Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-27 / 9. szám

XiV. évfolyam.

Naöysomkuf, 1916. február 27.

f\ /1

fjl

i á

If 1 J

\ i 4../

9-ik szám.

RŐZEltUEKÜ l’AttSADALMl HETILAP, a „NAG Y80M1UT1 JAEASl JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOD KÖZLÖNYE.

tgí‘*í évi» fél évi» ,

lüHIf liAtéal ár:

. . 8 K N»gyed évi» , í K

, , . é K Egy»« izám ára 20 fillér

Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő.

8s»rk»'ztó»é| ét ki«dóhív«t»i; Nagyiomkut, Tsleki-tér 484 Telefon szám 2.

UKIiJfSLKNIM MINOfrJtt V ISÁII.’Vár

A társadalmi béke.

Gróf Tisza István miniszterelnök említette e$j)ik legutóbbi beszédében a társadalmi békét. A miniszterelnök beszédében csak egy mellékmondatban szerepelt a társadalmi béke, pedig ha egy kissé mélyére né/link a dolognak, meglátjuk, hogy a társadalmi béke problémája egyike lesz háború után a legégetőbb és legizgalmasabb problémáknak.

A magyar társadalom a háború alatt megállta a helyét. Nincs olyan ember, akár belföldön, akár külföldön, aki valami kifogást lehetne a magyar társadalomnak a háború alatt tanúsított viselkedése ellen, de egyben nincs is rétege a társadalomnak, »mely ne vette volna ki részét minden teherböl, amit a háború rárótt. Természetesen nem beszélünk kivételekről, amelyek a társadalom minden rétegében előfordultak és amelyeknek tetteit sokszorosan kellett jóvátenni. Az általános tény az, hogy a magyar társadalom rang és osztálykü- Innbség nélkül, teljes egyetértésben működött közre mindazokban a munkákban, a nelveket a háború a Hinteriandra ró.

Ez volt most a háború alatt, amikor mindenki — szegény és gazdag egyaránt érezte, hogy valami vészes felhő lebeg feleltünk, amelyet el kell hárítanunk és a melynek veszedelmei eg)aránt sújtják a gazdagot és a szegényt.

De mi lesz háború után. Mikor Da- mokles kardját egyszerűen elveszik a fejünk felől és amikor újra vissza fognak lérni a külön érdekek. Amikor a haza és a nemzet létérdeke nem iogja lenyűgözni az egyéni és osztályérdekeket. Mikor egyszerre felszabadulnak azok az indulatok, azok az érdekellentétek, amelyeket most a háborús állapot lekötve tartott.

Bármenn) ire is foglalkozik Kitchener, Ponicaré, Stürmer és Salandra, a háborúnak vége felé járunk. Határidőt nem tu dunk mondani, de érezzük, hogy a háború pályája lefelé hajlik. Gondolkodnunk kell tehát arról a problémái ól is, hogy mi lesz háború után, hogy fogjuk megakadályozni a szenvedélyek kitörését, az érdekellentétek összeütközését, amelyek minden társadalomban természetszerűleg fennállanak, hogy fogjuk biztosítani a hirlelen változás kapcsán a rendes és rendezett társadalmi életet.

A kormán) nak bizonyára nagy gondja ez a probléma. A társadalmi békén kell | felépülni a béke épületének, amelynek csak alapjait rakja le a békeszerződés. Az ösz- szetartó malter a társadalmi béke és ha ez nincs akkor alig érünk valamit a legelőnyösebb, legjobb békeszerződéssel is.

Komolyan és lelkiismeretesen kell foglalkozniuk az illetékes tényezősnek ezzel a nagy problémával, hogy a béke ne

találja őket készületlenül. De komolyan kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel a társadalomnak magának is. Minekünk magunknak kell annyi önfegyelmet produkálnunk, hogy a háború után a kezdő átmeneti stádiumban — mert hiszen minden bizonnyal csak átmeneti stádium lesz a háború bevégződése utáni nehány hét, mig minden a rendes kerékvágásba jut vissza — ne legyenek zavarok, ne törjenek ki régi ellentétek, ne lobbanjanak lángra háború előtti szenvedélyek.

A társadalmi béke problémája talán majdnem olyan fontos, mint a külpolitikai béke problémája. A külpolitikai béke üg)é- nek elintézésébe a társadalom csak közvetve szólhat bele, de a társadalmi béke kérdését nekünk magunknak kell megoldanunk.

Hogyan tehetjük olcsóbbá a disznóhust?

