Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. X. (Pest, 1873.)

egy Rátli Károly, egy Érdy János és mások elvesztését. De az eltűntek helyébe mások léptek. S ha igazságosak akarunk lenni a fiatalabb generatio iránt, érdemeit is feltétlenül kell elismernünk. Én részemről újból kijelentem, hogy 1856. csak azon tekintetnél fogva határoztam el magamat az Árpádkori Uj Okmánytár összeállítására és közzétételére, mert akkoriban nem volt más szakavatott tudósunk, ki ezen munkát magára vállalta volna. A dolog természetében fekszik, hogy most, midőn áldozatteljes fáradozásaimnak kedvező sikerét látom, azt mindvégig folytatni fogom. Nem lehet feladatom munkásságomnak kritikáját írni. Tény az, hogy akkor, midőn reám szükség volt, én erőmet a munkától meg nem vontam; s hogy az egyszer elvállalt feladatot legtisztább szándékkal, és egész munkaerőmnek feláldozásával igyekeztem teljesíteni. Minderről az egyes kötetek előszavaiban adtam számot. S talán szabad az iránt örömömet kifejezni, hogy midőn a magyar tudományos akadémia történelmi bizottságának megbízásából saját költségemen a haza különféle részeiben az előttem nyitott köz- és magánlevéltárakat meglátogattam, czélomra vonatkozolag átkutattam, s a mi érdekest és nevezetest találtam, fel is használtam: leghivatottabb szakférfiaink egyhangú elismerése szerint, hazánk tudományos okmányügyét számos általam felfedezett és először közzétett nagyobb-kisebb mérvben fontos okin ánynyal meggazdagítottam.