Nagy Imre–Páur Iván–Ráth Károly–Véghely Dezső: Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius IV. (Győr, 1867.)

Pázmán érsek levele Betlen Gáborhoz. Nagy-Szombat 1627. dec. 28. Serenissime Princeps ac Domine Domine colendissime. Szolgálatom ajánlásának után kévánok az Ur Istentül felségednek üdvösséges, boldog, jó szerencsés sok uj eszten­dőket érni és kedvessen által élni minden kedvesivei, egye­temben a keresztyénség javára. Az felséged böcsiilletes leve­lét megadá Kemény János uram, és a mellett szóval való izenetit felségednek bőségesen és értelmesen megmondá, hogy az ur Isten a felséged szüvét a szeginy romlott Magyarság­nak szánokozására és a hódoltság könnyebbitésére vezérlé. Azért az ur Istennek nagy hálákat adok, el is hittem, hogy azért az ur Isten jót ád felségednek, és a szegíny község is imádkozik felségedért. En penig szüböl kérem felségedet meg ne vonja, sőt elövigye és terjeszsze ezt az jó indulatot. Mint érti a Török az hódoltság pacificatióját, nem tu­dom, de mi ugy értjük, hogy az mi egyszer immár végezve volt, az helyén maradjon, és a mibe felbontódott, helyére ál­latásával rectificáltassék. Bizony dolog, hogy az Commissarius urak elég sok von­tatással procedáltak, és ennyihányszor arra is jutottak, hogy félbe akarták hadni az egész dolgot, de a szegíny romlott országnak kimondhatatlan pusztulása cselekedeté, hogy az uj hadakozást egyideig távoztassuk. Mindazáltal ha a Törökök ugyan hadat kívánnak, talám innét sem lesznek idegenek. Holott kiváltképpen az ur Isten az egész imperiumbol min­den ellenségit kigyomlálá az mi kegyelmes urunknak, és azok is a kik neutralisok vagy suspectusok voltak, mind meg­egyeztek ö fölségével. A Dánust a tengeren általüzték, innen való birodalmit elvették, az minémü segítséget a Hollandusok csak most utobban küldöttek volt némely erős helyeknek megtartására, azokat is Tilli megverte. Ha erős tél leszen, hogy a tenger megfagy, Dániát is megpróbálják e télen, ha pedig az nem lehetne, Lubeca, Rostocium, és a több tenger melléki városok annyi hajót ígértek és immár is adtak, hogy ki­kelettel reájok mehetnek. Igazságot irok felségednek, több szás

Next

/
Thumbnails
Contents