Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1917-11-18 / 46. szám

XV. évfolyam jfagyscmkut, 1917. november 18.

46-1

*é

KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Félévre . .' 4K Egyes szám ára 20 fill.

Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő

s*«rkesztoség .és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér 4M Telefon szám 2.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Glóriás fegyverek.

Lengő zászlók, libbenő lobogók rohannak végig Itália nemes földjén és Itália világhíres kék ege lemosolyog azokra, akik e zászlókat fennen lobogtatják, akik e zászlók mögött mars-marsban dobbantják meg a nemés földet.

Majdnem három esztendőnek kellett eltelnie, amig^a hűtlen szövetséges, az ál- nok Qlaszország végzete ‘ beteljesedés felé indult. *£>e "most, e zivataros napokban, azután ; rohamlépésekkel közeledik felé a végzet.. Amit senkisem sejtett,' amit senki sem gondolt, a háború negyedik esztendejében 3 halálraítélt központi szövetséges Németország a Monarchiával együtt olyan Csapásaimért a hűtlen szövetségesre, amilyen csapásban nem részesült sem Oroszországé 5sem a Máméig visszaszorított Franciaihadserég.1

A h&rboru negyedik esztendejében mind- nyájunk^iszive telve van már békevággyal. Ma, antikod a békére vágyakozók élén a monarchia koronás ura és a birodalom külűgymihisztére állnak, nem szégyen és nem titkolni való dolog, hogy a háború megérett- a befejezésre és mindnyájunk áldásává lenne ma már a béke.

De ugyanakkor, amikor őszinte békevággyal nyújtottuk jobbunkat ellenfeléinknek, odaát — legalább az egyelőre hangadó körökben — gúnnyal és visszautasítással találkoztunk. A visszautasításra mit sem mondhatnak. Hiszen azok, akik az entente-ot belekergették a világháborúba, akik az entente népeit még ma sem engedik fellélegezni, azok természetesen visszautasítják ezt a békeajánlatot. De á gúnyra, ime választ adtunk. A gúny folytan azt hangoztatta, hogy a mi békevágyuut;nem őszinte, csak gyengeségből fakadt és bűnünket, kifáradtságunkat, vereségünket akarja palástolni.

Nos, erre a feltevésre méltóbb választ nehezen adhattunk volna, mint éppen ez az olasz oífenziva. Csupa eró és meglepetés, hatalmas, megfontolt haditerv és ugyanilyen hatalmas döntő csapásók. Ennél nagyobb bizonyítékot erőnkre- és vele együtt béke szeretetünk őszinteségére igazán nem adhattunk volna.

Az olasz offenziva tehát nemcsak diadalmas fegyvertény és olyan-hatalmas erőnek a jelképe, amilyen csak az oroszlengyelországi dicsőséges hadjárat volt, hanem egyszersmind egy kis garancia a békére is.

A helyzet ugyanis az, hogy az entente

a békés közeledést eddig mindig visszautasította. Talán azért, mert még remélte a legyőzésünket, talán azért, mert fantáziájának kék gőzében valóban gyengeségünk jelét látta békeajánlatainkban. Az olasz oíienziya miudkét feltevését semmivé tette és az entente erkölcsi frontját is áttörte. Most már az entente legelvakuitabb férfiai- nnk is be kell látüiok', hogy legyőzésünkről szó sem lehet és hogy merőnk tudatában tettük meg eddigi ajánlatainkat.

De nemcsak áz entente áiiamférfiainak kell ezt belátniok, hanem be. keli látniok az entente népeinek is, E? valószínűnek látszik, hogy be is, fogják látni*

Ha pedig erre a belátásra azután At entente népei rájönnek, akkor már valóban íeitartózhatatiauul fog jönni a béke. Hiszen azok az utasítások, amelyeket ál orosz inunkás- és katonatanacs adott párisi kiküldötteinek, igazán alapos okirat a béketárgyalásök lehetővé tételére. Két kijózanodott nemzet áll immár velünk szemben: az orosz és az olasz, a harmadik nemzet,1 a francia elvérzett, már csak Anglia népében tart még a szusz. De ez sem tarthat sokáig. Gondoskodnak a tengeralattjárók erről és a gondoskodást mind jobban érzi Anglia is.

á „KÜVMYM“ TÁRCÁJA----------------------------------------------------------------------A halott bosszúja.

