Kővárvidék, 1915 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-12 / 50. szám
2 K 0 V A B V I D 6 K december 12. A közélelmezési központ. Emlékezhetünk még arra. hogy a háború Angtia részéről a központi hatalmak kiéheztetésének jelszavával indult meg. Hogy ez a kiéheztetés nem sikerült az részben a pompás szervezettségnek, részben pedig földünknek tulajdonítható. Bizonyos azonban az, hogy a közélelmezés terén mutatkoztak már eddig is egyes nehézségek és kérdés, hogy a háború második évében nem fognak-e tetemesen szaporodni. Éppen ezért örömmel kell üdvözölnünk azt a nagyszabású kezdeményezést, amely a Magyar város- és kőzségfejlesztési r.-t. részéről indult ki a közélelmezési központ megalapításával. A közélelmezési központ megalakításában a tervezet és programúi szerint az érdekelt törvényhatóságoknak, városoknak és községeknek kell résztvenniök, még pe- dig úgyhogy bizonyos mennyiségű részvényeket jegyeznek, ami már meg is történt. Az élelmiszerek központi beszerzése és elárusitása mindenesetre olcsóbbá teszi az árukat, .de azonkívül a központ kötelezte magát, hogy beleegyezik a nyereség limitálásába is. A központ működése ki fog terjedni arra is, hogy kikutatja, hol van az országban bőség egyes árucikkekben és ezeket a feleslegeket elszállítja azokra a vidékekre, ahol azokban hiány mutatkozik, amivel azután az árak hirtelen és aránytalan emelkedését akadályozza meg. A központ a semleges országok piacain képviselőségeket is fog szervezni, hogy viszont onnét olyan cikkeket hozhasson be, amelyekben az egész ország hiányt szenved. Érdekes pontja a központ programmjának, hogv igyekezni fog az egyes városok és községek között csereforgalmat létesíteni. A központnak munkájához a benne hatalma előtt. Mikor a Habsburgok német-római császárok lettek, a birodalom határai még a végtelenségbe vesztek. Ami a különböző népeket, nemzeteket és fajokat összeragasztotta, az a német hűbéri rendszer volt, amely éltetett és gazdagított pzer- és ezer kiskirályt és a császár köztük nem is volt egyéb, mint primus inter pares. A keresztény Magyarország a hűbéri államrendszert perhorresz- kálta és ezzel is aláhúzta államiságának teljes függetlenségét. Mig a Habsburgok Spanyolországban és Itáliában otthon voltak, addig édeskeveset törődtek a távol Kelettel. Csak akkor vettek tudomást Magyarországról, mikor Hunyadinak erős karjával és ■Corvin Mátyásnak feketo seregével az ozmánság eiső rohamait vitézül fenntartotta. Csak az volt a baj, hogy a muzulmán iuvázió Ázsia tengeri haderejét mozgósította Európa ellen és a maroknyi magyarság egymagában képtelen volt megvédel- ruezni a Nyugatot a Keletnek ádáz rohamai ellen. A független, szabad magyar királyság elbukott, Mohács mezején és a Habsburgok magyar trónra kerültek, hogy magyar földön, magyar vérrel védjék meg a keresztény Európát az ázsiai ozmánság rohamai ellen. Örök érdeme a dinasztiának, hogy ezt a világtörténelmi feladatot vállalta és meg is oldotta. Európa kultúrája nem merült el a harcok végteugerében, mert a Habsburgok hatalmát és evvel Európa békéjét oltalmazta a maroknyi magyarság. érdekelt pénzintézetek révén nagymennyiségű földbirtokok is állnak rendelkezésére, ugv hogy az állattenyésztés terén is nagy eredményeket fog elérni. A központ megalapításában nagy része van Némethy Károly belügyminiszteri államtitkárnak is, aki mint miniszteri biztos áll a központ élén. Mindenesetre örömmel kell üdvözölnünk ezt az uj alakulást, amelynek üdvös hatását remélhetőleg már a közel jövőben érezni fogjuk. A lakosságnak életszükségleti cikkekkel elátása és az árdrágító visszaélések. Az életszükségleti cikkek ellátása és az árdrágítók visszaélése tárgyában most megjelent 4207 915. M. E. sz. rendelet főbb pontjait a közönség tájékoztatása végett kivonatosan alább közöljük : A belügyminiszter, valamint a belügyminiszter felhatalmazása alapján az alsóbb- foku közigazgatási hatóság a jelen rendeletben megállapított kivételes intézkedéseket teheti avégből, hogy a lakosságnak életszük- sógleti cikkekkel méltányos áron való ellátását biztosítsa. Az alsóbbfoku közigazgatási hatóság intézkedései ellen fokozatos fellebbvitelnek van helye. A belügyminiszter végérvényesen határoz. A fellebbezésnek csak a jelen rendeletben meghatározott esetekben van halasztó hatálya. Az alsóbbfoku közigazgatási hatóságnak a jelen rendelet alapján tett intézkedését a belügyminiszter hivatalból is bármikor felülvizsgálhatja és megvájtoztathatja vagy hatályon kiviil helyezheti. A belügyminiszter a jelen rendelet alapján az alsóbbfoku közigazgatási