Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1917-09-16 / 37. szám

szeptember 16

ROVARVIDEK

2

ókori katonaorvosok.

Műtétek Kr. e. 1184-ben.

Egy kis fűzet jelent meg a legrégibb katonaorvosokról.

A mai háború a katonaorvost nagyon Időszerűvé tette. Minden vonalon ók nyerték meg a háborút, kik a legrettenetesebb ellenséggel hadakoztak, azzal, melyet nem is lehet látni, a baktériumokkal. Nincs járvány, sehol a világon. Szinte hihetetlen, hogy a példátlan öldöklés után egy forró nyár kellősközepén ily nyugodtan Írhatjuk le ezt a megállapítást, de hogy e szomorú három év alatt nem faltak fel bennünket a betegség csirái, a hadra kelt seregeket és a polgári lakosságot egyformán, az a katonaorvosok érdeme. E modern hósök őseit keresi dr. Parjesz Ignác, közkórházi orvos, finom és kedves essay-jében s megtalálja őket a trójai háborúban.

A trójai háború a maihoz képest afféle kis cselepaté volt, melyről Höfer bizonyára azt jelentené, 9 Semmi nevezetes esemény nem történt.« De az akkori haditudósító, egy Homérosz nevezetű görög népfölkeló, aki vak volt és igy minden hadiszolgálatra alkalmatlan, föl jegyezte az ókori csatárolásokat, választékos versekben, melyekben nem egy helyütt az orvosokról az eisó ka- tonaorvosokröl is megemlékszik. Természetesen as akkori katonaorvosok és a maiak közt annyi a különbség, mint a dárda •s a gépfegyver, az ókori hős és a mai hős között, ki aszfaltos, vizvezetékes, villannyal világított fedezékben küzd. Az orvosok munkáját azonban még a misztikus emberek sem nélkülözhették«

Adatok vannak itt, izgató adatok, melyeket a régi költeményzengö verseiből ki kell emelnünk és ki kell fordítanunk a mai hadlnyelvre. Mint az ógörög époszból kiderül, mór akkor műtéteket végeztek az orvosok, kihúzták a nyílvesszőt, ha pedig

nem jött, akkor az orvos kissé tágította a sebet, egy oly nagy lyukat fúrt, hogy az ellenséges fegyvert kényelmesen kiemelhesse. Vájjon a görög hős ordított e ezalatt, vagy sem, azt nem jegyezte fel a költő. Volt segélyhely is a hajókon, a könnyebb sebesültek lábukon mentek ide, a sulyosab bakat pedig szekereken szállították. Akin műtétet kellett végezni, azt a sátorban — a mai tábori kórházban — ökörbörre fektették, mely műtő-asztalként szerepelt. Meg kell állapitanunk a kis füzet alapján, hogy az ókori orvosok nem íinyáskodtak. Sokszor szájukkal szopták ki a sebet, ami ne in igen antiszeptikus módszer. De a fertő é- sektól nem számolt be a krónikairó.

