Kővárvidék, 1918 (15. évfolyam, 1-44. szám)
1918-02-10 / 6. szám
ö-ík Sxdw. XVi Motyant Jfagysöntküt 1918. február 10. hr~~ mm Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő h ÖZEKBE E'Ü TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTÍ JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ Hl^AÍALOá KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évié . . 8 K Negyed évre . tői évié . . 4K Egyes szám ára .... Ml. ---,---Sz erkesztőség és kiadoiiivatai; Nagy sóinkul, Teleki-ter4a4 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A stilus. Az a légi közmondás, amely szerint madarat tolláról, embert barátjáról lehet megisiiRrni, az újabb időben egy kissé változott. A madarat továbDra is a tolláról lehet megismerni, azonban az embert a stílusáról. A stílus mindig megadta és meg határozta a korszakokat és az emberek lelkivilágát. Az ókorban, amikor az tmberek erőteljes szálfák voltak, dagályos, merészen és messze hangzó volt az emberek stílusa, a középkorban, amikor az embereknek’ sok bajuk volt, magába zárkózott és szigorú, a biedermayer korban, a mikor a császári és fejedelmi udvarokban, meg a polgári hazakban az intrika voh az uralkodó csillag, halk és mezes-mazos volt az einoerek beszédének és Írásainak stílusa, most a világháború negyedik esztendejében pedig a stilus a gorombaság es a durvaság. Sajnos érint mindenkit ez a megállapítás, de igazságot ailapit meg. Nemcsak gróf Karolyi Imre nyílt leveléről van szó, hanem egyáitalaban sokkal eldurvuitabbak az emberek, sokkal goromoáob a beszédjük és a stílusuk, mint bármikor. Nem po iitizáini akarunk, amikor gróf K rolyi Mihály levelét emlegetjük, csak megakarjuk állapítani, hogy le akarjuk szögezni, hogy ilyen hangon még nem beszéltek és nem írtak eddig sem a grófok, sem egyáltalában irnitudó emberek. Nagyon sajnálatos tény ez, n'égyon szomorú megállapítás, de valóban igy jván. z < mberekel a négyeves háború annyira elkergesiteiie, hogy a legszelídebb emberből is gorombaságok tűnnek és robbannak ki, a legsimabb nyelvű emberek is elgalop- pirozzak magukat es egy egészen küld - nős, kellemetlen beszed es irásmodor kélt labra. A háború után sok mindent kell restaurálni és a restaurálandó tárgyak között legeisösorban ott áll az emberi lélek. A világháború véres napjai annyi brutalitást váltottak ki az emberekből, hogy mar a mai ember nem is az, aminek meg néhány év elölt kulturembert iestettek. Kétségtelen, hogy a lelkek és ezzel kapcsolatban a stílus restaurálása, az emberi idegek rendbehozatala óriási, mondhatni évtizedekre menő munka lesz. Az iának, akik élén állanak az emberi társadalomnak, azoknak, akik mindig példaképen szoktak szerepelni, amisor stílusról, modorról van szó, es azoknak, akiknek kezébe az emberiség lelkivezetése le van téve valósaggal gigászi munkát kell vé- gezniök. A tanároknak, tanítóknak, papoknak, a falu jegyzőinek nagy es szép teladat áll rendelkezésükre. A íővö nemzedéknek az érdeke az, hogy ez a mai hihetetlenül durva stilus eltűnjék a közéletből. Nem szi.bad:' tovább is a mai módon bánniok egymással az embereknek, mert ha a felnőttek életében a háború után is ez a durvaság lesz az uralkodó vonás, akkor az föltétlenül nagy mérték ben ki fog hatni a legközelebbi nemzedékre is, amelynek nevelése a mai emberek kezében van. Talán ez a nagy megrázkódtatás, az a hirtelen öröm, a melyet a béke megkötése fog kiváltani az emberekből, ugyanolyan nagy lesz, mint a háború kitörésének és a háború eseményeinek a hatása és akkor mindenki boldogan fog visszazökkenni a békebeli hangulatába. Lehet, hogy azok az emberek, akik ma minden felebarátjukban ellenséget látnak, a béke rózsaszínű ködébe" egyszerre más szemmel fognak mindenkit nézni és ezzel együtt meg tog változni a viselkedésük es a stílusuk is. A inai viszonyok azonban már sem- miképen nem méltók a kulturemberek- hez, a mai viszonyok továbbfejlődése, vagy csak megmaradása is a jővó nemzedékek