Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. III. 1261–1272. (Pest, 1862.)

Nem szenved tehát kétséget, hogy minden veszteségek után is, melyek azokat érték, nem létezik külföldön levéltári kincs, melytől hazánk múltjának felvilágositását oly mértékben remélhetnők még, mint a pápai regestakönyvektö'l. S ennek folytán helyén van itt még pár szó azoknak használási módjáról mondani. A regestaköny vek fejér tiszta bőrhártyán írvák, mely a római cancellaria szokásos szólásmódja szerint „carta pergamena fina e bianca' -nak neveztetik; megkülönböztetésül az ú. n. „pergamena scura. rozza"tól, melyen a pápák bullái iratnak. A bőrhártya gondosan van válogatvn, s egy bőr mindig két levelet tesz. Ezeknek rendszerint harmincza egy köteget képez , s ily kötegeknek hol nagyobb hol kisebb számából állnak az egyes kötetek. Ehhez képest a kötetek külalakja egészrétűnek neveztethetik; ámbár nagyságok nem egyforma, s vannak kötetek melyeket nagyobb negyedrétűeknek mondanak. Az egyes kötetek kötése nagyobbrésztXI.Incze (1676—1689) idejéből való, s a külső boríték különféle színíí bőrből készült; p. o. V. Kelemen regestái kék. XXII. János regestái rózsaszínű bőrbe vannak kötve. Nagy kár, hogy bekötés alkalmával a kötegek pontos egybeállítására nem fordíttatott mindig a kellő gond, s hogy ennek folytán a kötegek közt a chronologiai rend itt-ott meg nem tartatott. Minthogy a levelek kelte gyakran csak „ut supra" vagy „anno eodem" szavakkal jelöltetett, több helyen chronologiai zavar támadt. Az irásra kaligraphíai tekintetben általában gond fordíttatott; de a régibb kötetek irása sokkal csinosabb, mint az újabbak a XIII. szózad vége óta. Toll-