Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-02 / 48. szám

december 2

I

K0VÁRV1DÉK

2

Bárhogy nézzük tehát a hetedik hadi- kölcsönt, akár politikai, akár pénzügyi szempontból mindenképen kötelessége minden* kinek, aki csak teheti, vagyonához mérten hozzájárulni a hadikölcsönjegyzéshez, hogy ujult anyagi erővel kezdhessük meg, illetve folytathassuk nagy és véres munkánkat a béke eljöveteléért.

A pamutszövetek és ezekből készült áruk kötelező beszolgáltatása.

A m. kir, minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli:

A rendelet hatálya alá tartozó cikkek.

1. §.

Azok a cikkek, amelyekre a jelen rendelet rendelkezései általában kiterjednek, a következők:

1. Minden nyers és minden, akár fonalban, akár darabban félig vagy egészen fehérített pamutszövet, azaz oly szövet, a mely úgy láncban, mint vetülékben kizárólag vagy túlnyomó részDen pamutból készült, ideértve a mercerizált szöveteket is, amennyiben a szövet súlya négyzetméterenként 20 gramm vagy ennél több, továbbá minden lestett, nyomott vagy tar- kánszött pamutszövet, amelynek súlya négy* zet méterenkint Ö0 gramm vagy ennél több és pedig mindezek a felsorolt pamutszövetek tekintet nélkül szélességükre, beállításukra, kötésükre és a szövetben levő fonalak finomsági számára; idetartoznak a

szabásosan szőtt és szabásosan nyomolt pamutszövetek, valamint a szövött pamut szalagok is.

2. Takarók, asztalterítők, icpedők, lö rülközők és asztalk« tülök, feltéve, hogy túlnyomó részben pamutból készültek.

3. A kötött vagy kötszövött pamut , vigogne vagy félgyapjuszövetekből konfekcionált áruk, továbbá a kötött vagy kötszövött pamut, vigogne vagy íélgyapjuáruk és pedig tekintet nélkül arra, hogy férfi, női vagy gyermek, vagy hogy téli vagy nyári áruk-e, igy különösen ingek, nadrágok, ujjasok (az u. n. matrózujjasok is), lábkapcák, érmelegitók, karvédök, térdme- legitók, lábszárvédök, szvetterek, haskötök, mellények (ujjakkal vagy ujjak nélkül), nyakvédök (shawlok is), tucatonként legalább 400 gramm súlyú kurta harisnyák (zoknik), egyéb harisnyák tekintet nélkül súlyúkra, téli keztyük (prémbéléssel is), ujjatlan keztyük stb.

4. Az 1. pontban említett pamutszö- vetekböl készült férfiingek és féríialsónad- rágok, valamint férfi és fiuöltönyők és pedig úgy egyes ruhadarabok, mint egész öltönyök, továbbá mindenféle fajta férfi és fiufelöltök, végül munkásőliönyök.

5. Pamutból készült mindennemű cérna és alsófonái, a gombolyagcérna kivételével, továbbá fércpamut.

A fenti 1—5. pontok alatt kizárólag uj (használatlan) szövetek és áruk értendők.

Kétség esetében a készletbirtokos mindenkor a Magyar Pamutközponthoz (Budapest, V., Arany János u. 27.) tartozik fordulni annak a megállapítása iránt, hogy a birtokában levő cikkek a jelen rendelet hatálya aiá taríoznak-e, vagy sem.

A k r skeddemügyi miniszter a jelen rendelet rendelkezés- it a jelen §-ban fel nem sorolt pamutszövelekre és pamutárukra is kiterjesztheti.

Kivételek a?. I. § alól.

2- §•

Az 1. § ban megjelölt cikkek közül nem esnek a jelen rendelet hatálya alá:

A)

1. Az 1. §. 1. pontjában említett cikkek közül a hímzések minden fajtája, az

u. n. brossirozott szövetek (plumeti és moll is), függönyök, csipkeszővetek, kongresz- szövetek, tüllök, bobinet-szövetek, cérná- zott fonalból készült vagy mintázott disz (fantázia) szövetek, mint ina^uisette, eta- min és voile, végül az alakzatos (faconiro- zott), mintázott (dessinirozott), brossirozott, moirirozott és margit-őltésü szalagok.

