Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-16 / 3. szám

XiV. évfolyam. Nagysomku), 1916. január 16. 3-ik szám.

KÖZÉRDEKŰ rAltSADALIII HETILAP,

A

,.N AGYSOM KÚT]

JÁRÁSI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALON KÖZLÖNYE.

M HI f I * * I * * I ár:

*:**■•* év:« . . . S tó «gyed évt» . t K.

VAJ év r« .......................... 4 K £&>•» »»ám ár* tO flMéi

Fő

szerkesztő: Pilcz bde. Felelős szerkesztő: Barna Benő.

Si«rk«iit6ié( i* ki»déhiv««»i: Nagytomkut.Teleki téi 484 Telefon szám 2.

IIKtiJRILBailK MINIMÉ VASinailP

A rombadőlt Anglia.

Anglia a szabad, liberális, alkc-tmá- nyos Anglia rombadőll. A haudtnas erővel és kitartással folytatott háborúnak első nag.' győzelmét Anglia felett ezzel a rövid kijelentéssel jelezhetjük. Meri a véderő- t rvény nem jei nt egyebet, mint a régi, szabad, az állampolgárok egyenlő szabadságán alapuló és felépült Anglia rombadőlését.

Eddig Anglia volt mindig az az állam, ame:y polgáraival nem mint fölültük álló, hanem mint belőlük kialakuló hatalom rendelkezett, vagy tán nem is rendelkezett. Az ősrégi angol alap’örvény elmúltát, megtörtét jelenti az, hogy az angol kormánynak egyáltalában eszébe jutott, hogy a kötelező katonai szolgáltatást kimondj 1. Még semmi sem bizonyos, még nem tudjuk lesz-e a parlamentben harc a törvény ei- I n még nem tudjuk, nem fog-e a kormány teljes egészében megbukni, a javaslat kapcsán, vagy ha nem bukik, nem lesz e kénytelen olyan rendszabályokat alkalmazni, jmtdyek nem felelnek meg az angol par- I ment hagyományainak és széllé nének. De ha ezt nem is tudjuk, iud mk egyet, hogy Anglia kényszerült kijönni abból a páholyból, amelyet magának a világháború alkalmából felépített, amelyben eddig nézte az előadást. Belekényszer.tett Anglia ben* |

ivünket és szövetségeseinket e háborúba és most a háború belekényszerilette a vias- kodásba Nagy brittaniát is.

Már pedig Anglia alkotmánya, ősi szelleme egyáltalán nem fér össze azzal, hogy az emberekre rá tehessen kényszeríteni a katonáskodást. És hogy milyen katasztrófa az Anglián nézve, azt mi sem bizonyítja inkába, mint ha visszagondolunk a háború elejére. Akkor Anglia büszkén kérkedett önkéntes hadseregével. Az angol sajtó valósággal tobzódott annak az óriási külömbségnek a kihasználásában és hangsúlyozásában, hogy Angliában nincs véd- köielezettség, mig Németországban és Ausztria-Magyarországban van. Hangsúlyozták, hogy aki önként jelentkezik, az sokkal szívesebben megye harctérre, mint akinek muszáj mennie, hiszen azért jelentkezett, mert menni akart.

Az angol sajió ugyan megfeledkezett arról, hogy a központi hatalmak népei bele vannak nevelve abba, hogy nekik igen is . menniök kell, tehát ezzel a gondolattal nőnek fel, vagyis a kényszert nem érzik oly erősen, mint ha hirtelen csinálnák rájuk. De még igy is koncedáljuk, hogy akik önként jelentkezeti, szívesen mennek a harctérre. Csak az volt a baj Angliában, hogy úgyszólván senki sem jelentkezett önként. És mi lesz most. Most már a kényszer fogja Anglia hadseregét is összetartani. És ped’g olyan kényszer, amelynek megvetésében, tblán gyűlöletéből nőd fel az egész angol nemzet. Hogy képzelik akkor az angol államférfiak, hogy ilyen tö- meggel győzni lehet olyan emberek ellen, akik ha valamikor tényleg a »muszáj* kényszerítő hatása alatt mentek ki a harctérre, ma már megedzödtek, ma már nyugodtak, higgadtak, biztosak és fölényesek? Elva- kultsag és túlságos önbizalom kell ahhoz, hogy ebben reménykedni lehessen. Mennyi ellenszenvvel, mennyi ellenszegüléssel és milyen belső viharral és háborgással kell majd megküzdenie az augol kormánynak, mig a véderójavaslatot a gyakorlatba átviszi. És ha már tneg is van, mikor lesz kész a hadsereg, amelyet a véderöjavaslat talpra állít. Jó kiképző tisztek és arra alkalmas anyag nélkül, teljes lehetetlenség, hogy az uj angol katonák valóban eredményesen harcolhassanak.

