Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. I. 1001-1235. (Pest, 1860.)

helyes felírásokat (ú. n. rubrikákat) készíteni, főkép ha más nyelven szólnak, mint a szöveg. Mert hogy azok terjedelmesb kivonatok legyenek, nem szabad; s még is megkívántatik, hogy az okmány tárgya kellőleg előadassék. Innen van, hogy Diplomatáriumokban az egyes okmányok igen gyakran felírások nélkül közöltetnek. Nézetem szerint ez nem helyeselhető Mert az okmányok kiadóinak egyszersmind arról is kell gondoskodniok, hogy azoknak a történetírás érdekében használását lehetőleg könnyítsék; erre nézve pedig igen czélszerűnek tartom, hogy a történetírónak mód nyújtassék, az egész okmányi apparátust röviden végig tekinteni, mire azoknak fölírásai a legjobb eszközt képezik. Csakhogy a felírások rendeltetése ezen túl ki ne terjesztessék, s ne kívántassanak azokban az okmányoknak se kivonatai se regestái. A történetírás szempontjából a felírások mindig csak alárendelt jelentőséggel fognak bírni, s a történetíró nem állapodhatik meg mellettök, hanem okvetlenül magokat az okmányokat használni van hívatva. Ennél fogva az okmányok szövege és felírása közti öszhangzáson kivül , a lehetőleges rövidség volt a főszabály, mely szerint a jelen munkában a felírásokat készítettem. Nem csekély bajjal járt itt-ott a latin szöveg egyes szavainak magyarra fordítása; mert ezek nem ritkán határozatlan vagy többféle értelműek (p. o. comes, magister, miles stb.), a kivonatnak pedig nem szabad többet vagy mást mondani, mint a szövegnek. Hol határozott értelmet adnak , e szerint vannak fordítva is (p. o. comes=főispán, bíró, ispán). Hol azonban csak határozatlan értelemmel találtatnak, ennek közelebbi meghatározása nem látszott kritikailag tanácsosnak.