Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-12 / 46. szám
KÖZÉRDEKŰ. TÁBSA.DALMI HETILAP A „NAGYSOMKUTI JÁRÁSI JEGYZŐI HIVATALOS KÖZLÖNYE XIV évfolyam Nagysomkut, 1916. november 12. 46-ík szám Előfizetési ár: Egész évre . . 8 K Negyed évre . 2 K Fél évre . . 4 K Egyes szám ára 20 fill. Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Szerkesztősig ős kiadóhivatal: Nagysomkut, Teleki- tér4S4 Telefon szám 2. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Az élelmezési miniszter. ■V Megalakult az Élelmezési Hivatal, az a központ, az a diktatúra, amelyet Németország már lég megalapított, a melyre mór az egész ország várt. Az ország népe a legnagyobb örömmel üdvözli a korrnányt, hogy ezt a hivatalt végre megalkotta, mert csak ettől remélhetjük igazán, jiogy az ország kózélelmezésében olyan‘ rendet teremt, amilyenre már rég lett volna szükségünk, olyan rendet, amely biztosítja, ha talán háborús szűkösségben is, de min* denkinek a rendes élelmezését és ellátáSÓt, • A hivatal megalapításáról szóló rendeletben egy örvendetes meglepetés érte az ország közönségét. Az ellenzéki politika orgánumaihak támadásaiból az világított ki. hogy a kormány itt eg közönséges adminisztratív hivatalt akar felállítani, amely alá lesz rendelve egyes kormányközegeknek és így végeredményében ezeknek a különböző kormányközségeknek, illetve azok tn.a annyira kifogásolt rendeletéinek lesz a közvetlen végrehajtója. Ebben a formájában a Központi Élelmiszerhivatal valóban nem tudott volna megfelelni a kivánalmaknak,- " "" * - - ■ amelyeket hozzá úgy az állam, mint a lakosság fűzött. A kormány azonban sokkal jobbad felismerte a valódi helyzetet és a központi élelmiszerhivatal szükségét semhogy, ilyen félintézkedést csinált volna. Az ország a legnagyobb meglepetéssel, de J egyben, örömmel olvasta a réndeletet, amely a Központi Élelmiszerliivátal felállításáról szólt é!s amely haiározöttán körvonalazta ennek a hivatalnak teljesén ötiálló és a népélelmezés minden részére kiterjedő hatáskörét. Kétséghien, Hogy ez a hivatál a mai for- tiíájábá'A képes leejt afra, hogy a háború alkotta határok között a lakosság közélelmezését lehetőleg feljavítsa. Természetesen, hogy a hivatal elnöke, Báró Kmthy Lajos milyen módon fog hozzáfogni az élelmezés kérdésének rendezéséhez erról ma még közelebbi adatokat' nem "tudunk, de egv már bizonyos az, hogy az a teljes és kiterjedt hatáskör, amellyel őt a kormány a rendeleté alapján felruházta, mindenesetre biztató momentum, mert igy valóban egy kézbe fesz Összepontositva mindaz, ami az élelmezés kérdésében fontos és lényeges. Az élelmezési hivatalról és annak vezetőjéről 'szólván, még egy^ rendkívül fontos mőmentumot akarunk leszögezni. Ez a momentum Báró Kürthy Lajos e0ik hírlapi nyilatkozatának egyik mondata. Az uj élelmezési diktátor — úgy hisszük, szabad ezt a meghatározást használnunk — egyik hírlapi nyilatkozatában kijelentette, hogy minden alkalommal meg fogja hallgatni a szőnyegen forgó kérdések nem hivatalbeli szakértőit is. Ez a liberalizmus az, amit nagyon alá kell huznunk, mert ez lesz a legnagyobb garancia arra, hogy az élelmezési hivatal működése valóban meg fog felelni a kivánalmaknak, A helyzet ugyanis az, hogy a hivatalokban ülő Íróasztal mellett dolgozó hivatalnoknak, még ha a legkitűnőbb elméleti tudassál rendelkeznek is, nincs annyi tapasztalatuk a háborús viszonyokat illetőleg, mint a gyakorlati embereknek. A háború már sok mindenféle gazdasági elméletet felborított és ezeket az elméleteket ha ma a közélet terén alkalmazni akarjuk, abszurdumokat