Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-02 / 18. szám

X

, 1915.

X!II. évfolyam.

RŐZÉRDKlCfi TÁRSADALMI HETILAP, A „NAOVKOMKIITI JÁRÁSI .JEOYZÖ! EGYLET* HIVATALOS KÖZLÖNYE.

B H fI *«léi! A r :

tv* . . 8 K NegyptT évi* •

Fí,| évre

..................4 K E^yes «dm i. m

l K 2

0 Alléi

Koszérfresztu: Pílcz Ede. Felelős sz**cke.szu’íV: Barna Benő.

s*«ri(os*ir'v»é|5 e* iiia.ushivHtni Nagysflntknt,Teleki tűi 484 Telefon szám 2.

niÜKJKM'lVOi UINIIEV I AH ÍIIAAT

* t

Önbizalom.

A harctereken az utóbbi napokban nyugalom állott be. A francia offenziva, ame- ve! Joffre generális francia szokás szerint Lóiéi az étikéit formáinak megfelelőiem e őrt kikörlöíi, megakadt, illetve semmiféle eredményt elérni nem tudott, az orosz gőz Tenger pedig még mindig nem elég erős arra, hogy lehengerjen bennünket és szövetségesünket. f:z a két tény elég arra, hogy változatlan, sőt az eddiginél nagyobb önbizalommal nézzünk a jövő elébe.

Ha a francia offenziva és az orosz támadások eddig nem tudtak bennünket megtörni, ezután még kévést)!)6 log az nekik sikerülni. A franciák és az oroszok minden tartalékukat magukhoz vonták már, u franciák — mint tudjuk —- már a tizenhétéveseket sorozzák, az oroszok pedig Összes népfelkelőiket behívták. Ha valahol bármelyik harctéren mi erősebb nyomást gyakorolunk ellenségeinkre az uj előnyt azok már többé nem tudják visszanyerni. Tartalékuk nincs már és a most hadsorba, lüzvonalba állított katonaság már csak másod rangú.

l:/l bizonyilják különösen a kárpáti harcok. Az oioszok hatalmas túlerővel, vér- pocsékolással támadlak berniünket és állásainkat és azt, amit akartak, frontunk áttörését, sehol sem sikerült nekik elérniük, sőt az utóbbi napokban mi tettünk tekiníé- ; lyes előrehaladást.

A mikor ezt nyugodtan, higgadtan, magunkat egyáhalában, nem áltatva- megáiUi- pitjuk, nem tehetünk egyebe!, mint rendületlen önbizalommal várjuk a további e»e~ I «lényeket, várjuk a háború végét, a mi [ biztos diadalunkat.

\iz az önbizalom az, amely élelet ad

... ■- i .

nekünk, amellyel kibírjuk a. szorongással, j várakozással lassan eltelő napokat és amely mint valami láthatatlan támasz segíti, támogatja hadseregünket.

j • Akik itthon vannak, azok eleinte, a

i háború első heteiben, kétségbeesetten, őszszelett kézzel várták, mi fog történni. Senki

j nem mert belefogni semmibe, mindenki a

: másiktól várta, hogy valamit kezdjen, minj Jenki embertársait nézte, liogy azok vájjon,

hogy élnek, mit csinálnak, mire töreked

m?k. Azután túlestünk az első ijedelmen és magunkhoz .{ériünk.

Néz/ünk körül.: Minden megy a rendes .medrében, a'Üereskedd ni és ipari élet erre ha csendesebben folydogál is, de nem állt meg, nem posványosodott el, sőt bizonyos mértékben és bizonyos irányban fejlődött és uj életre kapott.

Mi, akik magunkat gyengéknek, töre- kényeknek, fejletten gazdasági étellel birő államnak tartottuk, kétszeresen meg lehetünk elégedve, hanem önbizalmat is merit- hetünk belőle.

Ha eddig meg tudtuk állni a helyünket, ha edd'g a háború mérlegének nyelvét, magunk felé tudtuk dönteni, akkor most tartani is tudjuk magunkat. A háború vi barátiak legbizalmasabb, legizgalmasabb perceit már átéltük, szinte érezzük, hogy szűnni kezd a vihar, alább hagy a szél, most nem szabad elveszítenünk az önbizalmunkat, hanem ha kell összeszoritott fo gakkal is tartanunk kell magunkat az utolsó erőfeszítésig, a végső diadalig.