A betegség okozója; Apolló, aki itü lönben — kényelmes munkafelosztás — az egészség istene is. Az akkori orvosoknak tehát könnyű a diagnózis megállapitasa. Mindig a betegség és egészség egyesített iätene volt a ludas. Az egészségügyi főnök: Asklepios, az, akinek képéi vidéki patikák cégérére íöstik. később a görög nép istennek tisztelte. Ez olyan kitüntetés, mint mikor a mai orvost az akadémia a tagjává választja. Ha a modernek arról panaszkodnak, hogy az orvost gyakorlatban uralkodik a nepotizmus, nincs igazuk. Családi mesterség volt már az ókorban is. A legelső orvos két fia is orvos. Még pedig a legkiválóbb. Maciidon: a sebész, Podaliros; a belgyógyász. Ezeket a jeles és nagyszerű tudorokat, főképp a fejedelmi vezérek, a magasranguak hivatják magukhoz, ók az Ókori Herzl Manók és Korányi Sándorok. Kisebb doktorkákí Jason, Peleus, Arisieus, a közemberek kezelői. Homeionnak nagy véleménye volt az orvosokról: »egy orvos vetekedhet száz daliával,« Írja az Iliász tizenegyedik énekében« Annyira élt már akkor az orvosok varázsa, hogy Achiilesz is belekontárkodott a gyönyörű mesterségbe és Üres óráiban, mikor nem ölt, »elsó seas öniső élvesíethajaaát, elmerüljek egészen a legmagasabb, S legköitőíbb kultúra ólvesetében , . , Oh» ne gondold» hogy puszta kíváncsiságból fogom megpróbálni ezeknek az ezredéves falaknak a titkátj nem, azt akarom, hogy lelkem, kibontva szabadon szárnyait ai űzi Egyptom szent földjén, olyan rajongástól, olyan szép és magasztos érzelmektől rezegjen, aminőket immár nem ismerünk ! . . .

Egy pillanatra elhallgatott, majd növekvő elragadtatással folytatta t

— Áhitatosan lépj be . . . Hallani fogod a nagy istennőhöz, isishez küldött fohászok elringató zsolozsmáit ... a lelkészek ritmikus énekeit, amint híveik nyáját vezetik az est első csillagai felé . , . sőt, agy lehet, a szerelmi eskü- réseket is, melyeket Antonnus és Kleopátra Búgtak egymás fülébe . * .

Egyetlen nagy, masszív kapu volt a sziklába vájva, mely egy tágas terembe vezetett.

James fölmérte á termet, vonalakat húzott, amelyeknek bonyodalmas hálózata a szoba egyik sarkában, mint középpontban futott össze, fonalakat feszitett ki s azok csomópontjában elhelyezte készülékét. Aztán lefeküdtünk a földre s szemeinket a parányi jelzőoszlopra szegeztük. Időn- kint szikrák pattantak ki belőle kék csillagokban. Az oszlop olyan volt, mint egy csillogó ska- rabeus, mely szárnyaival egy óriási pók vékony hálóját verdesi.

— Halld csak! — súgta a tudós.

És egyszerre csak megszólaltak a kövek, piőször csak zavaros zúgást hallottunk, hangok

r

neszét, melyet, egyik fal Vetett át a másikhoz! később a nesz erősebb lett, mintha kalapácsok kopogtak Volna, végre a rengő levegőben felharsant, mintha egy elszorult torokból szakadt volna föl szörnyű kiáltások éles zsivaja, mely, mint szélroham, hasogatta át ijakról lepattant nyilak kemény zengését,

Melyik korszakból jutott el hozzánk az emberiségnek ez a hulláma? Egy nép életének melyik epizódja illette halló szerveinketP Nem tudtuk.

De lehetetlen volt föl nem ismerni, hogy amit hallunk, az emberi fájdalom megnyilatkozása» mely Bzázadok óta egy és ugyanaz maradt.

S görcsösen összeszoritva öklünket, fölzaklatott lélekkel megértettük, hogy emberek gyilkolják egymást . , . Tisztán hallottuk a rohanó szekereken harcoló katonák kardjának csattogását , . . a vér csepegését a falokon, a harcosok vad üvülté- sét, az asszonyok jajveszékelését, a gyermekek kétségbeesett sikoltozását . . .

Majd hirtelen megszűnt a zaj s a csendet csak gyorsan lüktető szivünk dobogása zavarta.

Társamra tekintettem. Gyors mozdulattal lekapta a készüléket a falról és sarkával széttaposta összezúzta.

— Mit csinálsz ? — kérdeztem tőle ijedten.

De ő kivonszolt a teremből.