teljes lelki lezűilöttségél jelentenék. .f A10VMM“ TÁttCÁJA. Lenin főhadiszállásán. Az oroszországi forradalom kitörésekor Lenin a bolsevikiek vezére, táborkarava! egyszerűen birtokba vette Kzsezsiuszkaja táncosnőnek, az exoár barátnőjének palotáját és azóta w nden bírói Ítélettel s a kormrny minden felszólitá-ával szembe helyezkedve, makacsul vonakodik elhagyni a palotát. A „Svenszka Dagbiaded“ pétervári levelezője látogatást tett Lenin főhadiszállásán és benyomásairól a következőkben számol be: Kzs.zsinszkaja kisasszony nagyon szép és graciózus dáma, akinek évekkel ezelőtt szerencséje volt megnyerni a cár tetszését és a táncosnő a sorsnak a kedvező dolgát ügyesen, sőt mesterien tudta a maga hasznára fordítani. Még akkor is, amikor a car megunta, fentarlolta az összeköttetést a cári családdal, legalább is annak fórütag- jaival. Kis fiacskája nem iiiaba viselte a Szorgej Szergejevics nevet, ha nem is adatott meg neki, hogy a Romanov revet is odabiggyessze a neve elé. Kedves emlékül a cári famíliával való összeköttetésének, a táncosnőnek kis lián kívül más értéktárgyai is vannak, s ezek közt első helyen, mint messze látható jele a teljesített szolgalatokért való féjedelmi elisme’ósnok, egy kis palota, olyan- fájta, aminőt az ancien régime hagyományai az ilyen kitü tő hölgyek számára, előírnak. A paleta a széles Kamenno Osztrovon van, tőszomszédságában a palotákkal övezett Nóvámk s közvetlenül mellette emelkedik az a mecset, a melyet Oroszország mohamedánjai építettek, egy gránitból épült csodamü, gyönyörű égszínkék kupolákkal, amelyek valami szines, orientáló környezetet adnak a szép táncosnő otthonának. Egyébként inkább párisias külsejű a palota, amelynek kapujához egy kerlszerü udvaron keresztül jut az ember. A ház előtti kertet magas kőfal és egy igen szolid kapu zárja el az utcától s az egésznek a hatása felettébb intim, mint ahogy illik is tulajdonképpen, hogy avatatlan szemek ne oda az orrukat, ahol „le rei s’amus.“ Ám a forradalom bizony nem kimé'te a cári család magánéletét sem, a legintimebb ügyeibe is durva kézzel, nyúl bele. Pedig egészen bizonyos, hogy például a cár és táncosnő viszonyának semmi köze nem volt a politikához. Annál jogtalanabbnak tűnt fel, legalább a táncosnő előtt, hogy a forradalom a . ő priváfeélete fölött sem viharzött el nyomtalanul. Ez nyomban észrevehető, ha a nagy kapn felé .közeledünk, amelyen át a cár kocsija szokott volt befordulni még nem is olyan régen. Most nappal és éjjel állandóan az emberek százai álliogáluak itten, mua fások, fejkendős asz- szonyok kosárral a karjukon, katonák, diákok s mind beszél és gesztikulál egy nagy zsibongás káoszában. — Szegény Kzezsinszkija 1 — gondolja bizonyosan a jószívű olvasó. — Hat nem hagyhatná legalább őt békében a nép ? — Ám mindazok közül, akik itt a kapu előtt acsorogoak, senki, de senki nem gondol a táncosnőre, azt sem tudják talán, hogy a világon van, Azonban menjünk tovább. Nagy kinnal keresztültörjük magunkat a tömegen és a kapuhoz érünk, ahol egy katona uagy nyugalommal cigarettázik. A vállára vetett puska meg vni töltve s a feltüzött szurony nagyon b arátságtalan látvány. Ez a kapuőr bizony cseppet sem bizalo «gerjesztő, de azért bátorság 1 Próbáljuk megszólítani és kérjük, meg, hogy engedjen be. Érdemesnek se tartja válaszolni. Arcunkba fújja a füstöt és a fejét rázza. Kis vártatva egy altiszt érkezik, aki akadálytalanul halad át a kapun. Az utolsó pillanatban megragadjuk a kabátja szélét és megkérjük; hogy néhány külföldi újságírónak legyen segítségére, hogy bejuthassanak. Kicsit habozik, de aztán meggondolja magát és egyszerűen magával visz bennünket. Belépünk a kapué, végiginegyüak a kertudvaron, amelynek végében széles garage látható. Mesés, micsoda automobiljai vannak ennek a táncosnőnek 1 A soüfőrök feltüzött, szuronnyal járnak körülöttük és épp oly megközűlitliototlenok, mint az a cerberus, syki a kapn előtt strázsál, (Folyt, kövj
