Gregorich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára : Családtörténeti és levéltári tanulmány. (Szeged, 1935. Kolozsvári-Szegedi Értekezések a Magyar Művelődéstörténelem Köréből. 27.)

A BIRTOKSZERZÖ VITÉZ.

1 II. Ottokár cseh király rossz szomszédja volt a tatárjárásban megviselt Magyarországnak. Alig volt 20 esztendős, s csak a morva őrgróf méltóságát viselte még, mikor Ausztria megszerzését tűzte ki célul. Ajándékaival s Ígéretekkel annyira megnyerte az osztrák nemességet és városi polgárságot, hogy Ausztriában „nem volt egy zug, amely uralmát visszautasította volna." Vágya azonban tovább délre sodorta őt és Stájerország uralmára tört. Ekkor IV, Béla szegi útját az Adria felé irányuló cseh törekvésnek. A tatárjárás után tiz esztendővel, 1252 nyarán magyarokból és kunokból álló sereg jelenik meg Ausztriában s felveri azt. Ugyanakkor Morvaországot is kun lovasok pusztítják végig. Esztendő múltán IV. Béla megismétli a betörést s meg is hiúsítja a cseh hatalom zavartalan délre terjeszkedését. Az 1254. évi pozsonyi békében Ottokár kénytelen Stájerországot IV. Bélának átengedni. Felhasználta azonban az első kínálkozó alkalmat, hogy a stájer földnek a magyar ellenállás dacára urává lehessen. Az alkalom a salzburgi érseki székért megindult küzdelem volt. Ottokár a világias érzelmű karantán Fülöpöt támogatta, István, az ifjabb magyar király Ulrikot, a salzburgi káptalan által megválasztott érseket. A küzdelem változatos szerencsével folyt az 1261 márciusában megkötött békéig, melynek értelmében IV. Béla feladja Stájerországra való jogait s megszálló csapatait visszavonja. Ottokár egy időre felülkerekedett. Ura volt az osztrák hercegségnek s befolyása délfelé Friaulig leért. V. István, aki a harcokba belefáradt IV. Béla örökébelépett, nem nézte közömbösen Ottokár 1270. évi déli hadjáratát s az év decemberében a cseh király hátába kerülve Ausztriát dúlta, a következő év májusában pedig a Rába mellől kényszerítette gyors visszavonulásra a cseh-osztrák sereget. A hadjáratot követő júliusi békekötésben Ottokár kiadta a megszállott magyar helyeket, V. István viszont elismerte a cseh királyt Stiria, Karintia és Krajna urául. i Szabó Károly: Kun László. 3. köv. 1. Huber: Ausztria történele I. köt. 426. köv. 1. Hóman-Szekfű: Magyar történet II. 154. köv. 1.