És főleg lehetetlen, hogy idejében elkészülhessen az uj hadsereg. Mire az u angol véderő meglesz Anglia szövetségesei ki lesznek fáradva. Anglia pedig oly nagy hadsereget, amely egyedül legyen képes megvívni a központi hatalmak ad- dig győztes haderejével, nem tud kiállítani.

A véderöjavaslat és a kötelező kalonai szolgálat behozatalával Anglia egyik legnagyobb erejét, legnagyobb büszkeségét, az állampolgárok függetlenségét vesztette el

Ez pedig elég ahhoz, hogy Anglia buka sáról, rombadőléséről joggal beszélhessünk

A „KO VAR VIDÉK“ TARCAJAKét kézzel — félkézzel.

Ina : Sas Ed\

Mesét akarok mondató a nagy világmegptó- báltatás idejéből. .Meri tbüen az időben egészen más mesék születnek, mint máskor, amikor felragyogott vala az újévnek, az uj leuiénynek reggele ....

I

A köözft helyen nyerte vissza eszméletét. Az öreg ezredorvüS még o;t babrált rajta : karját, vállát bepólyálta egészen ; csóválta is a fejéi, de végié bólintott:

— Terriugettét! Csúnya munkát végzett ez az átkozott kézigránát, de Isten segítségével kiheverjük a bajt és ez a fő I

A sebesült főhadnagy kapitánya is olt térdeit a kieskos, véres fűben és ölében tartotta baj- iarsál :

— Megérdemelnéd pajtás, hogy főbelövesse- lek. Hatszáz lépésnyiről roll imra vezetni a száza- uot! így azonban kitüntetésre foglak ÍÖlterjeszteui, mert sikerült a vakmerőséged. Kivertétek az ellenséget legjobb áilásáb.l!

— Akkor szüreti — csillant fel a főhadnagy szeme és föl akart emelkedő, hogy s, áttekintsen .hol van hat tulajdonképpen és hol vannak a vitézei ? Sokau vo.tak ott a legenyek közül, véresen csonkán, sziszegve és jajgatva; az üreg orvos sietett hozzájuk, hogy rajtuk is segítsen, ah«‘gy iihet. A főhadnagygyal is újra forogni kezdett a világ ; kegyttkn fajdalom nyilait az összezúzott karjába, úgy hauyattlott vissza a kapitánya ölébe, aki zsörtölődve szólott rá:

— Nem marad z nyugton ? Nem m* nnél is. inét rohamra? Iye-mit csinálni I Egyenesen bele- rohanni a b dal torkába 1 Igaz, hogy jól végződött a dolog, de sokkal könnyebben rosszul is végződhetett volna . . . Egyáltalán úgy látszik, mintha erőnek crejevel meg akarnál szabadulni a fiatal életedtől.

A sebesült bágyadó szemével megint feltekintett a kapitányra:

— És ha nemcsak úgy Iá1 szik, Gedeon. Ha csakugyan sajnálom, hogy csak a karomat tépte szét a gránát ?

A kapitány tnegüiődve nézett rá :

— Nem értelek, Gusztáv!

A sebesült nem tudott magyarázni, ismét Táborul! a sürü sötét fátyol, a szamfedő árnyéka: a nagy vérvesztés okozta ájulás. A kapitány elkeseredve karomkodta el magat:

— Ördög vigye el I Még tényleg elviszi az ördög ! Pedig be kár volna érte, szegény fiúért!

II.

A kötöző helyről a kórházba került Tartodi Gusztáv, a felvidéki kis városba, amelynek béke ringatta csöndjét — a ni Oiyan volt, mintha nappa is aludnék ott az élet — vascsörgésével verte fel a háború. Hogy megváltozott a teljes eseményte- lenségben úszó városka lakosainak legfőbb szórakozása : a leányok, asszonyok alkonyati sétája az állomáshoz, lesve az érkező vonatokat, amelyekről néhanapján szállott le náluk egy-egy utas I Most a didos vonatok szakadatlan sora száguldott a határ felé. s nemsokára azirán egymásután robogtak be azok a vonatok, amelyek a csataterek borzalmai on ották magukról: a felkötött karú, bebugyolált fejű, szédelegve támolygó embereket, a hordágyokon elterülő félholt testeket, amelyeknek mozdulni sincs már erejük; vég! imerülten lecsukódó szempillákat, amelyekre panaszkodni, jajgatni sem bírnak többé, vérszag >t árasztottak a vasúti kocsik és az irtózatok tengerét. Piros asszonyok, akik a lelkesedés első mámorától elragadtatva lobogtatták kendőiket a diesőség mezejére repülő vonatok után, hogy elsáp&dtak most: hát ez a háború ? N em csupa dal és virág? De őst;eszoritot- ták a fogukat, visszaparancsolták a könnyeiken hisz nekik most erősebbnek, keményebbnek fkoll,