Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-11 / 6. szám
L Nagysomkut, 1917. február II. 6-ik szám KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. ■'•S --------------------------------- ----------------El őfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill. Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő Sierkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér4M Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kukoricakenyér. A Közélelmezési Hivatal hivatalosan közzétette, hogy február havában az ország egész területén forgalomba hozza a kukoricával vegyített lisztet. Ez a híradás első pillanatban természetesen szomorúsággal tölti el a Hinterland lakosságit. Amikor két évvel ezelőtt utoljára ettünk kukoricás kenyeret, boldogan búcsúztunk el ettől az ételtől, abban a reményben, hogy soha többé uem lesz rá szükségünk. De a sors fordult, immár harmadik éve tart ez a rettenetes viiágöidöklés es most újra vissza kell fordulnunk a kukorica kenyérhez. Ami a szomorúság ténybeli enyhítését jelenti, az az, hogy a kukoricás Kény er és liszt ma távolról sem lesz olyan élvezhetetlen, olyan rettenetes ennivaló, mint két év előtt volt. Akkor kényszerűségből fa nyalodtunk a kukortcakenvérre, hirtelen Volt szükségünk azra, hogy kukoricával vegyítsük a lisztkészletünket, mert nem volt eiég gabona. Eddig ugyanígy áll az ügy idén is. Azonban, mint ahogy mindenben nagyon fejlődött a háborús technika, az élelmezés kérdésében is nagy fejlődésben mentünk keresztül. Azok, akiknek gondjaira van bízva a nép élelmezése, előrelátóbbak voltak, mint a nagy tömeg, s nagyközönség és már hosszú idő kísérleteztek azzal, miként lehetne a kukoricát az emberi gyomor számára élvezhetővé tenni. A tengeri csírátlanítása, ez a hivatalos elnevezése annak az eljárásnak, amely teljesen elveszi a tengert keserű izét és megóvja a gyors romlástól és fanyarságtól a kenyeret, amely belőle készül. Ezt a csi- rátlanitott tengerit fogják a búzaliszthez keverni és igy fog előállni az uj liszt, amelyből ha talán nem is fog olyan jóizü és kitűnő kenyér kész tini, amilyen a tiszta buzakenyér, mindenesetre élvezhetőbb lesz I hasonlíthatatlanul annál, amit két év előtt ettünk. Ez a ténybeli része ennek a dolognak. Van azonban — hogy úgy mondjuk — erkölcsi része is a kukorica kenyérnek. Ez az erkölcsi rész az, hogy a világháború harmadik évében vagyunk, körül vagyunk zárva, biokálva vagyunk, a hatalmas Anglia három év óta hangoztatja a kiéheztetési harcot és ez csak abban nyilvánul meg, hogy igen kis mértékben kénytelenek vagyunk a lisztünket kukoricával keverni. Ez a tény maga felér egy harctéri diadallal és győzelemmel és egészen bizonyos, hogy rendkívül erős erkölcsi és gazdasági alapnak a bizonyítéka. A központi hatalmak erkölcsi alapja megingathatatlan, az már ez a tény is bizonyltja. De természetesen erkölcsi értéke és jelentősége ennek a dolognak csak akkor van, ha az ország lakói komolyan és a nagy időkhöz méltó lelkierővel veszik tudomásul, hogy valamit a nagy cél, a végső diadal érdekében nélkülözniük kell. Kétségtelen, hogy a nélkülözés foka nem olyan nagy, hogy bárki el nem bírhatná. Kélségtelen, hogy az ország köz zönsége a legnagyobb könnyedséggel túl fogja tenni magát ezen a csekély változá* son és ezzel újra be fogja bizonyítani, hogy el van tökéivé minden erejével, minden tehetségével és idegszálával a hábouu érdekében dolgozni és úgy élni, ahogy azt a magasabb érdekek megkövetelik. A kukoricakenyér is