Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. I. 1001-1235. (Pest, 1860.)

munkát, s egyenesen kimondva, hogy Fejér „oleum et operám perdidit,'

1 az ő tizenöt évi szorgalma és munkássága eredményét mellőznünk; ennek mindazáltal most már csak úgy szabad történnie, liogy ne csupán szép szavakat ejtsünk arról, mi volna kivánatos és jó, s minek kell vagy kellene történnie; hanem attól, ki magát ez irányban szószólónak avatja fel, méltán követeljük, hogy a kivánatosbat és jobbat foganatosítsa is—; vagya Codex Diplomaticust új történelmi igyekezetek kezdetének és kiindulásának tekintve, szükséges , hogy a Fejér által nyitott pályán ernyedetlenűl tovább haladva, egyrészről a gyűjtemény hiányainak és fogyatkozásainak kijavításáról gondoskodjunk, más részről új meg új okmányi kincseket találni, gyűjteni és lehetőleg pontosan kiadni, s ez által nem csak a közbirtokban levő apparátust szaporítani, hanem a hazai történettudomány terét is mindinkább kiterjeszteni igyekezzünk. Nézetem szerint ezen két út közöl az elsőt követni könnyebb ugyan, de kedvező eredményről mostani körülményeink közt ez sokkal kevesebb kilátást biztosít, mint a másik. Waltherr László bírálata, tehát tizenkét év óta, alig történt valami, mi, ha Fejér Codex Diplomaticusát mellőzni akarnók, annak helyét pótolná; míg más részről a munka gyakorlati használása bel-és külföldön oly annyira elterjedt, hogy még annak egyes hibái is csaknem elfogadtattak némileg. Czélszerűbbnek látszott tehát a másik irányt követni; s ezen eljárásnak egyik eredménye az Ár pádkori Új Okmánytár is. Eliez képest tehát szabadjon még pár szóval megjegyeznem, mely iránypontokat tanácsos, nézetem szerint , szem előtt tartani, ha Fejér Codexével kellőleg