Kővárvidék, 1916 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-23 / 4. szám

XIV. évfolyam. Naqysomkul. 1918. január 23. 4-ik szám.

RÖZÉItDEKÜ 1AI18AÜALM] HETILAP, A „NAGYSOMKUTI JAltAHI JEGYZŐI EGYLET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE.

B» « f í * eI * a I ár:

EgAsit év-» . . . 8 lí begyed ívie . . 2 K

fél évI«

...............4 K Egyes s*dm éta 20 fVlét

A kenyérjegy.

Azoknak, akik púba karosszékben és inelt-g kávéházban ülve szidják állandóan a l aborul, most valami újabb alkalmuk van arra, hogy lenéző, lebecsmérölő véleményüket kifejtsék.

Magyarországon, ahol a buza és a rozs úgy térén), mint sehol másutt a világon, Magyarországon ismét szabályozni kell a liszt és kényéi fogyasztást, ismét meg vannak határozva az adagok, amelyeket egy-egy ember naponta fogyaszthat, mert — mint ők mondják — elfelejtettek gazdálkodni a rendelkezésre álló anyaggal.

Mát ezeknek az uraknak sok mindenben lehet igazuk, csak egyben nem, a panaszkodásban. Ne felejtsük el, hogy bennünket a háború el ő napján jó formán halálra itélí az entente. Ki fognak éheztelni bennünket mondták nagybüszkén és ha mi, vagy talán mi nem is, de azok, akik az országok és népek vezetését magukra vállalták meg voltak győződve ennek a feladatnak a lehetetlenségéről, a négyesszövetség hatalmainak szava és fogadkozása akkor az egész világon igen nagy súllyal bírt. Nos és mi történt. A háború második évét éljük és nemcsak, hogy nem vagyunk kiéheztetve, hanem egyenesen bőségben

Ä „KÜVAHV1DEK“ TAHCAJA

Két kézzel — fél kézzel.

Irta : Sas Ede.

(Folytatás és vége).

IV.

De mégsem távozott az asszoy bucsutalanul az urától. Levelet hagyott hátra, pár soros irast.

— Isten vele Gusztáv 1 Nagyou örülök, hogy egy par myi részem van abbau, hogy 0 it a Gondviselés és a tudomány visszaadták az életnek. Én önnel szembon már teljesítettem kötelességemet, most megyek tovább, ahová hivatásom szélit Önnek most már csak kellemetlen lehetue a jelenlétem, emléket idézne fel, amelyek fájdalmasak lehetnek Önre nézve — és reám nézve is... Még egyszer — Isten vele I

Ezt a levelet szorongatta kezében a féikezü főhadnagy a mikor a kórház kertjében üldögélt. Már akkor az őszi alkoriyatok ide_,e volt, mintha elvérezett volna a bíboros nyár is, sárga véreha- gyolt rózsái égtek csak a bűvös égen. És a levelek úgy hullottak a főhadnagy köré, mint az ember szavére a múltak emléke! Hogy tudott ő attól az asszonytól elválni, pedig oly fonó és lárgoló sze- ie!em láncolta őket egymáshoz, amiről el se lehc- te-lt hinni, hogy valaha elszakadhasson ? Bizonyára ö volt a hibás, csalt ő! Az a könnyelműség, amiFőszerkesztő: Pilcz Ede. Felelős szerkesztő: Barna Benő.

élünk, mindenünk megvan, legalább úgy, mint ahogy háború előtt megvan.

Tehát a kávéházi bőcselkedőknek egyenesen diadalmi éneket kellene zenge- niök azért, hogy igy állunk ma eledd és élelmiszer dolgában. Arról nem is beszélünk, hogy van nagyobb szenvedés és kin a világon, mintha valaki csak harmincöt deka lisztet kap egv nap. De ha nem is gondolunk a lövészárkok és az olasz harctér sáncainak szenvedéseire, akkor is bizonyos az, hogy a birodalom másik felében Ausztriában még kevesebb jut egy emberre. Hiszen maga Weisskirchner, Becs polgármestere irigyelte tőlünk a napokban Ausztria képviseletében azt a terhelt asztalt, ami ránk mosolyog.

Olyan bőségesen^ olyan komolyan és alaposan számították ki az illetékes térivéj

zök az adagokat, hogy senkinek sen) lehet panasza. Igaz, hogy mi nem tudunk tengerentúlról szállítani, mint Anglia és Francia- ország, de ezt pótoljuk azzal, hogy szüntessük meg a pazarlást mindé i tekintetben. Mert itt — tessék jói megjegyezni — nem éhezésről, vagy nélkülözésről van szó, mert ahhoz tulnagyok az adagok, lit egyszerűen arról van szó, hogy a kenyér- i r^> üs ttel és egyéb élelmiszerekkel való

I vei nemcsak a saját vagyonát tékozo ta el, h metn h felesége hozományának is a nyakára hágott, — ez ma, amikor a háború egészen más embert: a kötelesség tudás emberét faragta belőle, teljesen megfoghatatlaunak tűnt fel előtte. S felesége mindazt tűrte, amikor gyönyörű birtokuk tágas kastélyából < gy alacsony szegényes falusi udvarházba kellett költözniük. C alt altkor lázadt fel, de milyen kér- le.hetet.en haragra lázadt, amikor felfedezte, hogy nemcsak a bor és a kártya, ami az urát elrabolja tőle, de egy másik asszony 1 Egy egy átdorbézolt éjszaka uián mindig Iliiéit adott a férje fogadkozásainak, hogy ez volt az utolsó, ezentúl más életet fog élni, s a régi szeretette) ölelte magához, de mikor azt a fölfedezi sí tette, hiaba volt miudeu!

