Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. I. rész, 2. kötet, Oklevelek és levelek 1407-től 1429-ig. (Sopron, 1923.)

Tartalomjegyzék - ELŐSZÓ.

ható e kötetben. A sok közül elég legyen itt csak Sopronban a templomban rendezni szokásos színjátékra (64. sz. oki.), a hóhérfogás egy esetére (186. sz. oki.), házassági értesítésre (251. sz. oki.), már akkor dívó orvosi bizonyítványra (153. és 397. sz. oki.) stb. utalnunk, míg Sopron vármegye közbiztonsági állapotaira a 466. sz. oklevél vet elégséges világot. Néhány szóval meg kell emlékeznünk a jelen kötetben követett közlési szabályról is. A latínnyelvű oklevelek és leveleknél a M. Tud. Akadémia szabályait tartottuk szem előtt, amely a Századok 1920. évi folyamának mellékletében már nyomtatásban is megjelent, mégis azzal az eltéréssel, hogy a -ci és -ti szótagnak magánhangzó előtti írásában a szó etymológiája szerinti megkülönböztetését mellőztük és alápontozást alkalmaztunk a szövegben ott, ahol az oklevélíró ezzel a felesleges szó kihagyását jelzi. A vízjegyek különböző alakjait mindenütt vizsgálat tárgyává tettük. . A németnyelvű oklevelek és levelek nagy számára való tekintettel, miután nálunk erre szabályzat nincsen, külföldön kerestünk közlési módot, de azt tapasztaltuk, hogy a gazdag német szakirodalomban egységesen elfogadott szabályzat szintén hiányzik, éppen ezért megmaradtunk a betűhív közlés mellett és csak az írásjelek, valamint a nagy betűk használatában alkalmazkodtunk a legújabb német helyesíráshoz. Szükségesnek tartjuk külön is hangsúlyozni, hogy technikai okokból kénytelenek voltunk a magánhangzók feletti jelzések feltüntetésénél bizonyos méretű szabadossággal élni, nevezetesen a kettős pontozást alkalmaztuk ott is, ahol tulajdonképen csak egy pont, vagy esetleg tisztán kivehető e betű volt az eredetiben, sőt egy-két helyen a betű helyett is. A hűség és pontosság rovására szerencsére nem kellett gyakran ezt a megoldást választani, mert csak szórványos jelenségnek mondható az oklevéltárban az egy pont, az e és főleg az a-nak betű feletti előfordulása. Miként az oklevéltár I. kötete, úgy a jelen kötet sem jelenhetett volna meg, ha a város nagyérdemű polgármestere: dr. Thurner Mihály nem jön segítségünkre és a nyomdaköltség fedezésének biztosítását nem vállalja. Adja Isten, hogy a magyar tudományos életnek minél több oly áldozatkész, megértő és lelkes támogatója legyen, mint éppen Ő ! De hálával kell megemlékeznünk a városi tanács és a köztörvényhatósági bizottság erkölcsi és anyagi támogatásáról is, mely utóbbi a tanács javas-