Kővárvidék, 1917 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-26 / 34. szám

#

f H

Jíagysomkut, 1917. augusztus

v-O l jt

34-ik színi.

KÖZÉRDEKŰ TÁBSADALMI HETILAP „A NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐHEGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill.

Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki-tér4Ä4 Telefon szám 2.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

A közélélmezésröi és egyebekről.

(Mottó: ... és add meg a mindennapi kenyerünket, de szabadíts meg ... a hadiuzsorásoktól.)

Irta: Rácz Dezső körjegyző.

Legfőbb gondját ma mindenkinek a kenyérszükséglet biztosítása képezi.

Az e tárgyban kiadott Miniszteri rendelet szerint mindenki, a ki nem termelő — jogosítva van gabonaszükségletét abban a községben a hol állandóan lakik, a H. T. megbízottjától megvásárolni.

Az emberek ezrei keresik tehát mindenütt azt a csodalényt, — a kitől kenyerüket remélhetik, — de eddig sajnos sehol sem tudta senki megtalálni.

De azért ne essünk kétségbe. — A leányzó nem halt meg csak alszik.

Ha el fog múlni a bevásárlásra kitűzött időpont, — akkor egész bizonyosan fel fog ébredni. A fődolog tehát az, hogy jogunk van október 15-ig vásárolni. Hogy nincs mit és kitől? az mellékes. — Elégedjünk meg, — annak a ténynek a megállapításával, hogy a H. T. elfelejtett csép- lési megbízottakat kiküldeni, mert ha megteszi, úgy a t. c. közönség elesik attól a kellemes szórakozástól, hogy a jövő év 100 napján gyönyörködve bámulja a Vámfalvi Sándor kedves barátom, vagy a Gutlman H. és Társa szeretetreméltó polgártársunk művészi rajzu cégtábláit.

A búzának azonban üthetjük bottal a nyomát. — A közélelmezéssel tehát megint baj lesz. Lássuk tehát, hogy merre van a baj forrása, és nézzük első sorban mit csinál a

termelő.

A termelő, vagy is a gazda (magyarul bokotán) a legjobban panaszkodik és jajgat. — Drága a napszám, a csizma a kötőfék, a kocsikenócs stb. Ezzel szemben olcsó a tojás, a tyuk, a malac, a marha. A marhaár és csizmaár közötti összefüggésről semmit sem tud, valamint azt sem tudja, hogy egy kötöfék ára azért 5 kor., mert a kendert a kötélverő termeli és a drágán vett kenderből nem tehet olcsó kötelei csinálni. — A nyomorult hadisegélyes aszonyt 5 liter tengeriért egy hétig dolgoztatja. Ezt nem hívják uzsorának, — mert dolgozni nem muszáj, -- enni azonban kell.

Minden osztály között először a szegény termelő fog éhen meghalni. Csak 15 kgros fejadagot tarthat meg magának hivatalosan, — és még egyszer annyit privátim. — A vetésterületi és cséplési bejelentésből lehúz, — a szükségleti kimutatáshoz pedig hozzátesz, — a mennyit akar.

Gazd’uram nyugodtan pipál az ámbi- tuson és a legnagyobb nemtörődömséggel veszi tudomásul, hogy a szomszéd katona 6 gyermeke az éhségtől a tüdejét már ki- orditotta. Ha ennivalót kérnek tőle, — küldi a jegyzőhöz és segít szidni a közigazgatást, — a mely a népről nem gondoskodik. — ó azonban a tele kamrából a világért valamit ki nem adna.

Hogy az Isten nyila csapjon fényes délben abba at.^ pipába, a melyből ilyen erkölcsöket szív magába az embere I A helyzet tehát az, hogy a termelő páholyban ül és onnan részvétlenül nézi, mint háborog és tülekedik körülötte a fogyasztók tömege, hogy az igazán mindennapi kenyerét megszerezze.

