Kővárvidék, 1918 (15. évfolyam, 1-44. szám)

1918-02-03 / 5. szám

L ín unt 3 ] én és i5 én a íöszo’g .bitóhoz elő^r-* jeszteni. Köztisztviselők államsegélye. Az állami tisztviselők rövid időn belül fehérnemű bevásárlására egyszeri 30ö korona segélyt fognak kapni, a esaládos tisztviselők min­den egyes gyermekük után egyenként to­vábbi 50 korona pótlékban részesülnek. A le nem foglalható fizetés összegének fölemelése. A hivatalos lap igazságügyi miniszteri rendeietet közölt, amely a köz- és magánalkalmazottak fizetésére, nyugdijára!, vagy egyéb szolgálati járandóságaira veze| tett végrehajtás alól mentesített legkisebb összegeket felényivel felemeli. Fizetések, tekintetében 2000 koronáról 3000 koronára/ nyugdijak stb. tekintetében 1200 koronáról 1800 koronára, munkabérek tekintetében napi 5 koronáról 7 K ö0 fillérré emelkedett ezzel a le nem logialhgto évi járandóság. A bortermelési adóról szoiouj törvény életbelépőt' s a hl. sémi 14 Kai az 1917. évi tenné» után kell üzemi. A készleteket 1918. januai 31-ig keli bejelenteni. Az 50 bl.-nél kisebb s deez. 1. előtt eladott terme is bejelentendő, de azután a vevó fizeti az adót. Az Országos Sertésforgalmi Iroda. (Bu­dapest, Bálvány utca 7. sv.) ezennel hiva­talosan közli hogy Szatmárvármegye terü­letére, a Steiner Ignác budapesti (IV Béla útba 3.) céget az iroda fóbizományosságával megbizta. Felkérjük a vármegye és járásai­nak sertéstartó közönségét, hogy hízott ser­téseinek átadása ügyeben haladéktalanul lép­jen érintkezésbe aí iroda .fenti föbizomá- nyosaival. Figyelmeztetjük a sertés tartókat hogy szahadsertésforgalom nines, a setés- szálhtás csak engedéllyel történhetik s a hatósági engedély alapjan közfogyasztásra hizlalt ^ertóseaet kizárólag a in. kir, miniSí.- teiiumnak 4783—917 M. E. sz. rendeleté­vel felállított Országos Sertésforgalmi Iroda átvenni. Amernyibeu a sertéatartók a fenn­álló törvényes rendelkezéseknek nem tesz­nek eh get. az Országos Sertésforgalmi Iroda kénytelen lesi a mar elrendelt re..vtralás alapján a kozellátás biztosítására szükséges sertéseket a legszigorúbb eszközökkel meg­szerezni. A házi és gazdasági szükségleten felüli sz r és szalonna készletek az Iroda fenti bizományosának, illetve albizományo- sainak szintén haladéktalanul átvételre beje- lentendők, ellenkező esetben az Iroda e készletekre is foggaeatositaui a már elren­delt reiivirálast. Minden utólagos kellemet­lenség elkerülé.-e végett nyomatékosan fi­gyelmeztetjük a sertéstulajdonosokat, hogy sertéseiknek törvénytelen utón való értéke sitésétől tartózkodjanak, sertéseiket az Iroda megbízottjainak adják át, mert e rendelke­zés megszegője ellen a legszigorúbb, meg­torló intézkedéseket lesz kénytelen az Iroda foganatosítani. Rókané ö nagysága Budapesten sok furcsa kalandon megy keresztül, ravasz far lángjával sokaknak túljár az eszén, maga is nem egy bajba kerül és kalandjai miauig mulattatok, a hogy Benedek Elek hetről- hétre leírja őket képes gjermeklapjában, a Jó Pajtásban. A magyar gyermekek kedves újságjának legújabb január 20-iki számába ezen.