Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. XI. (Pest, 1873.)

Ladislao de Zolnuk, et altero Ladislao Chongradiensi, ac Michaele de Zigetfw Archidiaconis, et alijs quam pluribus Canonicis in eadem Ecclesia Beate Agnetis Deo iugiter famulantibus et deuote. •(A Fejér által kiadott két okmányon kmíl a többi mind bőrhártyán, a pannonhalmi főapátság leváltárában.) Jegyzet. Nem érdekűélkűli azon kérdés, hogy szent István királynak itt szóban lévő, s egykor törvénykezési tekintetben is fontos legendája elveszett-e, avvagy birjuk-e azt jelenleg is ? S a menynyiben a fentebbi öt káptalani átiratban az említett legendának egy szaka szó szerint foglaltatik, nem lesz nehéz ezen kérdésre kielégítő feleletet adni. Ha t. i. szent István legendáit, melyek Temesvári Pelbárt óta közzé tétettek (1. Podhraczky József., Yita S. Stepliani, Buda 1836. XXXII. 1., úgy hogy Endlicher Ist., Érdy János és Wattenbach Yilmos kiadványai is még oda számítandók), végig tekintjük, azt találjuk, hogy azoknak közös alapja van ugyan ; hogy azonban, valamint a kézirati példányokban, melyek után ezen kiadványok készültek, úgy magukban a kiadványokban is a szövegre nézve nevezetesek az eltérések. Ujabb időben Endlicher István (Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana, Sangalli 1849. 139. s következő 11) és Wattenbach Yilmos (Monumenta (Jermaniae Historica, Scriptores XI. köt. Hanoverae 1854. 222. s k. 11.) szent István legendáját többoldali kritikai vizsgálódások alapján adván ki, az u. n. legenda maior és legenda minor közt tettek különbséget ;* de az okmányokban foglalt fenti bekezdés ezekben — noha mindkettőnek főbecset tulajdonítanak — nincs meg, a miből tehát látjuk, hogy ezeknek egyike sem használtatott bíróságaink által. Másrészről az említett hely Hartvik legendájának VI. fejezetében csakugyan szórói-szóra találtatik (Podhraczky kiad. 50. 1. ; Endlicher id. m. 168. 1. ; és Érdy kiad. 8. 1.). Ehhez képest tehát a Hartvik-féle legenda az, melynek hazánkban egykor hivatalos tekintély tulajdoíttatott. Szent István ezen legendájának öt példánya jutott korunkra ; kettő a XIII. századból (az u. n. Codex Francofurtensis mely a nemzeti muzeumnak most tulajdona, és a Codex Runensis), s három a XV. századból (a Codex Lunaelacensis, Codex Vindobonensis és •Codex Bruxellensis).