Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-26 / 13. szám

2 K ö V A *t v T r< * fC nv' rc'n ! 20 dúlva abból, hogy a háború befejezle ulán az elpusztult mezőgazdaságot rekonstruálni kell nemcsak hazánkban, de egész Európa ban, a közélelmezésitél szerepet játszó három különböző. élelmiszer csoport a ke­nyér, a Ims és a vegyes élelmiszerek elő- álHtdsának fel ételeit vizsgálta. Megállapí­tása szerint legSjőnnvebb lesz a kenyér- magvak termelésének fokozása, mert az nagyobb tőkebefektetés nélkül is lehetséges és egyaránt részt vehet benne a nagy-, közép és kisbirtok. Sokkal nehezebb kér­dés a husproduktió kérdése, rmrt állatáilo Hiányunk 80 százaléka kisgazdák kezében van, s ezek egyrészt bevonulás miatt, másrészt a konjunktúrái árak által csábítva, állatállományukon túladtak és Így a háború előtti létszám helyreállítása is csak nagy tőkebefektetéssel lehetséges. Legnehezebb a helyzet a kisebb gazdasági termények, (tej, tojás, baromfi, főzelékfélék slb.) előállítása QÓI, a hol a tőkebefektetés csak abban az esetben hozhat sikert, ha ezzel párosul az emberi munkaerő gondos közreműködése. Minthogy pedig épen ez utóbbi a nagy üzemben már a háború előtt is sok kíván­nivalót hagyott maga után, ezen cikkek fokozott termelésénél elsősorban a kisüze mekel kell számításba venni. A kisüzemek produktivitásának fejlesztés« érdekében szük­ségünk lesz a termelő és értékesítő sző vetkezeti mozgalom felkarolására, amit más oldalról az államnak és a fogyasztó közön­ségnek is célszerű berendezések, raktárhá­zak, hü'őkocsik, vasútépítések, útjavítások, stb. által kell támogatni. rí i n k k. A 18 évesek összeírása. A kifüggesz­tett hirdet menyek kő/lik a honvédelmi mi­niszter rendelitét, amely szerint az 1898. évben született népfcükeléarrt köt. Iczetick sürgősen összeirandék. E/.enkivül elrendeli a miniszter az I8ii5 évben született és en nél fiatalabb, katonai szolgálatot nem telje­sítő orvosok jelentkezését, úgyszintén az 1863 január l-o és 1898 december hó 31 ike ■ ■CTURSg'A.li M.- g'Jff1 ■- y -X* wmmvmi\wwmmyn mi liót tett ki, ebből 51 millió ősik az oszlrák- nugyar monat kiára, 44 aiiilió Némotoraxá^rj, 3t nüllió ang.il, 15 millió francia. 9 m Ilié Oroszor­szágra és a többi a közöli állomásokra. Bulgária exportja ugy anabban az évben száz- ötvenhat millió. Ebből 70 mi !ió esik a roouarkiára és Németországra, 30 millió Törökországra. 17 millió Angliára, 1 mii-tó Oroszországra és a többi a görög, romáé, beiga és francia államokra. Az itt felsorolt adatokból mogállapithaljök, hogy Bulgáriának a központi hatalmakhoz való közlekedése szilárd gazdasági okon alapszik s Bem magyarázható kizárólag Szerbiához való rossz viszony árai. A recs, illetve rokont kötelék angolok és németek, szerbek és bulgárok közölt nem akadá­lyozhatta meg a háborút, mikor az egyik csoport életérdekei ellentétben állottak a másik csoport érdekeivel. A duuai hajózás és a vasúti összeköt­tetés Bsrlín—Bécs—Budapest—Belgrad — Szófia— Konstantinápoly között biztos giraneiát nyújt a központi hatalmak és a velük barát balkán államok erős gazdasági fellendülése számára. A központi hatalmak fegyvereinek nagyszerű sikerei megte­remtették annak a lehetőségét