óvül verset irt Ábrányi Emil, mesét Ná­szai Elza, Kozma Gyula, P, Ábrahám Ernő, hasznos tanácso at ad a jó egészség kis ká teja rovat, a kis krónika legutóbbi napok érdekes eseményeiről szól. Tömérdek szép tép, a rejtvények szerkesztői üzenetek egé­szítik ki a szám gadag tartalmát. — KŐVÁR VIP fe Kp ív’ X rt ^ A Jp Pajtás t a Franklin-Társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 4 korona, fél évre 8 korona, égé z évre 16 korona. Egyes szám ára 32 állér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadó- fai va t ala Budapest, IV., Egyetem-utoa 4. ffőmunkatarsak; 0r. Olsavszky Gyula, Dr. Kovács Mór. Laptuiajdonos: B‘ ARNA BE iyi jC Hivatalos ró9z. I ^450[9l7, , Hirdetmény. Am. kir. földmivelésügyi minisztérium 133ö62j917.—XIII. szám. Valamennyi vár­megye alispánjának thjf. város polgármester reiuek. A mindinkább érezhetővé való takar- inányíuség a meglévő szálas takarmány és alomkészleteknek a lehető leintő leggazda­ságosabb fnodon oly . ént való telhasználását teszi parancsololag szükségessé, hogy ezen keszl tek azon időpontig, amíg a jószágok a legelőre kihajthatok lesznek, kitartsanak. Ez azonban osak abban az esetben lesz biz­tosítható, na a szalas takarmányokon felül minden olyan alomféleség, a mely megfelelő előkészítés után takarmányozási célokra is ielhasználható, alomozásra mindaddig nem fog .íelhasználtami, mig a normális viszonyok helyreálltával a takarmányozás kérdése is a ; égi mederbe fog terelődni. Felhívom azért alispán, polgáimester urat, tegye sürgős kö­telessége tárgyává és hasson minden ren­delkezésére allo eszközzel oda, hogy minda­zokon a helyeken, a hol eddig á szalma vagy egyéb takarmányozási célra alkalmas alomféle pusztán alkalmazásra használtatott fel, ezek hoznak véuhedt, korhadt, náddal, sással, vagy tőzeggel stb. pótoltassanak. Az ily módon megtakarított tekintélyes meny- nyiségü szalmakószHek rövid időn belül meg'nduló szalmáiéitárási actió keretében lesznek feldolgozhatok, a minek eredménye­ként a feltárt szalma 30—40 százalékkal nagyobb tápértékét képviselő takarmányt fog biztosítani. Nagysomkut, 1917. december 28, Gr. Teleki Jenő. főszolgabíró. Magyarországon beraktározott bizo­nyos borkészletek bejelentése és zár alá vétele tárgyában. A m. kir. minisztérium 3.966| lül7. M. E. számú rend lete 7. § áuak 1. pontja alapján zár alá veszem mindazokat a oipőkészi.ésre alkalmas bőröket és bőrhulladjkokat, ame­lyek tulajdonosa a Magyar Szent Korona Országainak területén ily bőrök forgat_>mba- hozatalával vagy feldolgozásával jogszerűen foglalkozó kereskedelmi vagy ipari vállalat­tal nem bir. Ez* k a bőrnemüek további intézkedé­semig el nem adhatók, sem jelenlegi raktár­helyükről el nem szállíthatók. A fentidézett rendelet 6. § a alapján egyben elrendelem, hogy a fent meghatáro­zott készleteket a tulajdonos, vagy ha más­nak raktéraban van, a készlet őrzője a Nép­ruházati Bizottságnak (Budapest, V., Sas utca 22. szám) legkésőbb 1918. évi január hó 15-óig jelentse be. A bejelentésben fel keli tüntetni: 1. A bejelentett bőr fajtáját és mennyi­ségét (súly, darab vagy terület). 2. A tulajdonos nevét (cégét) és lakó­helyét. 3. A raktár helyét. 4. A bejelentő nevét (cégét) és lakóhelyét. A jelen rendelkezések a.á tartoznak a feutemlitett bőrök akkor is, ha feldarabolt vagy kiszabott állapotban vannak. A jelen rendelkezések be nem tartása a 3,966| 1917. M. E. száinu rendelet 12. §-ábau előirt büntetés ala esik. Budapest, 1917. évi december hó 17-áu. A m, Kir. kereskedelemügyi miniszter. 