Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-29 / 17. szám
KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill. Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő Síarkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut,Teleki-tér 4Ö4 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Városok az iparosokért. Irta: dr. Dóczi Sámuel, az Ipariestületek Országos Szövetségének titkára. Amit annyi időn keresztül teljesen elhanyagoltak a magyar városok, arra konkrét formában a háború tanította meg őket. Igen sok esetben olyan feladatokat is vállaltak a helyi kézműipar segítése érdekében, amelyekről béke idején még képzeletben sem iehetett volna szó. Több hehen a hadimunkák megszerzése, a vállalkozó kéz müiparosok megszervezése, a nyersanyagok beszerzése és a szükséges pénzről való gondoskodás voltak főbb részletei a városok részéröl érkező kézműipari segítségnek. Budapest székesfőváros a legkomolyabb példával járt elöl ezen a téren. Valósággal érdekképviseleti munkát végzett e tekintetben, nagyobb munkákat szerzett egyes kézműipari foglalkozásoknak, vállal ózó Csoportokat szervezett és megfelelő hitelről is gondoskodott. Mivel a községi takarékpénztárak fölállításának komoly, nagy akadályai vannak, mindazok a városok, amelyekben megvan a kézműipari osztály államfenntartó fontossága iránti érzék, igen alkalmas és könnytn megvalósítható példát találnak arra, hogy a kézmüvesipar hitelszükségletének biztosítására szolgáló intézményt életre keltsék. Budapest székesfőváros egyik alapítványának vagyonából egy kisipari hitelszövetkezetet alapit most. Kétségtelen, hogy a városok seholsem foglalkozhatnak híva tásosan bank és pénzügyietekkel, mivel azonban a kézművesiparos osztályban elsősorban adózóké^ es városi elemet terem tenek, legsajátabb érdeküket szolgálják azzal, hogy kézmüiparos hitelintézeteket alapítanak, vagy azok alapításában és fenntartásában résztvesznek. A külföldön követett irány is azt bizony.tja, hogy a városok mihamarább a komoly érdekképviseleti munka legfőbb oszlopaivá válnak. Erre mutat az is, hogy a német kézmüveskamaiák fenntartási költségeinek t iztositása a városokra hárul és hogy más gazcasági vagy társadalmi érdekek tekintetében is a kézmüvesipar legko molyabb védelmét önként vállalják, vagy megnyugvással fogadják. Hogy a helyi iparfejlesztés, a kisebb körre szorítkozó gazdasági támogatás munkája mit érhet el, erre az újabb magyar gazdaságtörténeti krónika igen tanulságos példákat mutat. Elég, ha Orosházára utalunk, ahol a tanonckérdés és kisipar tech- niköTfö.jle§ztése igazán örök időkre szóló minta-'szerint talált megoldást. Rámutathatunk Kecskemétre, amelynek gyümölcstermelése ilyen helyi, városi gazdasági érdekű érdekvédelem révén európai hirre tett szert, vagy Makóra, amelynek ko y- hakerti gazdálkodása a legkomolyabb útmutatás arra, hogy rövid idő alatt hogyan lehet számottevő eredményeket elérni uj gazdasági ágak meghonosítása terén. Ha valaha tartozó kötelességük volt a magyar városoknak ilyen gazdasági érdekű szervezkedéssel behatóan foglalkozni, akkor most a háború alatt társadalmi érdekből kell a magyar vidéki centrumoknak ilyen kérdéseket napirendre tüzniök. Ez főleg a délvidéki városoknak szól, amelyek figyelmét fel lehet hivni arra a rendszeres propagandára, melyet a még fejlett iparral rendelkező rémet városok is szükségesnek tartanak a helyi ipar megerősítése érdekében. Drága hirdetések, költséges prospektusok, buzditó vándorelöadá- sok formájában igyekszenek a vállalkozó töke figyelmét azokra az előnyökre felhívni, amelyek egy gyár, vagy iparvállalat letelepedése révén várhatók és a kedvezmények mindenféle fajtájával csalogatják, A „KŐVÁRVM“ TÁRCÁJAKét év oroszfogságban. Dr. H. főtörzsorvos egy mozgó tábori kórháznak volt a parancsnoka, midőn 