Varjú Elemér: Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez. I. 1214–1457. (Budapest, 1908.)

kétszázötvennégy, nagyobbára középkori darabot példátlan szívességgel átengedtek a Bánffyaknak. A jelenleg Galgóczon őrzött levéltár még így is bámulatraméltóan gazdag; körülbelül 2200 darabra tehető anyagából 1500-at meghalad a mohácsi vész előttiek száma. S e nagy számban alig akad rongált darab; tiszta, gyűretlen hártyák, ép pecsétek tanúskodnak a gondos kezelésről. A levéltár anyagát a maga teljességében igyekeztünk a családtörténetben felhasználni; az érdekes szövegekből aránylag keveset volt módunk kiadni. A XIV. század oklevelei elég szépen vannak oklevéltárunkban képviselve, ellenben az, a mit Mátyás korából közölhettünk, a Lossonczy-levéltár e korbeli anyagának gazdagságáról már alig ad fogalmat. A Bánffyak ága nem volt ilyen szerencsés okleveleinek megőrzésében. A család a XV. század folyamán sok ágra szakadt, oklevelei tehát korán szétszóródtak. Az egyesek kezén volt iratokat sokféle baleset fogyasztotta, háború, peres szomszédok kártételei, tűzvész pusztítottak bennük. A legnagyobb kár a levéltárt az 1514-iki pórlázadáskor érte, a mikor a lázadók Valkó várát elfoglalták s a Bánffyaknak itt őrzött iratait elhamvasztották. Ugyanekkor felégették Bánffy János zentelki lakóházát is, a hol ennek összes oklevelei elpusztultak. Nem csoda, ha ezek után alig maradt valami a család középkori okleveleiből. Helyettük házasságok révén, fiúsított utolsó leányok birtokaival került egy csomó régi irat a családhoz, a melyek között ugyan régi és érdekes darabok vannak, de a melyek a Bánffyak családi történetét meg nem világosítják. Viszont ugyancsak házasságok útján a család törzsökös leveleiből nem egy jutott idegenek kezére. így például az 1753-ban elhúnyt báró Bánffy Zsigmond több ezer iratból álló levéltára halála után két leánya, Kata (gr. Toldalagi Ferenczné) és Erzsébet (gr. Toldalagi Pálné) révén a Toldalagi grófokra szállott s ma is azok birtokában van. Az egyes ágazatok közül egyedül a régi grófi ág (különben a Bánffy-család legifjabb hajtása) viselte kiválóképen gondját a reá szállt okleveleknek. Már a szomorú véget ért Bánffy Dénes különös gonddal őrizte, sőt a rokonságtól összeszedett levelekkel gyarapította is levéltárát. Fia, György gróf, az első erdélyi