2ü4j918. szám. Figyelmeztetés. A m. kir. földmivelésügyi miniszter ur­nák 18256jö07. sz. rendelete alapján figyel­meztetjük a gazdak zönséget, hogy tálcái* mány kiutalása iránti kérelmükkel ne fordul­janak közvetlenül a Minisztériumhoz, vagy a Takarmányforgalmi részvényt rsasághó# mert a takarmány kiutalása tekintetében’dniií* denesetben csak az illetékes vármegyeH tá- karmányozást intéző bizottság javaslata alapig ján áll módjában dórtteni. A kiutalás iránta kérelmek tehát idő és munka kímélés céljár,! ból minden esetben a vármegyei Takarnia^ uyozás intéző bizottságnál nyújtandók be. ^ Nagysomkut, 1918. január 2§, 97|918, —-— ___..'H'^rnén^ Kö zhírré tesszük, hogy a Magyar Pa- "* mu'központ értesítése szerint, górhat csak <* kereskedőknek és iparosoknak utalhat ki, Az % iparosok, iparhatóságok utján küldjék be a .# központba mindazok névjegyzékét, mindegyik* * név mellett poulosau feltüntetve, hogy az - illető: 1. önállóan és nem más részére d#ia* £ gozik-e, 2. ha igen, hány munkást ..és Ma$&« gépet foglalkoztat. A kereskedőnek csak ak­kor utalhat a pau^itközpont ki sz.. J rendelet értelmében cérnát, ha hatóságilag,, > igazolják, hogy már a háború előtt is fog­lalkoztak cérnaeladásával, ^ , Nagysomkut, 1918. januárjffL^, üuyüiiOB Előlj*Bftiá®8il» 316—IV—1918. »Qíirwri • Hirdetmény. * ** A szolgálatadók adatszolgáltatási jtőLe* lezettsége tárgyában. , i0 A jövedelemadónak részleges életbelépő tét ’Béről szóló 1916., XXVI t. c. végrehajt J lása tárgyában kiadott 1916, évi 270000. sz. utasítás 53. §-a értelmébeu azok a termé­szetes vagy jogi személyek, akik egy egyén részére .0,000 K meghaladó szolgálati illet­mény vagy nyugellátás kifizetésére vannak kötelezve, 1918. évi február 15-ig» kötelesek az illetményre vagy ellátásra jogosítottakról név, lakás, foglalkozás valamint az illetmé­nyek összegének egyenkénti megjelölésének a C. miután névjegyzéket, az E. mintájú pedig illetményjegyzéket készíteni és annál a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál) ^ ahol a névjeyzékben felvettek laknak benyúj­tani. Az illetményjegyzékben be kell vallanj a) az állandó természetű illetményeket a fi évre járó összegükben; b) a változó termé­szetű illetményeket a megelőző évben kifi*; zetett összgükben kall feltüntetni. Ha a b) pont előbb említett változó természetű iilettnéuy nem zzól a megelőző óv egész tartamára, a tényleg kifizetett ősz- szeg veendő fel a kimutatásba; ha pedig ez a járandóság az összeírást megelőzőleg még csak az adóév elején keletkezett, a folyó év­ben a kimutatás kiállításáig tényleg járó ősz*- szeget tartozik az arra kötelezett kimutatni, v miudkét esetben megemlítve azt az időpontot is, amelytől fogva s ameddig a változó ter­mészetű illetmény jár. Ha a szolgálati illetményt nem készpénz, ? hanem egészben vagy részben más egyéb természetbeni járandóságok alkotják, ezek a >■ járandósá ok az illetmónyje.yzékben pénz- , értékben fejezendők ki, illetőleg ehelyett — a szolgálatadó tetszése szeriut — a „Jegyzet“-ro- vatban egyenként is részietezhetők. Az adatoknak kellő időben tótló be nem' í mondása, vagy azokban valótlanságok elő-*' adása az 1909. évi X. t.-o. 70. §-a értelmó-M ben annyiszor büntettetik 100 K-ig terjedhető^ rendbírsággal, ahány adóalanynál ez a mu- if lasztás vagy cselekmény elkövettetett. A bevallásshoz szükséges nyomtatvány az illetékes kir. adóhivatalnál szerezhető be. Nagykároly, 1918. január 2. — \ Piachy win. tanácsos, pénz ügy igazgató ( 5 ■é ** V* * % •f %

Next

/
Thumbnails
Contents