1914. szeptember 7 én az oroszok Uhnownál fogságba ejtették. Az oroszoknak ez a tevékenysége is rendkívül jellemző volt. Az orosz sebesülteket, valamint a mi 6anitéceinket magukkal vitték, mig a magyarosztrák sebesülteket ott hagyták a harctéren, A főtörzsorvost az orosz katonai parancsnokság először is egy olyan kórházba osztotta be, amelyben kizárólag vérhasban szenvedői feküdtek. Dr. H. a következőket meséli fogságáról: A kórház, melybe először beosztottak, inkább hasonlított egy piszkos, mocskos disznóólhoz mint korházhoz Félig meztelen, csont és bőr emberek hevertek piszkos szalmán szerteszéjjel. A lépcsők és a szobák tele voltak kimondhatatlan bűzt árasztó foszlásnak induló Indákkal. Néhány beteg, akiknek meg volt jártányi ereje, lent kószáit a kertben és érettlen gyümölcsöt és főzelékfajtákat gyűjtött, hogy éhségét ezekkel az egészségtelen élelmiszerekkel csillapítsa. A fogoly osztrák és magyar katonaor- vo3ik legeriorgikusabb fellépésének volt némi ha' asa a kórház elhanyagolt állapotának javítására. 1914. december 8-án Dr. H.-t elvezényelték erről a borzalmas helyről egy fogolytáborba. A táborban a tiszteken kívül néhány ezer osztrák és magyar legénységi állományú egyén is volt koncentrálva, A legénység szállása minden kritikán aluli volt. Az oroszok fog yaiktól minden használati tárgyat elszedtek. A takaróktól és csajkáktól megfosztott legénységet kihajtották az udvarra és egész nap csurogó esőben, térdig érő sárban hagyták áll..ni. A legénység élelmezése egyáltalában nem volt kielégítő, sem mennyiségben, sem minőségileg, ha egyáltalában élelemnek lehet azt a piszkot nevezni, amit szegényeknek enni adtak. A fogoly-lisztiszobák higéniája sem állott sokkal magasabb fokon. A szobák túl voltak ágyakkal zsúfolva, melyek a földön szorosan egymás mellett állottak. A bo.hák és poloskák, sőt a tetük is szép számmal voltak szobáinkban képviselve. Napi élelmezésünk a következő volt: reggeliro és va. csorára tea, ebédre halleves, vasárnaponként egy darab vékony szelet marhahúst is kaptunk. DíCember 22-én egy transporttal Nowo-Niko- lajevvskba szállítottak. Az utazás tizennyolc napig tartott. Az ellátásunkról egyáltalában nem gondoskodtak. Utunk alatt a tisztek napi 75 kopeket a legénység pedig 20 kopeket kapott. Egyhuzamba utaztunk és aznap, amikor Nowo-Nikolajewsba megérkeztünk minus 41 fok Reamur volt. A várost, meiy- ! nek — évekkel ezelőtt még 100,000 lakosa volt — 18 évvel ezelőtt építették, midőn a szibériai vasúton dolgoztak. Az éghajlat rendkívül szeszélyes és egészségtelen. A leghidegebb —51 fok a legmelegebb— 3l fok. E nagy szélsőségek a legtöbb ember tüdejét önkretette, úgy, hogy a lakosság legnagyobb része néhány évvel ezelőtt elköltözött a városból. Az üresen maradt lakóházakba kaptunk szállást. Körülbelül 4-5 tiszt kapott ogy szobát. Minden háznak külön szakácsa volt. A szobabereudezések a lehető legprimitívebbek voltak, fapricsek, egy sersfa asztal és néhány ugyanolyan szék, Mosdót nem láttunk két évig. A legénység nagy barakokban volt elhelyezve, a városon kívül. A barakokon fa ablaktáblák voltak. A legénység természetesen nőm szívesen szellőztetett a harmincfokos hidegben, úgy, hogy leírhatatlan bűz és piszok uralkodott, de az oroszok nem töiődtek semmivel. A nagy termeket egy-egy vaskályha fűtötte, de csak füstölt és nem meleget terjesztett. A bt rak belsejében ceuti > éter vastagságban foküdt a korom. A szlávul tudó foglyokat elvezényelték munkára, de a magyarok és németek teljes tétlenségre voltak kárhoztatva. Az orvosi szolgálatot az osztrák és magyar katonaorvosok látták el egy orosz medikus felügyelete alaty, aki századosi rangban volt. Elképzelhető a furcsa helyzet, hogy egy húszéves egyetemi hallgató ran- elkezzen negyven ős ötVt.n éves ezredorvos öS törszorvüs felett.