Balgátia szamár?, hogy ezután nemzetgazdászati, politikai és kultu­rális alapon közvetlen összeköttetésbe lépjen Kö- aép-EnrópAval. közüt; született galíciai és bukovinai illető­ségű és Magyarországon tartózkodók hadkö telezeltség viszonyának megállapítását. A honvédőim miniszter rendeleté szerint a 18 j éves de és az előzetes szemlékről elmaradt i nópfölkelők bemutató szemléjét április 14 j és május 3-ika között fogják megtartani. | Ausztriában már megvan határozva a bevo­nulás határnapja 'S — május 3-ika — Ma­gyarországon a magyar állampolgároknak a tényleges szolgálatra való bevonulási idő­pontját később állapítják meg. A Nagysom- ku'ou tartózkodó népfelkelők összeírás végett e hó 26-án d. e. 8 órát>«l—12-ig kötelesek jelentkezni a jegyzői h vatalban. Vasárnapi munkasztínet felfüggesztésé­nek hatálya véget éit és igy az iparosok, kereskedők, valamint a hentesek és mészáro­sok vasárnapi inunkaszüne e vasáru p dói1 12 kor be áll. Lovak kiadása. A o*. és kir. közös és a ru. kir. honvédelmi miniszter a fóldmive- lésügyi miniszterrel egvetértőbg mezőgazda- sági munkák végzésér« kisegitésképmi ktn/*s- t.óri lovakat fog a mezőgazdák rendelkezé­sére bocsátani. A lovak kiadását a lovas csapattestek, saj a állományokból eszkö/lik oly képen, hogy a inezőga/ilasági munkák végzésére alkalmas lovak mellé egyúttal meg­felelő számú ápoló legénység és felügyelő altiszt is kivezényeltetik, kik a lovak erőben tartásáról, a célnak megfelelő felhasználásá­ról gondoskodnak » egyszersmind a gazda­sági munkák végzésében ia részt vesznek. — A lovak átadásukkor becsértékelve lesznek s a munkáltató éltük vagyoni felelősséggel tartozik Ugyancsak a munkaadót térbelik az ápoló legénység és lovak ellátásának és elhelyezésének költségei is. A kiadás helyét és az eg\es helyekre kiadandó iovak számát, ! a törvényhatóság véleményezi s egyutta1 ! állandó ellenőrzést is gyakorol. A katonai kinedári lovak legfeljebb 4—4 hétre fognak kiadatni. Az arra vonat­kozó kérelmek a törvényhatósági gazdasági munkásbizoltsághoz adandók be. Egy hadnagy hösteito. Itj. Nagy Gábor népfelkelő hadnagy. Nagy Gábor pénzügy- I igazgató helyettes fia, aki jelenleg a hit- i szegő tubáitok ellen küzd édes mindnyájun­kért, fényes tanujelét adta elszánt bátorsá­gának. A tolmenoi hídfőnél 110 öreg nép- I felkelővel egy egész olasz századul vert ki állásából, egy részét elfogta, a többit hars zavarta hírmondónak, a narancsligetek közé. Nagy Gábort elöljárói, csapatával együtt ki­tüntetésre terjesztHlték fel. A tavaszi munkák végzésére a katonák szabadságot kapnak. A mezőgazdasággal fog­lalkozó katonaság — a legénységi állomány­ban — a hadügyi- és honvédelmi miniszté­riumnak rendeletéi élteimében a tavaszi szántás-vetési, szőlőmüvelési, erdő és egyéb gazdasági munkákra — a mivel a katonai érdekek megengedik, a mennyiben az illetők a mögöttes országokban katonai, vagy nép- ! felkelői szolgálatot végeznek, a lehető leg­nagyobb számban, 3, 4k 5 hétre szabadsá­goltatni fognak. A szabadságot kihallgatáson kall kérelmezni. Elegendő rapporton előadni e kérelmet, nem szükséges községi bizonyít­vány, sem pedig külön Írásos kérvény. A szabadságolt mezőgazda, munkás és a fel­mentett mezőgazda — katonák, ha sürgős j gazdasági munkájukat elvégezték, a kevésbe sürgős és későbben is végezhető munkájuk helyett a hadbavomiUak sürgős gazdasági munkáit kötelesek elsősorban elvégezni. Meg vonják tő üle a szabadság, illetőleg a felmen­tés kedvezményűit, ha nem a fentebbiek sze­rint járnak el. A 47 48 év2S8k bevonulása. A hivata­los lap csütörtöki sz 'ma közli a honvédelmi miniszter rendeletét, mely szerint mindazok a népfelkelésre kötelezettek, a kik az 1868 és 1869 ik évben születtek és fegyveres szolgálatra alkalmasnak találtattak, április ötödikén tarro/nak bevonulni a népfelkelés igazolványt lapjukon feltüntetett, magyar ki­rályi honvedkiegészitő, illetőleg cs. és kir. kiegészítési ketüTli parancsnokság szék helyére. Zsákszövet és zsákkészletek bejelentése. A hivatalos i,?p legutóbbi számában megje­lent 572.91 (>. M. sz. rendelet szerint a kö­vetkező z&ákkészlctek jelantendők be, zsák- szővetr-k jutából, kenderből, lenből ét pamut­ból; gabona, liszt, korp», gyapjú és egyél) mezőgazdasági termék, további cukor, ce­ment, műtrágya, m, gip<z. vegyi ipartermé­kek, iir.s, kávé é« egyéb hasonló ci -kek be­fogadására szolgáló nj és használt zsákok jutából, kenderből, le lb'll vagy pamutból, még pedig tekintet nélkül arra, h~gy a zsá­kok üresek vagy sem. Bejelenteni kötelesek: a gabona és egyéb | mezőgazdasági termények forgalomba h aza • | tahival foglalkozó egyének és cégek (keres­kedők és kereskedelmi vállalatok); zsákköl­csönzéssel foglalkozó egyének, cégek, válla­latok ; azok, akik zsákok előállításával ip.ir- szerüleg foglalkoznak; oly ipari vállalatok, melyek üzemükben áruk befogadására zsáko­kat rendszeresen használnak, mint a malom­ipari vállalatok stb. mezőgazdák, (bérlők), mezőgazdasági vállalata k. Bh jelentésre nem kötelezettek: Nem kötelesek zsákjaikat bejelenteni azok a mezőgazdák, (h rlők), mezőgazdasági vá l i­látok, kiknek, iílatőleg amelyeknek készlet« 500 darabnál kevesebb. A bejelentés a Magyar és Osztiák Pa­mutközpontnál (Budapest, V Z'inyi-utca I. sz) beszerzendő bejelen ő felhasználásával — a március 3t tki készlet sze*int — április 10-ig eszlíözlendő. A jövőben a b-jelentések I916. május 31 iki, julius hó 31-iki és szeptember 30-iki állapot szerinti a következő hó 10-ig kell a jelen rendelet rendelkezésének megfelelően teljesíteni. A bejelentés elmulasztása két hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjed­hető pénzbüntetéssel büniettelik. Mennyivel apadt a háború kitörése óta az ország szarvasmarha állománya. Minden háború óriási mértékben emeli nemcsak a liszt, de a húsfogyasztást is. Hadseregünk jelenlegi husszükséglelét azért múlja felül minden eddgi háború husszükségletét, mert ilyen nagyarányú mozgósítás eddig sóba nem volt, de persze a hadviselő felek mezőgaz­dasága sem volt olyan erőkifejtésre k p;s, mint a jelenlegi háború alatt. Hadseregünk havi husszükséglele jelenleg 600 000 méter­mázsa, a háború kezdetén azonban csak • 300.000 métermázsa volt. Levágatott tehát a hadsereg részére a habom eddigi tartama ; alatt kb. 3.200.000 drb. ssarvasmarha, a melynek kb fel? jut Magyarországra, vagyis lehal szat vaálilar ha alio uá.!\'U.ik kb. 1,600.009

Next

/
Thumbnails
Contents