Ezt a történetet egy angol festő, Percy Cock- burn beszélte el nekünk egy amerikai bar-ban, hajnali két órakor. Ez az idő még nagyon kora* ahhoz, hogy Cockburg részeg legyen s mivel ez az eredeti pjüvész, a vigalmak és fantáziák vitájának ihletett felidézője, komor protestáns volt — az élet tele van ilyen ellentétekkel, — nem volt okunk elbeszélésében kételkedni. Mi több, a hallgatóság összetétele-is ily éti bizarr volt: egy hollandus, aki egy londoni, cég njiegbizásából a polinéziai szigetekre jár orchidea-vadászatra, egy dán regényíró, aki sokáig, inint bookmaker kereste kenyerét Parisban egy spanyol igen tehetséges aquarellista, aki idönkint el-eltünik,:: mert egy-két évre bezárják valamelyik elmegyógyintézetbe, két vagy három újságíró, akiket seinm se lep meg, szóval olyan józan társaság, moly a világért el nem fogadná, hogy a .lehetetlenség“ emberi fogalom . . .

— őnök'nem ismerték Ted Hambro t,— kezdte Percy Cockburn, szaímászivókáját egy pohárka cherry goblurbe mártva. — Csodálatosan kolorista s elragadó fickó volt. Neurastheniában vagy lelki- ismeretfurdaiásban halt el; még pedig azon esemény okozta halálát, amit éppen el akarok Önöknek beszelni. Amerikából jött Parisba festészetet tanulni. Az apjának nem tudom miféle üzlete vagy gyára volt Chikagóban, de Hombro összezördült vele és egy garast sem kapott többé hazulról.Nem na gyón szerette Párist s átköltözött Londonba. Imádta a ködöt, az esőt, az éjszakát. A képei tele voltak misztikus hangulatokkal. Képzeljék el Wattean világát a Temze kodén át nezve, négy-öt pohárka gin lehörpintóse után. Volt ebben az ördöugös fickóban jó adag a vérbeli költőből s a torzkópfes- tőből és amit festett, azt remeibe festette ., . Csak sikerei ne.n voltak és igy szűkösen ólt. S hogy balsorsa tetézve legyen, belebolondult egy angol elárusitó-leányba, egyikébe azoknak a finom, nyúlánk, szőke angol nőknek, akik arra látszanak teremtve, hogy egy Luini nak vagy egy Ghirlanda- jonak üljenek modelt. Egymás közt Eppienek hiv- ták, valódi nevét nem tudtuk meg soha. Egybe is keltek és szegényesen, de boldogan eltek. Akadnak néha még párok ebből a fajtából is, de öt-hat emberöltő múlva hírük hamvuk se lesz, mint ahogy ma már hiába keresünk megatberiumokat a Café Napolitain terrasszán. A jó Ted nem adhatott menyasszonyának gazdag nászajándékot. S ekkor az a gyöngéd gondolata támadt, hogy egy festett legyezővel kedveskedik neki, amelyen művészete soha nem látott teljességében fog ragyogni. Fantasztikus kosztüifiökben bizarr lények pajzán menetét festette meg, amely hódolni megy a zőld- szemü Eppie elébe, aki hanyagul egy terrasz karfájára támaszkodik.

A fiatal házaspár néhány nehéz esztendőt látott. Végre Ted is rátalált egy inaecenásra, aki kiállítást rendezett képeiből, melyeknek ragyogó sikere volt. Máról-holnapra hires ember lett. A gyűjtők versengtek képeiért. A művész jelességeit egyetlen alkotása se mutatta be oly fenyesen, mint Eppie legyezője s több előkelő hölgy óhajtotta annak párját megszerezni. De Hambro megta. gadta kérésüket. Legyezőt soha többé nem fog már festeni. Ez az elhatározása bizonyos regényes színezetet adott neki, ami csak növelte dicsőségét.

Sajnos, Ted Hambro mind sűrűbben kezdte 1 viogatni az előkelő szalonokat, ahová Eppiet soh’se vitte magával. Tíz évi nyomorúság, nélkülözés és önfeláldozás roppantul megvisel egy asz- szonyt és különben is Eppte nem talaita jól magát a magasabb körökben.

Egy nagyon szép és nagyon gazdag özvegy, Iary Haydon, végre teljesen felforgatta Hambro-ék családi békéjét. A szörnyen hiú Ted csakhamar belekerült a szép asszony hálójába. Eppiet emósz- .elte, sorvasztotta a bánat, de nem szólt semmit. Három évig szótlanul tűrte a kínszenvedést;