Nem tudja, vagy nem akarja a gazdatársadalom meglátni, hogy ez a rettenetes háború tulajdonképen a földért folyik és a földnéküli Jánosok vére árán tudják ma is békében birtokolni azt a földet, a melynek terméséből azok gyermekeinek juttatni nem akarnak és elzárják előlük az élet lehetőségét.

Tanácstalanul és egyelőre tehetetlenül állunk ezen szomorú ténnyel szemben, mert olyan törvényünk nincs, a mellyel a szivekbe emberi érzelmeket tudjunk plántálni.

Pedig a gazdaközönség soha nem képzelt módon meggyarapodott. Földje, háza, marhája és minden termékének értéke a tízszeresére emelkedett. Mondjuk, hogy a gabonán nem sok nyeresége marad, akkor is meg lehet sorsávál elégedve. A bankok ki vannak fizetve, a ládafia tele pénzzel, hát miért ez a szükkeblüség?

A termelő által kijelölt ösvényen halad a gyáros, az iparos, a kereskedő.

Nemcsak a megélhetéshez szükséges külömbözetet hárítja át a fogyasztóra, hanem a drágaság cinaén százszorosán szerez magának illagális jövedelmet.

Az erkölcsi alap hiánya itt is szomorú tényként megállapítható. A mikor tehát a termelő ezeket az osztályokat célozza meg- nyuzandóknak, — lelke rajta. Csak a kölcsönt adja és kapja vissza.

Ezeknek a megélhetésért a mi fejünk egy percig se fájjon, hanem itt vannak a tisztviselők

és hadisegélyes családok közül azok, a kiknek semmi vagyonuk, sem állásukon kivül, vagy a segélyen kívül más egyébb jövedelmi forrása nincsen.

Ez az az osztály, a melynek helyzete ma már tűrhetetlen és ezek ellátását a közigazgatás minden rendelkezésére álló módon köteles biztosítani. Ezt a célt volna hivatva szolgálni a

hatósági élelmezés.

Ez a kérdés ma a helyzet méreg foga.

Hacsak azok jelentkeznének hatósági ellátásra, a kik a valóságban is tényleg ebbe a kategóriába tartoznak, akkor ezt a kérdést aránylag könnyen és közmegelégedésre lehetne megoldani. Sajnos azonban, hogy itt is a jogosulatlan követelések olyan áramlatával állunk szemben és oly sokan formálnak illetéktelenül jogot a hatósági ellátásra, hogy ezzel az egész akció sikerét és értékét problematikussá teszik. A hatósági élelmezés alatt a közönség ma azt érti, hogy a hatóság ót köteles mindennel a mire csak szüksége van, — ellátni.

Békében ha egy családnak valamire szüksége volt utána járt, hogy azt magá-< nak megszerezhesse. Ma sokkal kényelmesebb minden lehető és lehetetlen dologért a szolgabiró és jegyző nyakára mászkálni. . Tessék tudomásul venni, hogy az igényeket ma nem lehet a békeállapotnak megr felelően kielégíteni. Egyes cikkek fogynak, mások már teljesen elfogytak.

Itt vannak az előállítási, gyártási és termelési nehézségek, továbbá a közlekedési és szállítási zavarok, a melyek a közellátást súlyosan befolyásolják. A helyett tehát, hogy a közönség, — a háborúra való tekintetből — igényeit mérsékelné, azt kell tapasztalnunk, kory az igények a sok és könnyen szerze t pénz nyomán még fokozódnak. Búza kel: annak, a ki békében mindig tengeri kenyéren élt, kávé, cukor olyanoknak, a kik arról ezelőtt nem is álmodták.

Ha tehát valahol, vagy valamiben fennakadás, vagy hiány all elő annak egyedüli oka ts okozója a közönség szerint a közigazgatás!

Számoljunk le tehát azzal a nagy tájékozatlansággal és rosszindulattal, a mellyel a közönség minden létező és képzelt bajáért, a közigazgatást teszi felelőssé. Saját