2. Az 1. §. 2. pontjában említett cik* kék közül a lyukacsos (ajour) szegélyiyel ellátott asztalterítők és asztalkendők.

3. Az 1. §. 3. pontjában említett cikkek közül az u. n. flór-aruk (mercerizált vagy fésült cérnázott fonalakból készült áruk), továbbá a hímzett harisnyák és zoknik.

4. Az 1. §. 4. pontjában említett cikkek közül azok az ingek, amelyeknek súlya darabonként kevesebb, mint 250 gramm, továbbá a díszes (piké, selyem, redős vagy mercerizált) mellű ingek, végül azok az alsónadrágok, a melyeknek súlya darabonként kevesebb mint 150 gramm.

Á jövő számban folytatjuk.

— Különben is puszta formalitásról van szó, Ittlétem nem fog hosszuraayulni, megayugtathata- tóm . . . Félóra múlva már utazom vissza Parisba.

Dorbeilen, anélkül, bogy tudta volna miért, valami tompa aggódás hatalmazódott ei. Megkérdezte az idegent;

— üihez van szerencsém?

— Az inasnak nem mondtam meg a nevemet. Felesleges lett volna. Philippe Dorbeil a nevem.

Dorbeil meglepődve nézett reá.

— Ha jog szerint ez is a nevem — folytatta a fiatalember — én mégis másikkal élek, amelyet, azt hiszem, sikerül majd egyszer ismertté tennem ... A Dorbeil névhez akaratlanul jutottam ... ön adta nekem.

— Én?

—Igen uram, én ugyanis fia vagyok önnek, úgy látszik . . . Régi történet ez, amelyről ön azóta va- lószinüleg már meg is feledkezett . . . En is csak rövid idő óta ismerem . . . Oh, ne tartson tőle, nem rögtönzők drámai jelenetet. Az effélék nem az én Ízlésem szerint valók és különben sem szándékozom önt szemrehányásokkal illetni ... A törvénynek sajátságos fonáksága kényszeritett, hogy felkeressem önt. A törvény ugyanis megengedi azt, hogy az apa, ha úgy tetszik neki, elforduljon a fiától, a gyermek azonban felserdülve nem nősülhet meg az apa beleegyezése nélkül, amikor pedig az apa egy a szemében teljesen közömbös valaki.,. Azért jöttem hát most önhöz, szíveskedjék számomra beleegyező nyilatkozatot kiállítani, mert enélkül nem házasodhatom ... És azzal rögtön továbbállok .. .

Dorbeil megdöbbenve szemlélte látogatóját, akin látszott, hogy azon van, hogy ne vesztegessen egyetlen hiábavaló szót sem.

— Oh Istenem, — folytatta a fiatalember — ha már mindenképpen szükséges, hogy emlékezetébe idézzem a történteket . . . Dorbeil nr, amikor most több, mint huszonöt esztendeje, jogi tanulmányait végezte Párisban, elcsábított egy fiatal leányt, akinek ebből a viszonyból fia született. Azt hiszem ön szerelmes is lehetett abba a leányba mert hiszem a csecsemőt a magáénak ismerte el az anyakönyvvezető előtt s az ön nevét Íratta be a Születési bizonyítványomba, mint apáét. így az ön

nevét viselhetem . . , Később azonban Dorbeil ur meggondolta a dolgot es ahelyett, hogy nőül vette volna áldozatát, eltűnt ős pénzt küldött neki . . . Aztán mast vett el feleségül és egykori szerelmesével nem törődött tovább . . .

— Uraml — kiáltott fel izgatottan Dorbeil.

— Ami az elcsábított leányt illeti, sokáig bánkódott szerelmesének hűtlensége miatt, aztan egy nap csak akadt valami derék, jóravaló ember, aki megtudta bocsátani a szegény leány „ballépését" és nőül vette az elhagyottat .. . Férje lett a leánynak, önfeláldozó, munkás jó férjé, énnekem pedig igazi és gondoskodó atyam . .,. Felnőttem és most házasodni akarok. De törvény szerinti apámnak beleegyezésére van ehhez szükségem. Ezért jöttem. Láthatja uram, a dolog nagyon egyszerű és azt hiszem, nagyon röviden végezhetünk most már.

