Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. II. 1234–1260. (Pest, 1861.)

közben is, melyek az árpádi korszak ismételve érték hazánkat, az inkább erkölcsi mint anyagi erőre alapított kötelék még sem bomlott fel, s a kapcsolt országok ragaszkodása nem tágult soha. Evlapjaink legszebb tudósításai közé fog tartozni mindig, hogy p. o. a XIII. század közepe táján, midőn a tatárjárás csaknem végpusztulással sújtotta hazánkat, IV. Béla királyt Dalmátia oly hőslelkű hűséggel és mindent feláldozni kész lelkesedéssel fogadta, mikép ez hazánk később bekövetkezett helyreállításának igen fontos tényezője volt. E helyen pedig, hol nem történetet írni, hanem históriai kútfőink apparatusát bővíteni czélunk, elég lesz röviden emlétenünk, hogy szent Lászlótól kezdve, ki a XI. százod vége felé, a hazánk és Szlavónia közti kapcsot állandósította, IV. Béláig minden kapcsolt országok annexiója megtörtént, s hogy ez V. István alatt már befejezett tény volt, ki II. Otakar cseh királylyal 1271. az ismeretes, európailag főfontoságú békességet kötvén, az erről kiadott ünnepélyes okmányban összes birodalmát felemlíti, mondván : „includentes eidem paci, et eadem vallantes Regna nostra, videlicet Ungariam, Dalmatiam, Croatiam, Ramam, Serviam , Galliciam , Lodomeriam, Comaniam, Bulgáriám , totumque Ducatum Sclavoniae stb." Az okmánynak, melynek Fejér csak kivonatát adta (Cod. Dipl. V. k. I. r. 123,1.), okmánytárunk III. kötetében egé<z szövegét közlöm. Közjogunk ezen annexiót mindig jogalapító ténynek tekintette, s ezt ilyen értelemben egész Európának szine előtt nyilván hirdette is. Királyaink czímje minden kapcsok királyságokat tartalmazza. A magyar királyok koronázásakor mindnyájok zászlói a hódolat jelképeül használtatnak. Országunk czímere ugyan-