Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

XIV. évfolyam. Nagysomkul, 1916. augusztus 13. 33-ik szám. KÖZÉRDEKŰ l’ÁUSAL)ALMI UETILAP A „NAGYBOMKUTJ JAUASl JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési Ars Cgéu évra . , 8 K Negyed évre . Fél évre . 4 K Egyes ssám ára . 2 K 20 fillér Főszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő. Saorkesatősíg él kiadóhivatal: Nagysomkul,Teleki-tér 484 Telefon szám 2. MEGJELENIK. MINDEN VASÁRNAP Két év. A napokban nevezetes évfordulók, Iz­galmas napok évfordulói voltak. A világ­háború magvái két évvel ezelőtt érlelte kalásszá az ellenséges gyűlölet és a félté­keny irigység, amely a magot már évek­kel ezelőtt elvetette. Két év óta álljuk, mint valami gát, az ellenséges tömegek hullám­verését, de még a gátat felszakitani egy­szer sem tudták. Már két éve London, Páris, Pétervár örömmel hallotta az ágyuk dörgését, mert az elvakult nép hi t politikusainak, vezetői­nek, akik közt egyik rész tisztán érdekből és politikából, másik — valljuk meg — Meggyőződésből hirdette, hogy a hatalmas Oroszország, a gazdag Franciaország és a fölényes Anglia egykettőre tönkreverik kis Balkáni szövetségeseik segítségével az egye­dül maradt Németországot és az osztrák- magyar monarchiát. Mi nem kértük, mi nem kerestük a háborút, amelynek első napjaiban bizony köd és homály fedte az indító okokat, de amelyekről ma már a második évfordulóra kiderül', hogy kik akarták, kik keverték, kik kezdték. A történelem itélőszéke az a nagy szó, amelynek a hallat'ára a nagy bűnösök re­megni szoktak. Tegyék kezüket a szivükre az entente politikusai é> tapintsák meg, nem ver-e hangosabban, idegesebben amikor a történelem itélőszékéről van szó. Az entente politikusai ma már két év után belátják, hogy a központi hatalmak szövetségét össze nem törhet k. Az a mi most történik a csatatereken, az az entente sajtójának mérvadó kijelentése szerint ts már az utolsó próbálkozás. Nem a győze­lemért van ez a próbálkozás, azért a győ­zelemért, amelyet már elvitathatlanul mi szereztünk meg, hanem a tisztességes béké­ért, amelyhez zálogokat’, akarnak szerezni maguknak. Eddig — bár már ötven napja folyik az offenziva mindenfelé — lényeges eredmény, hogy az offenziva első fellán­golása ntán az utólökések még kevesebb eredményt fognak tudni jel mutatni. Akkor azután megérett az idő a bé­kére. Akkor bizonyossá lesz már nemcsak az entente politikusai előtt, hanem a népek előtt is, hogy akik a háborút felidézték» bűnös könnyelműséget követtek el. K,ét év, és e két év alatt egymásután tűntek el helyükről azok, akik a háború felidézésének részesei. Nemcsak a történe­lem itélőszéke élőit nem tudják megállani helyüket, de nem tudtak megfelelni azokra a kínos, szomorú és szorongató kérdésekre sem, amelyeket már ma intézett hozzájuk a népük. Delcassé, Szaszanov, Sonnino, hol vannak már ezek az emberek, akik ál- nok módon éltek vissza mindennel, amit a politikában és a nemzetközi érintkezésben tiszteletbén szokás tartani, de álnokul visz- szaéltek népeik életével is. Két év alatt valósággal megedzödtünk már a küzdelemben. Az a vasfal, amelyet a német és osztrák magyar hadsereg, más­felől pedig a bolgárok és a törökök alkot­nak nem akar megingani, ellenségeink min­den erőfeszítése dacára sem. És az^al, hogy ez a vasfal megingat­hatatlan, de a háború felidézed viszont le- dönthetök voltak, előállott az a helyzet, amikor már nem az a legfontosabb, leg­égetőbb kérdés, hogy ki kezdte a háborút, hanem az, hogy ki fogja befejezni. Bizo­nyosak vagyunk benne, hogy minden mi­nisztertanácson, minden megbeszélésem amit ellenségeink folytatnak, felmerült már a béke kérdése, de nem olyan nyílt és őszinte formában mint nálunk, hanem ti­tokban, halkan és remegés közepette. Mert azokra, akik a háborút megkezdték, a