Dorbeil ur, az idősebb, e szavak hallatára nagyon megrendült. Szerető pillantással nézett végig a fiatalemberen, akinek arca becsületességéről és nyíltságáról tanúskodott ... És az öreg egyre ezt mormogta . . ,

— Maga . . . maga ... a fiam . . .

Az igazat megvallva némi nehézséggel járt, amíg kipuhatoltam az ön jelenlegi tartózkodási helyét . , . B’urcsa, ugy-e, de szem elől vesztettük egymást és nekem valami tudakozódó irodához kellett fordulnom . . .

Ha tudtam volna ... — mondotta értelmetlenül az apa mélyen felsóhajtva.

— Bocsásson meg, uram, de nem akartam önt háborgatni, vagy felizgatni . . . Kérem, szives kedjék aláírni a beleegyező nyilatkozatot . , . A szöveget én már megszerkesztettem . . .

— De . . . de . , . — mondta az öreg és

most közelebb lépett a fiatalemberhez,

A meglepődés, a zavar, a lelkifurdalás okozta gyötrő érzés, a múlt emlékeinek ez a váratlan felidézése, az akaratlan összehasoulitás, a dédelgetett és rossz útra tért fiú, meg eközött, az elhagyott gyermek között, aki a maga emberségéből ilyen férfiassá, erőssé, öntudatossá fejlődött, mindez nagyon megbőnitóan hatott az öregre.

Nagy erőfeszítés árán tudott csak ennyit is

mondani:

— Maga . . . nagyon elítélhet engem . . ,

— Nem ítélek, uram, nincs mit megítélnem. Egy pillanat múlva mar nem ismerem önt. És sohasem is hallott volna rólam, ha a törvény kívánta formaság nem kényszeríti . , .

— Nem, nem .. . Hidd mondóméi . . Most, hogy megláttam önt , . . Oh, ha tudná. Ha bűnös vagyok, nagyon, de nagyon megbünhödtem érte .. .

Dorbeil a lelkének mélyéig meg volt hatva. Bámulta az ifjúnak önuralmat, büszkeséget, amelyben nagy akaraterőt és erólyt ismert fel.,. önmagára ismert, megnemesitett alakban.

Könj örgöm szól:

— Hallgasson meg , . . Könyörgök . . .

A másik meg igy felelt t

— Uram, az időm nagyon fogytán van már. Azt hiszem véget kellene vetnünk ennek a bizonyára kölcsönösen kínos együttsünknek.

— Elhallgattak mindketten. Philippe előkereste zsebéből a meghatalmazó iratot. Dorbeil gépiesen engedelmeskedett. Aláírta.

— Köszönöm I — mo dotta kurtán az ifjú. Aztán az ajtó felé indult.

Doibeil utána sietett:

— Uram, könyörgök ,.. Maradjon még. Várja meg a következő vonatot . . .

Könnyek törtek ki szemhéja alól.

Lehetetlen, — szólt a fiatalember.

Párisban várnak reáin.

— Ha tudná, mi viharzik el a lelkemben . . . Olyan szerencsétlen vagyok . . ,

— Nem 1 — felelte a másik szilárd elhatáro-- zással. — Ezzel az anyámat sérteném meg és azt a Kitűnő férfiút, aki jóságában atyámmá lett. Isten önnel. — Elment.

Dorbeil utauua akart ro .anni, de belátta, hogy céltalan lenne. Közte és a fia között, akinek létéről igy egy véletlen folytán értesült, tátongó ür meredt, amelyet egy egész emberéletnek közönye, rosszakaró feledése vájt. Későn volt.

Lacour mester, amikor távozni látta az idegent, visszatért megroskadt barátjához:

— Nos, mi az, kedves Dorbeil ? Kellemetlen vizit volt ez az idogen ? . . .

— Valóban, idegen! ... — felölte kitérően Dorbeil fájdalmas hangon, miközben erre a hirtelen félébredt múltra gondolt, amely szomorú ellentéteivel felbukkáat és csak azért, hogy őt elkárhoztassa,