Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-21 / 42. szám

* .

XV. évfolyam Jfagysomknt, 1917. október 21.

ww

KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill.

Főszerkesztő: Pilcz Ede.

Felelős szerkesztő: Barn-* Benő

Szerkesztőség.és kiadóhivatal: Nagysomkut,Teleki• tér 4S4 Telefon szám 2.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. '

!_• ; ' . / J Í AI

tenek, párt taktikának vagy bármily m$s törekvésnek háttérbe kell szorulnia s pártok felett állva, nem törődve a kotériák bölcsességével, távol a mindennapi zajtól, kell elvégeznie e tudós férfiúnak kutató munkáját. Sablonok, precedensek nem állnak rendelktzésére, csupán elméleti feltevések, gazdasági tanulmányok, s ha gyakorlati érzékkel párosul munkája, meg IeS|Z áldásos eredménye.

Erre a fontos munkakörre Földes Béla vállalkozott. A király választását igen szerencsésnek találjuk, mert Földes Béla valóban »The right man on the right place.« (Az igazi férfi a maga helyén.)

Ebben a háborúban a diplomáciai hazug elméletével szemben egyedül a tudomány az, mely diadalmasan kerül ki. Az orvosi tudomány csodákat miivel a sebesülteken, s a front mögött távol tartja a pusztító járványokat. A kémia számtalan pótlószert szolgáltat, s lehetővé teszi számtalan üzem folytatását. A repülőgép, tengeralattjáró, szikratávíró egy egy vívmánya a kutató elméknek. A tudomány az igazságokat kutatja, ellenfeleit igyekszik meggyőzni s nem legyőzni. Ilyen mélyen szántó cime persze kevés akad, a közönség inkább a csillogó frázisokat hangoztató szónokló I politikusait ismeri, pedig értékes, inindnyáGazdasági átmeneti minisztérium.

Európa diplomáciájától tulhevitett légkörben három izgalmas nap alatt szakadt ránk a világháború, meiyböl a gazdasági átmenet a békére szakemberek véleménye szerint legalább 10 évi munkát s takarékosságot fog az államra és a népekre róni. Tehát 10 évig fog tartani némelyek szerint, ameddig valahogy oda visszatérhetünk, a hol a háború kitörése előtt álltunk.

Nem osztjuk ezen pesszimisztikus felfogást, azon a véleményen vagyunk, hogy a háború jelenlegi stádiumában az átme net gazdasági problémája tanulmány tárgyává nem is tehető még, mert hiszen sok függ attól, hogy a hadban álló felek mi* lyoa bskót fb-gr.aL kötrttrtiu a katonai erő, illetve az erőszak fogja a döntést hozni, amiben nem hiszünk, akkor valószínűleg a régi, háború előtti állapot fog folytatódni, s Európa népei továbbra is az óriási katonai terhek alatt fognak nyügni. Ily teherviselésre azonban képtelennek tartjuk a hadviselő államokat. Épp ezért már a hivatalos kormányok is, számolva a jövővel, többé kevésbbé arra az álláspontra helyezkednek, hogy amint a pápa békefelhivásá- ban is hangoztatja, »a fegyverek materiális

erejét a jobb erkölcsi erejével fel kell cserélni, s döntő bíróság lépjen a hadseregek helyébe.«

Minden látszat ellenére a nemzetek közti békés megegyezés gondolata napról- napra", erősödik, elkerülhetetlen általános fokozatos lefegyverzés, s a népek kiengesztelése a háború után lényegesen meg fogja könnyíteni a gazdasági átmenetet.

Azt a baljóslatot, hogy az átmenet 10 évet fog igénybe venni, nem osztjuk. Szociológusok, tudósok s politikusaink meg fogják találni az átmenet kétségtelenül ne- pz problémájának gyakorlati megoldását, s azt hisszük, hogy valamennyi ország vezető íérfia egymással versenyre fog kelini, hogy minél gyorsabban begyógyítsák hazá- julc.vérzö sebeit.

Ez a nehéz feladat elsősorban a tudós mélyreható komoly munkáját igényli, aki kutató elmével a gazdasági élet minden rejtekébörelő tudja majd teremteni azokat az erőket, amelyekre a rettenetes pusztítás után az országnak muihatatlanul szüksége lesz.