hozzá fog tartozni a történelemhez és fényesen fogja bizonyítani egyrészt azt, micsoda hatalmas gazdasági erők szerepelnek a központi hatalmak harcában, de máskép dokumentálni fogja azt az erkölcsi tőkét is, amit a központi hatalmaik népeinek lelke és lelkülete képvisel. A JÜMVIMÍr TÁRCÁJA. A téli ligetben. Városi ember, haosak nem korcsolyázik, télen még ezt a csöppnyi természetet sein látja, amit nyáron a Kávéházi terraszok leanderdézsái es a budai kiskocsmák csempésznek egyhangú eietébe. városi ember, lei idején a Kabátja gallérjába huzza a nyakat és dehogy is menne a friss levegőre, amikor nem okvetlenül keli. Ilyenkor a városligetben nem jár más, csak akit a kényszerűség visz oda: akik ott Jaknak, vagy akik az Angyalföld fele erre átvágva rövidítik meg az Útjukat. Ebédután, enyhe napsütésben jártuk be a havas ligetet. Mindenütt hatalmas fehér réteg, a friss levegőn, a fagyos földén megadott a ho, kopasz fák ágait fehórbe vonta, az utakat eltüntette, odatelepedett mindenre, bepuderezte az egész ligetet. Uitalan utakon vágtuk magunkat keresztül az elhagyott vidéken, semerre ember, néha messziről vontatott ugatás, olyan, mint a puszta télen. Végig a Hermina utón elhagyottan szomor* kodnak a mulatóketüek. a „Eöld Vadáss“-nál cselédlányok és bakák táncoló-kertjében, még ott diszlík a nagy felírás a márciusi sörről, de a tornácon gutába rakott székeket belepte a hó és a büszkén hirdetett két zenekar sem muzsikál, Lejebb, a végtelen hópázsit közepén a két színkör álldogál fagyosan, árván, körülöuü.< min. denüit hó. A mutatványos tér — polgári nevéu „vurstli“ — környéké egészen kihalt, csak az omnibusz végállomásnál árusítanak nehányan tormás virsliit és sört az omnibusz kocsisoknak. A körhinták és hajóhinták zárva, a cirkuszok ajtai beszögelve, csak a borzalmak haza, a „plasztikon“ van nyitva, de az is üres. A „kerthelyiség“-ek mind zárva vannak, a cél- lövők és a magasabb művészetek egyóbb kegy- helyei szintén egyik bede falán pedig ezt a feliratot láttuk: Lóri, a csodauő a tél folyamán Üilői-ut 103 alatt látható. Nagyon célszerű felirat, ámbár nem valószínű, hogy a ki ide jött szórakozni, az most a Lóri kedvéért elmegy az Üliő-ut végére, ha meg olyan „csodauő“ is. A vurstli havas utjain pár sebesült katona bandukol, mennek a hadikórházba, amelyet egy nyári mu* latóhelyen rendezett be nekik télire a mu latóhely gazdája. A gyorsfényképészek tábláin hirdetik, hogy télen is nyitva, felvételek egész nap villany mellett eszközöltetne, de nagyon kevesen akadnak, akik télen ide jönnek eszközöltetni. Odébb az állatkert rácsos kerítése szegi az utat. Téli felfedező utunkon bementünk az, állatkertbe is, amelynek külön kis világában ugyancsak meglátszik a tél. Mindenfelé üres ketrecek, a havas sziklákoa sem ugrálnak az állatok, most mindjájan telelőben vannak, jól fütött szobákban, sok cellára osztott nagy termekben. Csak azok az állatok vannak a szabadban, amelyek bírják a hideget, szarvasok, őzek kutyák, meg a hazai állatok, sasok, farkasok, rókák, sőt a kis tavakban még kacsák és ludak is úszkálnak. A legfurcsább az, hogy a jegesmedvék ,is be vannak zárva, mintha ők sem bírnák a hideget. Pedig nem ez az oka fogságuknak. Ő nekik most jött el a tsvass, ez az enyhe hideg az ő tavaszuk, ilyenkor érzik legjobban magukat, ilyeukor bántja őket is a tavaszi, jókedv, a bolondos vágyak és ilyenkor borzasztóan ősz- szeverekednek. Ezért kellett Őket különválása- taui és külön-külön választani az urakat és a hölgyeket.
