Veress Endre: Gyula város oklevéltára. 1313-1800. (Budapest, 1938.)
566. Gyula vára, 1565 április 4. Kerechéni László főkapitány a Magyar kamarának. Telegdy István adórovó halála. Árván maradt családjának megsegítése. Ti Kegyelmeteknek meg irtam vala ennek előtte is, hogy Telegdy Istwán, az urunk ew felsége ravója meg holt . . . Azt is meg irtam vala ti Kegyelmeteknek, hogy Pál deákot, ki ew néki deákja volt, fel küldeném az regestrumokkal ; azért immár mostan fel küldtem és ti Kegyelmeteknek ajánlom, bizon, az mint én eszömben vöttem, ew felségének az ravásban jámborul szolgált az ura után . . . és im halála után az szegény asszonyomra, feleségére sok apró árvák maradtanak, kiknek gondviselésére igen elégtelen, azért Magnificentiae Vestrae habeant gratiosum respectum erga illum, hogy azmit jargalásában fel vött vagy az ew maga jószágáról, vagy másun után, ti Kegyelmetek vennéje számban tőle és ti Kegyelmetek legyen oly gratiával hozzája, hogy az is, az kire ti Kegyelmeteknek ennek utánna veti es, járjon öremesben benne; osztán ti Kegyelmetek az ew jargálását 1 se szállítsa kevesebbre, mint az Feöldwáry Istványé volt, mert ez szinte hat vármegyének volt ravója, kit én jövendőre mind az árvákkal egyetemben meg szolgálok ti Kegyelmeteknek ; etc. (Orsz. ltár. Budapest. Literae ad Cameram. Sajátkezű aláírás. Borovszky, id. m. 202. 1. hibásan idézi 1561 április 4-i kelettel.) w 1 Jargaló (nyargaló) a várak körüli birtokokon lóháton járó adórovó. 567. Gyula, 1565 május 2. Kerechéni László főkapitány Schwendi Lázár főkapitánynak. Kémeitől kapott jelentés a török közeledtéről. Emiatti aggodalma. Jelentem, hogy a temesvári basa 5000 emberrel, két faltörő ágyúval meg nyolcz falkonettel már átjött a Maroson és Pankota felé vonul. Arszlán bég 9—10 nap alatt Gyula alatt lészen s ott kastélyt épít, amíg a beglerbég megjön. Ismétlem, amit a minap írtam : félő, hogy ő felsége csalatkozik, ha a török frigyben bízik. Kész ágyúkra van sürgős szükségem. (Történelmi Tár 1878. évf. 482. 1. Kivonatos.) 568. Gyula, 1565 május 7. Kerechéni László főkapitány Miksa királynak. A törökök közé küldött kémei tudósítása alapján eddig valami ezer levélben figyelmezteté Schwendi Lázár felsőmagyarországi kapitányt és kapitányait a Gyula körüli várakat fenyegető veszélyre. Ezért sürgős segélyt kér, nehogy ez a vár elpusztuljon, kivált, hogy őrsége már esztendeje fizetetlen, lovassága meg másfél éve. (Staatsarchiv. Wien. Hungarica. Kiv. Bm. Évkönyv VII. köt. 48. 1.) 569. Wien, 1565 május 17. Miksa király Kerechéni László főkapitánynak. Nagy örömmel értesült arról az elismerő dicséretről, amellyel róla Schwendi Lázár főkapitány szólt. Inti, értesítse Schwendit minden hadi dologról, ha pedig Gyula vára biztonságának veszélyeztetése nélkül valami haddal segíthetné, segítse meg őt. Staatsarchiv. Wien. Hungarica. Fog.)