UŐM'IÍK“ TÁRCÁJAFrancia háborús regény.

A párisi Figaró a háborúban is ad fo!ytatá$os! reginat az o vasárnak. A mostani nj regénynek, a méh fink még cak az elején tartanak, „Háborús re fi xíúk“ a eime és Gustave G niches a i-zerzoje. Naplóizeiüen, pontosan napról-napra vezetve közli az iró szubjektív benyomásait a háborúról, kőny* nyed csevegés formájában. A regény a .Monarchiának Szerbiához intézett ultimátumával kezdődik. Mulatóba itt közlünk néhány részletet a harmadik folytatásból.

„Kedd, július 28. Az uj események egyre fejlődnek. Barátaink szülőiktől leveleket kapnak, «melyek nagy szorongást árulnak el és a lapok a maguk részéről a helyzet egyetlen megoldású sürgetik. Ausztria (a Figaró nem vesz tudomást Magyarországról) háborút üzent Szerbiának és Oroszország mozgósít.

Optimizmuson megkapta az első rázkódtatást. És ez végzete, mert előre tolakodik a kérdés: „Mit fog tenni Németország ?“

Nagy csönd. A fiatal asszony mereven tekint

maga elé. Ebből a szóból „háború“ csak azt érzi ki, amit minden asszony érezhet, aki szereti a férjét. A válás fájdalmát, a harctér küzdelmeit, a frontot, a megsebesülést, ott fekszik eszméletlenül, vérébe fagyva . .

Csakhamar azonban magához tér az asszony, felemeli fejét és mosolyogva kérdezi:

— Nos és áztán ?

— Ami azt illeti, igaza van, — felelem. — Es aztán ? Súlyos és fenyegető dolog ez, de nem lesz baj, ha jól el vagyunk készülve.

Eihaljgalok. Látogató érkezett. Az o kedvéért eresztették le a függönyöket az ablakon, inert nem szereti a nappali világosságot. Leül asztalunk mellé és hallgatva figyel. Az aggodalom jött ide, j nemcsak a házba : belopódzott a szivünkbe, a lel- | künkbe is. .

Ki kel! kergetni, megfojtani még. pedig azonnal.

Sietve monekülünk, fu’unk ki a szabadba,a hegyek közé. Megyünk fel, egyenesen felfelé anélkül, hogy szót váltanánk egymással. Gyönyörű a vidék innen a magasból. Valóban gyönyörű ?

Igen valóban. Újra végigtekintünk az elragadó, halovány kodba borult tájékon, a gondolataink azonban egészen másutt időznek. „Oroszország mozgósít.“ Ez a két szó minduntalan cl- fojtja lélekzetünkct. Menjünk, menjünk előre I

Az ut kettéágazik. Merre most? Egy paraszti pár jön velünk szembe, félti és asszony, egymás mellett. Megkérdezem őket. A férfi sietve falét, a jobboldali u at aj mlja. Az asszonyának azonban nem tetszik a válasz, örülve, hogy szóhoz jut, se- be-.cn hadarva biztat bennünket, hogy a szőlőkön át rövidebb az ut. A férj közbevág, ingerült. Az asszony dühös tesz Lármás fcleseléssé, veszeko- dés-é fajul a vita, íut ez a családi- jelenet itt a hegyek között. Menekülnünk kell előre, menekülnünk kell inncn'is.

Mit lehet tenni ? Nevetni ke!!, nevetni, nevetni nagyon és ok .nélkül.

Szerda, Julias 29. Jean levelet kapott az anyjától. Lefestette előtte a rémképeket, amelyek az egész világot, fenyegetik, ijeszti a fiút és borzadva meséli, hogy megtagadták neki az ötveafrankos bankjegy felváltását.

Barátnőnk, a kis Suzanne, hirtelen nagy haragra lobbant. Kijelentette, hogy nem olvas többé se leveleket, se hírlapokat, ő jól érzi ott magát és nem utazik cl, még akkor sem, ha öt is mozgósítanák.

— Minthogy ilyen jó kedved van — mondom — holnap teszünk egy kirándulást Impernaiba.