeditio ez évről már elmaradt. Különben katonai ügyekben igen keveset végeznek, azok is inkább külsőségekre vonatkoznak. Kijelentik, hogy a hadi jelvények maradjanak azok, melyek Mátyás alatt voltak használatban. Van azonban ennél fontosabb, mondhatnók elvi határozatuk is. Az egyik azt mondja, hogy az erdélyi vajda csak Erdélyt védi, a másik azt, hogy a temesi gróf csak a saját bánságát, de Magyarországon mindkettő csak a végső szükség esetén harczol. Katonailag tehát ezek a részek szinte elszakadnak az országtól, de mivel állandóan fenyegeti őket a török, nem lehetett onnét a sereget veszélyeztetésük nélkül elvonni. Még azt kell felemlítenünk, hogy ez a diéta czikkelyezte be Báthori István temesi grófságát

1 s elhatározta, hogy a magyar-lengyel határszélen levő súrlódások eligazítására bizottságot küld ki.

2 1 A végzésekről törvénykönyv nincs, de Marino Sanuto XXII. 250/1. 40 articulusról tud, a melyek részint magán-, részint közügyekre vonatkoznak. Az ott felsoroltakon alapszik tárgyalásunk. 8 Acta Tomiciana IV. 109.