idiznénk elő. Ugyanez a helyzet a kőzéleimezésnél is. Ma csak gyakorlati szempontból készült intézkedések állják meg a helyüket, mert a legjobban kitervelt, kicirkalmozott és megalapozott elméleti rendelkezések is csődöt mondanak, mihelyt a mindennapi élettel érintkezésbe jutnak. Örömmel kell tehát az egész ország A „«VIDÉK“ TÁRCÁJA. A Marajovka mellett. Az az állás, amely a Horozanka-pataktól a Zlota Lipáig húzódott, megváltozott. Irhatok tehát ma róla anélkül, hogy bármit is elárulnék vele az ellenségnek. Búcsúzéban egy négyemeletes létrán még .egyszer felmásztam a kőrisfára, amelynek sürü ombozatu koronájában, tizenöt méternyire a földtől, a megfigyelő fészkelte be magát. A körisfa udvarház gyümölcsös es fasor közt, első pillanatra olyan, mint egy kastély, de komolyan szemügyre véve mégis csak egy egyszerű lengyel parasztház: gerenda és vályog. A falába egy munkásosztag bomba ellen védett fedezéket ásott, mert az ellenség már gránátokat vetett a domb tetejére és repülői fejünk felett keringtek. De hiába kémleltem a dombos vidéken a lövészárkokat, amelyekben honvédek, osztrákok, németek, törökök áttörhetet* jen ércfalat alkotnak. Az erdőben ásták meg azoj kát. Jobbról egy erdei ut húzódott a toustobány* templomtorony felé. Ugyanabban az irányban egy kereszt emelkedett. És most már felismertem a mi erdőnket és az ellenséget és azt a kopár térséget, a hol tegnap voltunk. A védőmüveknek nyoma sem látszott, csak a kereszt állott még, tegnap irányjelzője az élőknek, ma emlékeztető a holtakra. Az oroszok eltakarított ák halottaikat, csak az elvágott drótok közt hevernek még oroszok. Mozdulatlauul fekszenek, a fejük a földbe vájt teknökből kandikál ki, amelyet maguk ásták. A szegény halottak, szólt az őrmester, egész éjjel az esőben feküdtek. Embereink oda szeretnének menni, de az őrmester óva inti őket Az őrmester már a háború eleje óta a harctéren van» kétszer megsebesült és attól tart, hogy az oroszok újabb csalafintaságáról van szó. Kissé csiklandozni akarja előbb a „halottakat.“ Valamennyien ott állnak az árkok lépcsőin és figyelik az „elesetteket.“ i, Az őrmester egy kézigránátot hajit az oroszok felé. Ebben a pillanatban az egyik orosz katona felemeli feketoszakáUas fejét. A ködben nem mertek előbbre jönni és halottaknak tettetik magukat, hogy a mienket kicsalogassák jól védett állásaikból. A szakállas fej a kézigránát láttára villámgyorsan fedezékbe ugrik vissza. A kadét balkezében revolvert szorongat, jobbjában egy kézigránát és halkan utasításokat ad embereinek. Az őrmester újabb gránátot bajit el, amely a drótsövényben felrobban. Nagyon messze vannak! Most már fegyvergránátokat lőnek ki a mieink, a gránátok az oroszok közt robbannak föl és az egyik orosz vitustáncot jár a földön. A szakállas fej újra látható és vad kétségbeeséssel felemeli balkarját a megadás jeléül, Példáját követik még kettea és nemsokára valamennyi „halott“ felugrik és felemeli karjait. A morva katonák csehül rájuk szólnak, az oroszok már úgy teszuek, mintha át akarnának jönni. A kadét és az őrmester azonban figyelmeztetik embereiket, hogy az orosz katonák hátradugott jobb kezükben kézigránátot szorongatnak. Az őrmester az egyik katona kezéből ki. rántja a puskát, megnyomja a ravaszt és céloz. A nagy feketeszakáüas orosz aidólag kiterjesztett karjaival hasra vágódik. Nagy orditás támad az oroszok közt, nőm tudom ki ordított, hirtelen kézigránátok füstölögnek, egy darabig keringenek az árkokban . , , egy orosz sem jut állásunkig, kézigránátjaik csak azokat ölték meg, akik elvetették.