Minden kérielés, esküdüzés, hiábavaló volt — a veiig sértett hitves hajthatatlan marad És elment egyszó, egy könny, egy visszanézés nélkül. Es magúval vitte leánykáját is. Es hiába ostromolta őt leveleivel, hiába koptatta küszöbét, maga elé se bocsátot'a öt többé. Hogy leheiett ilyen könyörte- leo, ilyen enj_e ztclh .tetlen ? Pedig ha a szivébe látott volna, meggyőződhetett volua, hogy most mir igazán őszinte volt és mélységes a férfi szivében a bünbánat ! S egy ilyen megalázó elutasítás után, a volt feleség zárt ajtaja előtt fogadta meg Tartodi Gusztáv, férfi becsületszavára, hogy soha többé neui kopogtat eze í az ajtón .. .

Evek múltak el azóta, s ime, ma sem engedett az asszony megbántott büszkesége. Felápolta

Sxerkasitőiicg i* ki»di)hív«t»i: Hagy »omkut, Teleki tér 484 Telefon szám 2.

aiHGjvasAux&i*

pazarlást akaija a kormány igen helyesen és jogosan megakadályozni.

Mert egyet nem szabad elfelejtenünk. Nem azért vagyunk szűkében egyes élelmiszereknek, mert azok, akiknek kellett volna, nem gondoskodnak megfelelő készletről, vagy a készletek megfelelő biztosításáról, hanem egyszerűen azért, mert mindenből több kell ma, mint más-kor. Hány katona, különösen alls-t, vagy esetleg subaltern tiszt eszik ma az állam pénzén más kosztol, mint mikor civil ember volt. Hiszen például a hadnagyok és főhadnagyok közölt sok olyan ember van, aki polgári életében bankhivatalnok volt és akinek már a háború ■előtti idők drágaságában is sokkal kevesebbel kellett megelégednie, mint amit ma az államtól kap.

Antikor telut ilyen a helyzet, akkor nem panaszra van ok, hanem csendesen és komo- molyan el kell fogadni azt a helyzetet, amiben vagyunk. Hiszen mások többet áldoznak, mint az itthon va'ók de ezzel szemben kevesebbet panaszkodnak.

És n ielőtt valaki panaszkodni akar, gondolja meg minek az. érdekében történik ma minden. Ugy-e a végleges döntö győzelem érdekében, amely azután biztosítani fogja nekünk azt, hogy nemcsak a mai háborús idők, de a háború előtti kínlódások sem fognak soha többé visszatérni.

őt angyali önfeláldozáss ti, de bizonyára más sebesültet is úgy ápolt volna! Ő se volt számára más, mint akármelyik áldozata a harcmezüknek, akinek jussa van az en borszerotet segítő munkájára. S mikor ná a betöltötte a hivatását egyszerűen odaült egy másik beteg ágya mellé. Csak az emberek léteznek 'ehát a számára, esnem létezik a férfi, akit egykor úgy szeretett...

— S aki őt olyan hitványul elárulta — tette hozzá Tartod) Gusztáv.

Es kihűl ott a kezéből a százszor meg százszor elolvasott levél és összerezzent a kórház hervadó hüvösödő kertjében. Milyen hideg ősz is lett egyszerre! Hogy elvérzett a pompás, rózsás, bíboros nyár !

V.

Dicsőség Istennek a menyekben és békesség a jóakaróm embereknek a földön 1 csendült meg az ének az agyali kórus ajakén. Es mindenfelé megindult a készülődés az otthon ünnepire. Vajh, milyen lesz az otthon ünnepe az Ur e szomorusá- gos esztendejében ? Hol marad a tűlevelű fa lugasából az, akinek gondos, bőkezű szereiete rakta meg máskor drága ajándékaival a tüzvirágos fácska alját ? Ki tudja, hol tölti most ezt a szent estét, mictoda, zu marás, fagyos kietlenségben ? Szent Karácsony fényét, talán sohasem tátja! és otthon ünnepének meleg boldogságát talán sohasem ‘is érzi többé ?

Csöndes falujában, csöndes szobácskájábán készülődött arra a nagy napra az a sápadt fiatat asszony is Készült? Mi voit az ő készülődése? Drága angyalfiara nem igen te lett, Karácsony örömében nem igen lesz most része az ő késijének. Egy pár tarka gyertya pislog az ilacsouy fenyőfás, s a kis leány, aki du-gardag karácsony-