béke nem jelent megnyugvást, hanem jelent küz­delmet, számotadást a saját népük előtt, A „K0VAHVM“ TARCAJA­Egy iv papír. Irta: Strindberg Ágost. Az utolsó bútordarabokat is elszállították; a lakó, egy fiatalember — gyászfatyollal a kalap­ján — még egyszer végigment a szobákon. Utána nézett, hogy nem felejtett-e el valamit, Nem, nem hagyott itt semmit, semmi' ; és kifelé indult a la­kásban, erősen eltökélve magában, hogy nem fog többé arra gondolni, amit átélt ebben a lakásban. De künn az előszobában a telefon mellett egy iv papír volt felszegezve, sok kézírás volt rajta, né­hány sor rendesen, tintával volt felírva, nagyobb része pedig ceruzával és vörös irónnal felfirkantva. Oda volt írva az egész szép történet, amely kőt rövid év alatt lejátszódott, ott. állott minden, amit el kellett volna felejtenie; egy darab emberélet egy iv papiroson. Levette a papirost a faltól; sárga, fénylő fogalmazópapiros volt. Rátette a szoba cserépkan­dallójának a tetejére ős íöléhajolva olvasni kezdett. Legfelül állott az asszony neve : Alice, a leg­szebb női név, amit ismert akkor, hiszen a meny­asszonyáé volt. És a szám: 15—11. Olyan volt, mint a templomi énekeskönyv egy száma. Alatta ez állott: Bank. Ez volt a munkája, a szent munka, amely a kenyeret, a házasságot, a feleséget adta, az élet alapja. Dí át volt huzva. A bank ugyanis megbukott, ő pedig egy másik bankba lépett be rövid ideig tartó nyugtalanság után. Azután következett a virágkereskedós és a bérkocsi. Ez az eljegyzés ideje, amikor tele voltak a zsebei pénzzel. Utána bútorkereskedő, kárpitos, Berendezik a lakást. Bútorkereskedő, beköltöznek. Az opera jegypénztára 250.50, Fiatal háza­sok és vasárnap az operába mennek. Legszebb óráikat élik át, midőn csendesen ülnek és úgy ér­zik, mintha ott volnának — túl a függönyön — a meseországban, ahol harmonikus és szép minden, Most egy férfinév következett, amely keresz­tül volt huzva. Egy barát neve volt, aki elég ma­gas polcra jutott a társaságban, de ezt a szeren­csét nem tudta megtartani, elbukott, menthe­tetlenül és el kellett utaznia. Ilyen szeszélyes a sors. Most ugylátszik, valami uj dolog lép a há­zastársak életébe. Női kéz irta fel ironnal a pa­pírra: Az asszonyság. Milyen asszonyság? Igen, az a barátságos arcú, hosszú köpenyes asszonyság, aki sohasem ment a szobában keresztül, hanem mindig a folyóson át ment a hálószobába. Az ő neve alatt áll: Doktor L. Először szerepel most itt egy rokonnak a neve. „Mama" van felírva. Az anyós, aki diszkré­ten távolmaradt eddig, hogy a fiatalokat ne hábor­gassa, most azonban, a szükség óráiban, hívják őt, aki örvendve azon, hogy szükség van rá, szí­vesen jön. Ezután sok firkálás, összevisszaság követke­zik, kék és vörös ceruzával. Helyszerző: a cselód elment, újat kell fogadni. Gyógyszertár. Hm. Ko­molyabbá válik a dolog, Tejcsarnok. Tejet kell ren­delni, bacillusmentest. Kereskedő, mészáros stb. A háztartást tele­fon segitségével vezetik. A háziasszony niucs he­lyén. Ágyban fekszik. Ami ezután következett, azt már nem tudta a férfi elolvasni, mert elhomályosodott a szeme előtt minden, ahogy elborul a tengerben fuldokló szeme, ha a sós vízben látni akar. Azután ott állt» temetkezési intézet Ez eleget mondott. Egy na­gyobb és egy kisebb koporsót — volt mellé Írva. És gondolatban hozzáképzelte: Párból lettünk. Ezután nem volt felírva semmi. Porral vég­ződött és fejeződött be a sor. Levetette a kandallóról a papirt, megcsókolta és a mellényzebébe tette. Két pere alatt életének két esztendejét élte Át. Nem volt megtörve, mikor kiment a lakás­ból, sőt ellenkezőleg, egyenesen tartotta a fejét, mint egy boldog és büszke férfi; érezte, hogy a legszebb dolgot élte át. Milyen sok szegény ember él a földön, akinek sohasem volt része benne 1

Next

/
Thumbnails
Contents