A pártpolitika embere, a jelszavakban tetszelgő stréber erre a feladatra képtelen. Régi, kopott elméletek, bankvezérek »hazafias mezbe öltözött tanácsai« itt nem segiA „KOVÍRVIDÉ“ TÁRCÁJAMorín lelkiismerete.

Midőn Chandieu Pierre napi munkáját bevó- gezve, Simonnet földje mellett hazafelé ballagott, a bokrok között egy végigterült testet látott.

— Hói — kiáltá — Simonnet apó mi baj? beteg ?

— Vagy talán részeg az öreg I gondolá.

De midőn közelebb ért, rémülten tántorodott vissza.

Az öreg Simonnet ott feküdt hanyatt, holtan, arca egy rettenetes fejszecsapás okozta sebtől eltorzítva.

Néhány lépésnyire pedig a felesége. Simonnet anyó, ugyancsak holtan, épp oly szörnyű sebbel, épp oly borzadalmas ütéstől leteritve.

A földműves a rémülettől kábán meredt a két holttestre, térdei remegtek, homlokán kiütött a hideg verejték, a fogai vacogtak . . . s aztán ész nélkül futni kezdett a falu felé.

Negyedóra múlva, fellármázva a gyilkosság hírétől, az egész falu népe odasereglett a büu színhelyére.

*

A vizsgálat nem vezetett eredményre. A szerencsétlen Simonnet-párt saját fejszéjével ütötték le és semmiféle bűnjelet uem találtak.

Sőt az asszony zsebében ráakadtak egész kulcscsomójára. Ez volt a legcsodálatosabb.

Ellenségeiket sem ismerték a környékbeli pa rasztok között. Békében éltek mindenkivel, soha senkivel nem akadt bajuk.

Egyetlen gyanús körülmény az volt, hogy az egész házban, kevés aprópénzen kivül nem talál* tak semmi pénzt, pedig mindenki tudta, hogy Simonueték megtakarított pénzüket mindig otthon őrizték, addig, mig valami alkalmas földvásárláshoz nem jutottak.

Csavargókra gyanakodtak, de e napon senki sem látott gyanús alakokat az országúton.

S a falura komor, nyomott hangulat szállt* Az emberek ellenségesen, gyanakodó pillantásokkal nézegették egymást. Mindenki szeretett volna kideríteni valamit, de senki sem talált biztos pontot. A bűnös mesés óvatossággal viselkedett — vagy talán nem is közülük való volt.

így álltak a dolgok, midőn egy este a zilált- hajú, félőrült asszony rohant a csendőrsógre s szinte összerogyva a csendőrtiszt előtt, lábán lihegte:

— A gyilkos ... a gyilkos . . . Morin, a férjem . . . menjenek, fogják el.. engem is megöl.

Később, mikor magához térítették, elmondá a történteket,

A mezőn dolgoztak, a Martinnapi bérletük lejártáról beszéltek, ami súlyos teherként nehezedett reájuk. Mi lesz, ha nem kapnak újabb halasztást — már két héttel vannak hátralékban.

— Ne nyugtalankodj — monda Moria — a tulajdonos jó ember — majd elintézzük . . .

— Ahl — sóhajtá az asszony — ha volna egy kis pénzünk ... ha legalább a szegény Si- monnet-ék szép pénzének egy része a miénk volna, most, ami most, ki tudja, melyik gazember zsebében pihen . . .

Ej no, — nevetett ekkor a férj«, furcsa, különös módon, vasvillájára támaszkodva — talau éppen holmi derék emberek javára válik majd az a pénz. . . .

Hangja és a tekintete olyan különös volt, hogy a felesége rátekintve, egy rőmületes bizonyosságtól elkapva, irtózva kiáltott fel:

— Te ölted meg őket . , . gyalázatos ... te vagy a gyilkos I

Ekkor Morin vigyorgó arca szörnyű bestiális kifejezést öltött. A szemeit elfutotta a vér és két kézre fogva felkapta a vasvilláját . . ,

Az asszony pedig eszét veszítve, futv* me«

r