hatóságra átruházott intézkedési jogot ettől bármikor visszavonhatja. Mária Terézia anyai szeretettel, női bájjal finomsággal előkészítette fiának II. Józsefnek hatalmas államférfim koncepcióját. Vele felforható forradalmár ült a tradíciók megszentelt trónjára. Hogy a birodalom grandiózus faji egysége végre- valahára megvalósuljon, szakított mindennel, mi dinasztiájában eddig szent és érintetlen volt. Hogy államférfim törekvéseit a vallás dogmái meg ne béklyózzák, nem esküszik meg a magyar alkotmányra és nem teszi fejéve a magyar szent koronát. Legelsősorban kormányprogramtajának | szolgája, aztán uralkodó és csak legvégül hűséges fia az anyaszentegyháznak. A tudomány és az iskola közelebb áll szivéhez, mint a templom és az imádság. A birodalom nyelvi egységével boldogítani akarta nemzeteit és népeit. Uralkodásának minden percét e grandiózus boldogitási műnek szentelte és csak a halálos ágyán vette észre, hogy hiábavaló volt atyai szivének nemes dobo- j gása. A magyar nemzetet nem lehet állambölcsészeti nemes elvekkel boldogítani. A magyar nemzet csak nyelvében él . . . A nemes és bölcs uralkodónak szomorú tragédiája nem várta b# az erőszakos németesítés! törekvések útját. Sok magyar vérnek kellett még elfolyni és 1848-nak is el kellett következnie, hogy végre-valahára tetté váljon a magyarság imája: Magyarország csak Magyarország lehet. De mint független szabad ország szuverén Államiságában testvéries frigyben élhet a német Ausztriával és testvéries véd- és dacszövetségben a nagy Németországgal. A belügyminiszter a lakosságnak élet- szükségleti cikkekkel méltányos áron való ellátása végett, az érdekelt miniszterekkel egyetértve és a minisztérium külön tett intézkedéseinek érintése nélkül, elrendelheti mindazokat az egyéb intézkedéseket is. amelyekre a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvények a minisztériumot feljogosítják. Ebben a rendeletben életszükségleti cikkek alatt az ember elsőrendű életszükségleteinek kielégítésére közvetlenül rendelt ingó dolgokat, valamint az ezek előállításához közvetlenül vagy közvetve szükséges ingó dolgokat kell érteni. A közigazgatási hatóság, vagyis a belügyminiszter, vagy felhatalmazása alapján az alsóbb fokú közigazgatási hatóság élet- szükségleti cikkek tekintetében, a minisztérium által egyes cikkekre vonatkozólag tett külön rendelkezések érintése nélkül, megfelelő határidő kitűzésével a sajat hatósága területén levő készletek birtokosait arra kötelezheti, hogy akár saját, akár idegen helyiségben őrzött készleteiket a hatóságnál bejelentsék. Aki a készletet más részére tartja őrizetben, arra is kötelezhető, hogy megnevezze azt a személyt, akit a készlet illet. A bejelentést a közigazgatási hatóság egy vagy több cikkre és a szükséghez képest akár általában, akár egyes személyekre vagy vállalatokra, akár a személyek vagy vállalatok bizonyos csoportjaira rendelheti el ahhoz képest, hogy náluk, tekintettel gazdaságukra vagy üzemükre, nagyobb készletet lehet feltételezni. A hatóságnak vagy megbízottjának jogában áll a bejelentésre kötelezettnek készleteit raktárait és üzleti könyveit megvizsgálni. Az életszükségleti cikkek árusítói kötelesek árusító üzleti helyiségeikben kifüggeszteni a belügyminiszter által megjelölt élet- szükségleti cikkeknek árjegyzékét A közigazgatási hatóság ezenfelül arra kötelezheti az árusítókat, hogv meghatározott életszükségleti cikkekért a közvetlen fogyasztás céljait szolgáló (kiskereskedelmi) forgalomban követelt áraknak hatóságilag láttamo- zott jegyzékét árusító üzleti helyiségeikben szembetűnően és a vevők részéről jól olvasható módon kifüggesszék. A jegyzék láttamozásira az elsőfokú rendőrhatóság, Budapesten a kerületi előljá- I róság hivatott. A hatóság köteles az olyan | jegyzék láttamozásit megtagadni, amelyben j az egyes életszükségleti cikkek ára a hatóságilag megállapított legmagasabb árnál magasabb összeggel, vagy ha a legmagasabb ár megállapítva nincs, a forgalmi árnál aránytalanul magasabb összeggel van feltüntetve. A kifüggesztett eladási árt az illető cikkért követéit árnak kell tekinteni. Az árusító köteles az illető cikket a kifüggesztett árért az ügyletre nem tartozó minden kikötés nélkül a közvetlen fogyasztás céljait szolgáló (kiskereskedelmi) forgalomban szokásos mennyiségben készpénzfizetésért kiszolgáltatni. A közigazgatási hatóság egyes életszükségleti cikkekre vonatkozólag megállapíthatja a kiszolgáltatható legnagyobb mennyiséget és a vásárlási jogosultságot megfelelő hatósági igazolástól vagy más föltételtől teheti függővé.