— Menjünk, menjünk el innen 1 — mondta izgatottan. — Hadd temesse be a homok mögöttünk az árkot, melyet kiástunk, hadd szálljon le még egyszer az éjszaka a gigászi kövekre, hadd merüljön újra örök álomba a fáraók Egyptoma»

gélyt nyújtott«. Nem jegyezte föl a tanulmány kitűnő Írója, hogy a hires nevezetes hős egyidöben jóbarátjával hosszasabban elvonult a harcok viharától, szóval —egészen modern nyelven — »meglógott«.

A tanulmányt kimutatás egészíti ki, egy statisztika, mely az Iliász alapján készült. Eszerint a véres trójai háborúban — legendás kis szám — 147 sebesülés történt, melynek — legendás, nagy szám — 77 6 százaléka halállal végződött.

A sebek közül legveszélyesebbek azokf melyeket dárda okozott. Minden fejseb halálos, a nyaksebekne« 81.25 százaléka, a törzssebeknek 84.8 százaléka, a végtagsebeknek pedig csak 14.3 százaléka.

Íme egy veszteségi lista Krisztus születése elótt való 1184. évből . , .

hírek.

Kitüntetések. K0^2 János tüzér nagy- somkuti illetőségű vasérdemkeresztet a vi- tézségi érem szalagján. Bucsumán Aurél hagymásláposi illetőségű. Marosán Flórián kovási illetőségű. Papp László kővárhosszu, falvi illetőségű. Szima Demeter magyar* berkeszi illetőségű. Cseterki Lajos hagymásláposi illetőségű és Buda Simon nagysom* kuti illetőségű gyalegosok bronz vitézség! érmet kaptak,

A m. kir, I, honvéd pótzászlóalj a lábadozó katonák részére kefe- és meszelő iparosztáiyt létesített, melynek tiszta jövedelme az altiszti alap javára fordittatik,

Tekintettel az ügy humánus voltára, kéretnek a nagyérdemű fuidbirtokosoK, gazdák és mindazok, akik ezen iparághoz szükséges nyersanyagban (lószőr, serte és gyökér) némi felesleggel rendelkeznek, bocsássák azt ezen célra díjmentesen, esetleg mérsékelt áron a fenti pótzászlóaljnak rendelkezésére.

s a tömpeorru szánksz virraszszon fölötte |

S csatodul: hangon, még mielőtt időm lett volna kérdésekkel ostromolni, hozzátette:

— Mindig csak vér ... gyűlölet... gyilkolás... Az emberiség nem változott. Azt hittem, csak fenseges hangokban fogok gyönyörködni: s Íme, csak a halál visszhangjai jutottak el hozzánk ... Dé hát különben is mit varhaham a kövektől P A kő bűnös. A kő kínálta fel magát először a barlang lakó embernek s a történeti idők barbárjának, hogy baltát, parittyat csináljon ., ott bujkál a lazadó tömegben s mint börtön és erődítmény, mered ma is az ég felél A kő — ugyan mi egyéb? — a zátony, a város , . .

Barátom, most egyszer.e kiegyenesedett s kezét vadamra telte, fellobbanó szemeiben a remény sugarat latiam. S ezúttal nyugodt hangon szolt hozzam:

— Barátom, csalódtam. Amit én kerestem, azt az antik lelek sein adhatta meg ueküaK, üst csak a jövrndónemzedekek szerezhetik meg az emberiségnek. Dőreség volt a múlttól kívánni, hogy valósítsák meg az eszménytől táplált álmunkat. Igen, ezt csak a holnap teheti meg, Ne bolygassuk szentség törő Kézzel a dinasz liaK porát s ae háborgassuk a holtak nyugalmát, akik jóval Kövesebbet tudtak, mint mi. A jövendő fele Keli a tudománynak haladnia, most es mindenkor; a termékeny és teremtő rezgések, melyekből egy uj, megtisztult világ fog keletkezni, nem azok, ameiyenct az idő az őrségi falakon hagyott, Iranern lásd, az tfjuságe, mely szeret es hisz.