Irta: F. Schulz katonai élelmezési biztos.

Wilmersdorf.

Azok a rendkívül magas árak, amelyeket ma disznóhusírt, zsírért, vajért és tejért fizetünk, ha egyáltalán tudunk kapni részben az elmaradt külföldi behozatalra, részben p edig a belföldön uralkodó takarmányhiányra vezethetők vissza. Hogy azzat az állapottal megküzdjünk és marha- és

A „KÜVÁRVIDÉK“ TÁRCÁJA.

Az olasz határon.

Irta : Kálmán Jenő.

Akinek kedve tartja, ránduljon át velem 0 iszországbu. Ionét már nem messzi az ut, csak egy nyirkos, zeg-zugos alaguíon kell átmenni, ahol láthatatlan lények szuszognak files sziklák meste- rileg kiváj!, külvilágra kukucskáló hasadékai előtt,

— Na ?

— Nyírna nyicz. Semmi újság.

— Dobzse uvazsacs.

— Ja, uvazsam, uvazsam .... igeu, vigyázok.

Ezek a posztok két ellenséges birodalom határán. Még egypár tapogatódzó lépás, s azonnal ott leszünk abban a misztikusan ható erődben, amelyet a monarkia lengyel katonái olasz földön vágtak és robbantottak, megcsúfolásul az agitátorok állal szentté avatott olasz törekvéseknek. Hogy olasz földön vagyunk, könnyű kiszámítani. A fó d rajzi határ a hegy legmagasabb pontján megy keresztül, ami előtte van. az már Itália. S a hegy legmagasabb pon'ján mi ülünk.

De ez még nem a Uóthe által mogénekelt Olaszország. I*t nincs narancsfa, sem babérerdő, a terméketlen, szürke sziklak egymásra tornyozott homokz^koknt li dzotlak, melyeit mögött töltött fegyverrel áil a katona A szürke mantlin kenyér- zsák van átalvetve, de a tarisznya háromszáz patronból dagadt meg olyan szép kövérre. A magas sziklafal d. szkepárkányain állnak és igen komikus, ahogy kinyúlnak és vi ^zagörbülnek, mert unják mindig a védőpajzs tenyérnyi iőrésén figyelni a láthatatlan ellenséget, mely ott van egy gyönge sóhaj távolságra Most éppen egy kis pauza állt b* a lövöldözésben. Ha az ember vigyáz, itt ugyanis minden hiába, a lövés nem hatol át a sziklán, sem a védőpajzson, a kézibombákkal való dnbálást pedig mind a két fél vg-ö esetre tartogatja. Az olaszok már mindent megpróbáltak, hogy a midiiket puskavegro kapjak. Legutóbb azt a naiv ter- | vet eszeltek ki, hogy amikor innét lőttek, odaát | valamelyik olasz elkezdett keservesen jajgatni. A jajgatás arra ment ki, hogy a mi embereink ki- | váncsian kihajoljanak majd a párkányon és akkor, I puff szépen lelövik őket. De mi régebben csináljuk a Inborut, több tandij it is fizettünk érte, hát az olr z reménykedés fiaskót vallott.

A hosszaitásbin azonban mi so maradunk hátrább. Must kapóra jött Montenegro. Valaki fölirta öles betűkkel egy iv papirosra, hogy Monte, negro megadta magát, ezt a papirost a hegymászó botra s urttk és kitűz ék a dekkunk lóié. Az olaszok kiabálni kezdtek :

— Magasabbra . . . Most egy kicsit balra. .. Úgy, most látjuk . . .

E! is olvasták s az első pillanatban kitört belőlük áz őszinteség. Ilyeneket mondtak :

— Hála Istennek, legalább hamarabb lesz béke, Nemsokára hazamehetünk.

Később meggondolták a dolgot, valószínűleg a tisz ek terítették őket más véleményre és igen drasztikus választ tűztek ki egy póznára. Ezzel aztán vége szakadt az érintkezésnek, megint a puska vette át a prímet és egész nap csattogott a sziklafal.

A legmulatságosabb mégis, hogy az olaszok végkép fölültek az entente-diplomaták által oly gondosan keresztülvitt kiél.ezietés meséjének. Ezek : odaát komolyan hiszik, hegy mi éhhalállal küzdünk és egy idő óta minden reggel átdobnak egy kenyeret hozzánk. Szegény, naiv olaszok szentül í meg vannak győződve, hogy egy éjszakán az éhes